Akkor minden nagyon gromek: szűrő, Mozart,
s Haydn puncsos-receptje így életre kelhet.
Minden jó, ha csillog és ragyog sok arc:
mert az arc mögül, ha csillog és ragyog,
vonásai kihúzzák és kivonják, Ember, bánatod...
Akárha hangszer lennél: bús, szorongó
cselló, nagybőgő, brácsa, dob, vagy bazgitár:
a húron táncoló vonó (vagy pengő pengető s verő)
addig vonja (pengeti vagy verdesi), hogy aztán
a rossz kedély mögül eltűnik minden fedezet.
Rosszkedvünk tele
már nem lesz rosszkedvvel tele...
No nem mint hogyha nem
száműzném folyton én
a létező legtávolabbra tőlem,
és ahol megfordulék,
az említett — megbuggyant, sőt romlásnak induló —
illattalan, sőt (hadd ne folytassam, milyen szagú) kedélyt,
vagy ennek csak halvány de rút-és-omlatag jelét
magamtól, mert a rossz kedély az tönkretesz;
guillotine-nál rosszabb (nincs hozzá retesz):
spirálba úgy lehúz, a Dante pokla sem kutyább
hisz innen (Dantétól [,] tudható) — purgálásoknak árán —
följöhetsz s ha nem voltál ketchup-fan,
paradicsom- s édenkert lesz utóbb jutalmad.
Ezért kell hát Hatalma(sa)t (meg jól) Akarnunk,
hogy Jó Kedvet csináljunk Ott,
ahol nekem hatodfél éve már,
hogy rossz kedélyem fogytán-fogyva fogy.
Ti itt most harmadfél esztendeje
űzitek velem jó messzire
a Rosszat és a Rossz Kedélyt,
ezt a tompán zúgó falú meredélyt
lomhán s mohos kedvvel belepő lepényt.
(Nem látod át időben és akkor lehúz,
bambán befed, levonszol és amott,
hol nincsen még samott sem,
beléd mocsárlázas-rút kedvet olt.)


A „Symposion" tkp. nem „lakomát" jelent, hanem „együttivást". Platón „Lakomának" fordított művében sem esznek, csak isznak.