Sokan beszélnek a szeretetről, de kevesen tudják, mi az.
Te biztosan tudod. Azt mondják, te őrzöd a titkot.
Késő van, kerülővel megyek haza. Látom, ég nálad a lámpa.
Megállok a kaputelefon előtt, elolvasom neved.
De nem a hidegtől reszketek.

Mint a veterán, aki frontról tér haza. Bolyong a városban,
ahol született. Nem találja házát a nyugalomnak.
Ahol mindig édes a tea és a sütemény.

Azt mondják, akik láttak, hogy fogytál, és
megnőtt a hajad. De én nem tudom igazolni
az állításukat. Istennek írok rólad.
Azt mondják, hogy mindig meghallgatja
a dalokat.

Az embereknek más dolguk sincs, mint hogy boldogok legyenek, mégsem
tudnak boldogok lenni. Nem tudják, hogy nekem más dolgom is van, minthogy
az ő boldogságukkal törődjek. Ott vannak például az égitestek. Figyelnem kell
a mozgásukat. Vagy az angyalokat, hogy ne lépjenek félre. És persze, a
háborúk. És a számtalan ország. A tévéről nem is beszélve.
Látok egyszer egy férfit. Szórakozottan jön le a lépcsőházban. Kiüríti
a postaládát. Csupa csekk és számla. Amikor kilép a kapun, éppen friss
levegőt venne, de eláll a lélegzete.
Egy autó halad el előtte az úton, a benne ülő nő emlékezteti valakire.
Hátul szorosan összefogott haj, napszemüveg, sál.
„Na, nekem mára ennyi" — gondolja, és lassan elindul a könyvesbolt felé.