2008 nyár
Nagy Bandó András

Fotó: Tóth László. Honlapja: www.bando.hu
LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél

Nagy Bandó András
Fotóalbum





















Deszkabodegák lakói
Mi az, hogy gyerekkor!? Mi az, hogy emlékezés? Benne élek egyvégtében, ki sem jöttem belőle. Hatvanéves küzdelem eredménye, hogy őrizgethetem, élvezhetem gyermeklétem. Lefekszem mostani falumban, a Mecsek ölébe pottyant Orfűn, álmodom, és Marost álmodok, meg homokpadokat és — várakat, Holt-Marost, Bögét, a mi faluvégi jégpályánkat és szánkóereszkedőnket, dermesztő, csontfagyasztó telek fakorival hasított jégkarcát. Orwell 1984-e óta egy 7 centi vastag, akár dézsás savanyú káposzta nehezékének is alkalmas könyv (1184 oldal, ára 300 Ft) őrzi szülőfalum, Deszk XV. századig visszanyúló történetét. (Kimaradtam belőle, két évvel előtte kevert hírbe a humorfesztivál, e-mail nem volt, telefon csak protekciósoknak és a Gyevi bírónak, kivéve.) A Maros menti (nem fenyves, olyan nincs is) erdő aljában épp úgy, mint Deszk alatt avar vagy avarkori emlékek sora található.
Deszk. Szúrós név. Érdes. Szikár. Majdhogynem üres. Ha nem odavalósi rágja a szót, falum nevét, rájön, fele annyi lélekmelegítő ereje, negyede annyi varázsa sincs, mint Aranyosgadánynak, Villánynak, Zengővárkonynak vagy Ópusztaszernek. Se vár, se római-korból maradt rom, se szelídgesztenyés, se szőlősök vagy jófajta borok, de még csak egy Stadler által épített stadion sincs a faluban. Többszázados őseink tanyát vertek a Maros környéki dűnerendszerre, a pleisztocénban felhalmozott üledékrétegekre, hogy aztán megfúrhassák máig híres, soha el nem duguló, jó vízhozamú ártézi kútjaikat, amelyek csapjairól én is kantákban hordtam a vizet, ivásra, disznóvágásokhoz, mosáshoz, lóitatásra, disznók moslékjához. A miénk volt a Récsey-féle kút. Gazdag volt, aki kutat fúrathatott, szomjas volt, aki rájárt a kútra. Mi mindenre szomjas!
Volt azért egy kastélyunk (ma is szanatórium!), másfélember magasságú téglakerítéssel ölelt ősparkkal vagy mivel, szóval terebélyes lombozatú fákkal, égig nyakaskodó fenyőkkel, melyek már avval is tekintélyt parancsoltak a Gerliczy báróhoz érkező parasztoknak, hogy magosba emelködtek. Gerlicyt hét-hetes báróként emlegették a környékben, mivelhogy (a mende és monda szerint) 7777 hold földje volt. 8000 lehetett, de 223-at elkótyavetyélt a parasztoknak, hogy legendát szőhessenek a négy hetes birtok tulajdonosáról. Talán igaz: a báró köré telepedett földmívesek deszkabodegáiból őrződött meg a falu (azóta jócskán megrövidült) neve.
Magyarok és szerbek lakták, s lakják ma is békében ezt a kamionok járta, a városi létből kikívánkozó szegedi népség ellepte falut, minek is örülnék jobban, mint amikor haza-hazatérve tüke deszkiekre bukkanok (Pécsfertőzés!), és belebotlok a megvénült falusiakba, gyermekkoromat mostanáig kísérő ismerősökbe. Két templom tornya szurkálja a falu fölé sodródott fellegeket, szerb és magyar szó hallatszik innen is, onnan is. Együtt szántották és vetették be az egykor téeszbe parancsolt földdarabjaikat, együtt gyűjtögették a munkaegységeket, és közösen rázták le magukról az átkos urait.
Dédszüleim sírjáról semmit sem tudok, nagyszüleimét októbervégeken gyomlálgatom az immár le- és bezárt öregtemetőben, szüleim urnatárolójához Szegedre járok, és aligha marad valaki, aki Orfűig vándorol, ha majd egyszer meggondolom magam. Kétszáz kilométer van és lesz közöttünk, de ugyanaz a föld dübög errefelé is. Gyermekkorban forgatott filmem bennem pörög, minden fontosabb kockáját őrizgetem, még ha fekete-fehérben is. A többit meg nem is baj, ha elmossa, elmosta a Maros ezerörvényű, homokcipelő vize.