Kelenföldi séta. Szürke felhők kenik össze a nyikorgó hintát a játszótéren. Krimi-terület.

Leszáll a vonatról és bemondatja a hangosbemondóba, hogy megérkezett. Hogy tudják azok, akik elképzelik, hogy megérkezik és leszáll a vonatról és bemondatja a hangosbemondóba, hogy ő az.

Kérdések a levegőben. Ahogy eléri az első utcát, máris új nevet ad neki. Ahogy elsiet az egyik bolt előtt, meglátja ikertestvére kedvenc játékkutyáját, ami már azon a fényképen is ott mosolygott, amit évek óta nincs ereje megnézni.

Valaki követi. Mint az árnyék árnyéka. Úgy, hogy elbújik egy fa mögé és ő lesz a fa. Mintha bemondatta volna ezt is.

E kell érnie azt a lakást, csak erre gondol. Valaki pont álmodja ezt, ettől csúszik visszafelé néhány lépést. Néz egy fényképet, a fényképen egy kutya ugat. Mintha hallaná. Mintha az udvaron állna, ahol voltak még szülők.

A nevét gyakorolja, az új megy, de a régit nem akarja elfelejteni. Mostantól mindent máshogy hív, magával sem tesz kivételt, de.

Nem érzi magát otthon az utcán, pedig ő találta ki hol legyen a bejárat rajta. Egy tízemeletesből ismeretlenek integetnek, akik szintén szülők. Mögöttük sápadt szobanövény.

Az utca most az udvar. Ahol egyedül játszott régen, és figyelte, hogy figyelték. Fájt neki, hogy nem tudta ki nézi. Nem volt biztos. Benne.

Ezen a környéken a rádiót a holdra hangolják. Mást jelen szeretni itt. Máshogy kell.

Egy régi vágású poroló az ABC mellett. Arról ugrott a holdra gyerekként. Egy olyanról. A holdról meg állandóan visszarángatták, hogy legyen végre rendes. Meg ember is. Hozott egy kis fényt mindig a kakaóba.

Méterenként erősödő illat. Mások szagnak mondanák, de ő máshogy tesz különbséget. El kell érnie a lakást, ahol azt álmodja, hogy leszáll a vonatról és bemondatja a hangosbemondóba.

Megcsúszik egy busz. Meg van folyva kicsit a fehér a zebrán. Valaki követi, aki ember szeretne lenni. Igazi.