Narancssárga könyv kék betűkkel. Nem kell mondanom, mindenkinek feltűnik. Nekem is feltűnt, hogy furcsaságok történtek velem, amikor ezzel a könyvvel rohangáltam. Folyton fejek fordultak felém, buszon, villamoson, s nem tudtam, miért is néznek az femberek. Toll hajolt a hajamba, vagy fogkrémcsík díszíti a blúzomat? Nem. Kis tesztet végeztem, minthaolvastam, de közben, alattomban, figyeltem, s rádöbbentem — a fejek akkor fordulnak felém, ha ez a könyv van nálam. Kocsmában barátokra vártam, a narancssárgát kék betűkkel olvasva. Egy férfiember lépett hozzám. Kisasszony, ön író? Nem (mosoly részemről). De miért kérdezi? Mert jól állna önnek az íróság (részemről zavar és döbbenet, a részéről mosoly, kézcsók).
A Kreatív írás című narancssárga könyv volt nálam.
Rajta a cím kék betűkkel.
A Z-Press Kiadót dicséret illeti, igazán szép, igényes könyvet készített. Amolyan könyv könyvet, aminek van borítója, kemény és kötött, nem hullik szana meg szét, ha az ember használja, nem 'csak' olvassa. Márpedig ezt a kötetet használni kell, sokszor kinyitogatni, jegyzetelni a lapok szélére, karikázni meg kivonatolni, preparálni, színes, öntapadós cetliket elhelyezni benne, hogy a nekünk fontosabb részeket hamarabb megtalálhassuk. Használni kell, mint egy olyan könyvet, amiből tanulni, okulni lehet.
Már csak azért is, mert Fritz Gesing, az író, germanisztika professzor és álneves történelmi regény-szerző maga is 'tankönyvnek' szánja a kötetet. Ahogyan ő fogalmaz: „Azokhoz szeretnék szólni, akik írni szeretnének, de nem igazán tudják, hogyan fogjanak hozzá; és azokhoz, akik már elkezdtek írni, de szakmai segítségre van szükségük. [...] mindenkihez, aki szeretne képet alkotni arról, milyen szabályok szerint működik az elbeszélő irodalom, és milyen körülmények, feltételek között »készül«.".
A kiadó nagyon jókor, mondhatni időben adta ki Gesing munkáját, hiszen nagy 'divatja' van manapság a kreatív írásnak, egyáltalán — a kreativitásnak. Valamiféle önkifejezési dömpingnek lehetünk szemtanúi, mintha mindenki vágyva vágyná, hogy látva lássák, magát akarja megmutatni vagy öltözködésében, hajviseletében, vagy a művészet bármely ágában, így az irodalomban is.
A kreativitás csodálatos dolog, ráadásul fejleszthető, a művészetek technikái bizonyos fokig pedig tanulhatók. Így az írásé is. Pusztán attól azonban, hogy valaki tudja, mi az a megszemélyesítés, vagy meg tudja különböztetni a hasonlatot a metaforától, még nem lesz jó író. Gesing rögvest munkája elején tudatosítani igyekszik a kötet olvasójával: itt csak a 'szakmát', a mesterséget tanulhatja meg, a hogyant, annak is az alapjait. A többit, amiért majd az olvasó végigolvassa a regényt, s nem dobja a sarokba a tizedik oldal után, azt a szerzőnek magának kell hozzátennie — kreativitását, fantáziáját, empátiáját. Kellenek tehát ötletek, kell fantázia, kivételes érzékenység, kíváncsiság, az irodalom alapos ismerete, a folyvást olvasni vágyás, nagyfokú nyelvi kompetencia, s nem árt némi tudatosság. Akarat, mely erőt ad. A folytonos, fáradhatatlan íráshoz, a magabiztossághoz, ahhoz a fajta lazasághoz, mely nélkül nem lehet jól írni.
Ó, és nem árt egy kényelmes szék sem az íróasztal elé.
Gesing számtalan olyan kérdést vet fel, s próbál meg rájuk — elsősorban gyakorlati — választ is adni, amit mindenki feltett már magának legalább egyszer életében, aki írásra adta a fejét. A Miért írunk?-tól kezdve a Hogyan teremtsünk feszültséget?-en át egészen a jelenetformálás, a jellemábrázolás vagy a címválasztás mikéntjéig. Hasznára válik ez a könyv mindenkinek, legyen az teljesen kezdő író, aki tán grafomán, s még csak tűz van benne, mely alkotásra serkenti; vagy legyen már meglett íróember, kialakult stílussal, szóhasználati profizmussal. A kezdőnek azért jó, mert ha átolvassa, rádöbben, hogy ha a hogyanról van is már kis fogalma, a mit mindenképpen neki kell kitalálni. Túlesik tehát az első sokkon, de lesz a kezében egy mankó, amire támaszkodhat, ha segítségre szorul például főszereplője jellemének megrajzolásában. A profiban pedig tudatossá válhatnak korábban csak ösztönösen alkalmazott technikák, eszközök, s talán a szerző némely nézetét továbbgondolásra is érdemesnek tarthatja majd.
Mindenki csak gazdagodhat általa.
