2008 nyár
Pollágh Péter

„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél

Pollágh Péter
Óriás és ékszerész

Budapest beszélő város. Néha köntös. Magamra öltöm, elveszem benne. Csak nem mindig értem.
A Nagykörúton gyógyszereznek. A kültelkeken nem. Nem úgy. Szélsőséges nagykörútista voltam, mikor megállt itt velem a Négyes-hatos lift. Megállt, aztán vitt egyre lejjebb. Laktam hónapos szobában, gangos házban Proli-Pesten. Aztán budai lettem, elkötelezett, büszke budai. Innen nézek le Pestre. Az Üveghegyről. A túlról mesélek, a túlzásokról. Buda a tüdő, a pestiek innen lopják a levegőt. Évek óta nem mentem át Pestre. A szürke oldalra. A poros oldalra. Oda. Kerülöm azt a tíz helyét a városnak, ahová mindenki vágyik. Trendi-Pest nélkülem ázik.
Budapest nem képeslap. Inkább egy tükör. Tükörke a kabát alatt. Lapüveg. Véres lap. Fájó Párizs. Óriás és ékszerész. Irigyelik. Kirabolják. Lezsidózzák és szétbasszák. Felgyújtják kukáit, ég az arcom. Ég a közös szennyes.
Közlekedünk, ahogy lehet. Fiákeren vagy delizsánszon, néha olyan mindegy. A rizsporos arcú lányok meg diszkó-konflisokon. Nyargalnak. Karmolják a város öreg, de szexi bőrét. Elkeseredett város. Kávéváros. Kikérem magamnak. Álomba szögez az illata. Néha megáll a hamu az öreg cigarettákon. Csonkolt kesztyűben szívják a presszólakók (a tornácra kikötve a presszólovak), kalapjuk puha, de lehet, hogy az arcuk az.
Budapest egy arc, van púder, van hullafolt rajta. Meg rúzs. A Duna a rúzs. Fülig ér a szája. Bár egyesek szerint az csak egy cipzár. A Vár meg csak díszlet: cukorból van, néha odalopózom s megnyalom. Ez a város jelent. Sokat. Nekem jelent. Elveszek, megfordulok benne. Mint egy férfi. Mint egy kulcs. Hol lehet a város kulcsa? Hogy nézhet ki? Hányan keresték? Hányan hazudtak érte?
Város a függöny mögött. Néha nem látom az arcát. Mosd le a várost, mosd le a dühöt: nem is látszik. Valaki lecsutakolhatná. Fehérbe tekerné, gyolcsba, öltöztetné. Ragyogna, mint egy ispotály. Mint egy kórházi minyon. Vérezne az alkonyatban.
Néha elhagyják színei, kimennek belőle, lefolynak róla a színek. Van piros-fehér troli. Meg sárga-fehér villamos. A Piros 7-es meg mint egy retikül. Van Budapest-kiskanalam is. Azzal kavarom, kavarom, mint Piszkos Fred. Ha nincs Mándy, talán én se jövök ide. Meg Ady.
Kopáscsíkjain ma már autók járnak. Bújom a térképét, a vérvonalát. Nem igaz, hogy a budai ág hideg. Nem igaz, hogy csak keresztény és közép.
Macskakő és kifőzde. Kifőzdéi csülkös ujjakkal hívnak, csalogatnak. A macskakő meg vezet. El és félre. Meg le (pincemélybe). Csatornái vércsatornák. Vodkaváros, tonett-város. Nem olcsó. Kockaházak Kockák. Egy nagy kávéhoz. Egy grószkávéhoz. Villanyváros. És nyalókás. Itt a boltot közértnek mondják. De mi van az ábécével? A mint arany. B mint Budapest. Vér és arany. Egy patakban. Patakokban. Egy tükörben. Mézeskalács, kemény tükörrel. Bűnös város. Vörös rongyokba öltözött. Kelleti magát. Bárcás város. Részletgazdag. Mocskos gazdag. Függőváros. Régen tép.
Budapest adrenalin. És amplitúdó. Hinta. Ízek, hitek, színek hintája. A hely a hűségre, a hely a csalásra. A Hely. Budapesti cigi. Kár hogy nincs ilyen márka. Budapest-Cigi, egy pakli ma, egy pakli tegnap. Nagyon kéne.