S képzeljék, szórakoztató olvasmány is a Kreatív írás. Nem viccelek, tényleg. Anekdotákat olvashatunk a nagyokról. Megtudjuk, hogy ők is emberek. Hogy a munkaidőn túl nem zsenik. Hogy olvasnak szemetet is. Hogy a híres madeleine sütemény valójában pirítós volt, s csak az írás folyamata változtatta meg, s tette azzá, ami lett, s vele Proust saját magát is világhírűvé. Ó, és a kedvencem. Thomas Mann, aki családja szinte minden tagját beleírta regényeibe, s imádta a betegségeket részletesen leíró lexikonokat.
Vannak a könyvnek fejezetei, melyeket különösen kedvelek. Ilyen például „Az életből vagy levegőből?" című rész, melyben már szinte szentencia-szerűen mondja ki, hogy „A világ, bocsánat, szar, de ugyanakkor színes is, és mindkét tulajdonságából remek regényeket szőhetünk". De ugyanitt beszél arról is, hogy az írónak nem önmagát, a vele megesett dolgokat kell megírnia. Vagyis megírhatja ezt is, s írhat kitalált dologról is, a lényeg mindkét esetben, hogy az olvasó átélhesse és átérezhesse a leírtakat. Sokat segít az élettapasztalat ebben, persze. De a képzelőerő és az empátia talán többet. Nem az a fontos tehát, hogy mi valós az író fejében, hanem az, hogy a fekete betűk nyomán mi válik valóssá az olvasóéban.
S ó, igen, ismét itt vagyunk, a régi mókánál, képzelet és valóság viszonyánál, s megint rácsodálkozunk, hogy bizony, egyik sem létezhet a másik nélkül. Mert ha elragad a képzelet, a valóság úgy rúg bokán minket, hogy rögvest észhez térünk valamennyien. A jó író kicsit légtornász is — jó érzékkel megtalálja a megfelelő egyensúlyt képzelet és valóság között, s ettől lesz izgalmas, letehetetlen a regény.
A másik kedvencem a nyelvről szóló fejezet. Arra biztat mindenkit a szerző, hogy növelje nyelvi kompetenciáját, járjon nyitott füllel, legyen olyan, mint a szivacs — minden verbális ingert szívjon magába, hangozzon az el metrón, buszon, vagy olvassa újságban, hirdetőoszlopon, könyvben, dobozos tej oldalán. Legyen kedvenc olvasmánya a szinonima szótár. A különféle szókincstárak. Annyit olvasson, hogy fájduljon bele a szeme. Az irodalommal éljen, s a világgal legyen viszonya.
Ám nem csak erről esik szó a kötetben. Gesing beszél arról is, hogy mitől és miért lesz hiteles egy karakter; mennyire kell és érdemes kidolgozni a mellékszereplőket, azok viszonyait a főszereplőhöz; tárgyalja az elbeszélő nézőpontjait, az objektivitás és a távolságtartás mikéntjét; bemutatja, mikor érdemes például mindent tudó elbeszélőt alkalmazni s mikor nem; szót ejt a dramaturgiáról és a perspektíva fontosságáról; az első olvasók szerepéről, hasznukról, s bármilyen furcsán hangzik, hátrányukról is.
Gesing jó tanárhoz illően példákkal támasztja alá állításait. Sokkal, de nem elegendővel. A kezdő-író olvasók miatt mondom mindezt. A szemléltető citátumokat, germanisztikushoz méltóan, elsősorban német művekből veszi, de megjelennek a világirodalom korábbi 'nagyjai', sőt, Umberto Eco, s még Stephen King is!
A kötet munkakönyv is. Utolsó oldalain 'ujjgyakorlatokat', feladatokat talál a lelkes íródiák. Hiszen gyakorlat teszi a mestert. Vagy mondjam inkább azt, hogy Übung macht den Meister? Amit kissé hiányolok az az, hogy szegény kezdő írónak ki mondja meg, hogy vajon jól vagy rosszul végezte el az innen kiválasztott feladatot, mit csinált jól, mit nem, mit kellene, kellett volna másként... Megoldókulcs tehát nincs a feladatokhoz, van viszont olvasásra, és újra- meg folytonolvasásra ajánlott művek jegyzéke, s a könyvben való tájékozódást segítő tárgy- és névmutató.
A könyv külcsínét szó nem érheti. Belső szépségén azonban csorbítanak a le nem fordított német címek éppúgy, mint a zsémbelődésre késztető elírások. Hiszen ki ne kapna a szívéhez, amikor Karamazow testvéreket lát, vagy Proust művéről, Az elveszett idő nyomában-ról olvas. Szolzsenyicin nevét pedig a következő 'anagramma' rejti: Solschenizyn...

Tény, bosszantó elírások, germanizmusok, le nem fordított vagy félrefordított műcímek vannak a Kreatív írás című kötetben. De az is tény, hogy jósága ettől még töretlen: aki kezdőként arra vágyik, hogy mindennapi kenyere legyen az írás, annak nagyon jó kiindulási pont. S ne feledje senki sem: az írás mindenkinek mást jelent. Kinek koncentrációt, kinek játékot, önvizsgálatot, türelmet, precizitást, folytonos javítgatást, kinek a képtelent, a meglepőt, az ártatlant, a megdöbbentőt, a 'másvilágot' vagy épp az őszintét.
Mindenkinek, aki íróvá szeretne válni, a maga írás-igazságát kell megtalálnia, s azt követnie.