És bele(e)sett abba a sávba, ahonnan mindent látni, belesett Budapestre is. A sáv a Duna-Tisza közéből indult, megélesítve a mezőtlen városokat, a poros alföldi falvakat, kifényezve a lerobbant tanyavilágot, végignyalintva kíváncsi pászmájával a dűlőutakat, a hajdani uradalmi határokat, s az azokat szegő nyárfasorokat, a rezgő, homokfogó, elvágólag telepített, izgalommentes akácerdőket, a vicinálisok acélcsapásait, az álmatag állomásokat, az ekét, boronát sóhajtó parlagföldeket, s a művelt parcellákat. Aztán áthaladt a folyók kiszabta szigeten, s elért a város határába. A legnagyobb nagyítás felé görgette egerét, s így még a fák árnyai is kirajzolódtak. Azon tűnődött, ha ez nem egy lebutított, szórakoztatóipari változat lenne, akkor... Akkor nincs többé titok. Akkor mindenhová beleshetne. Ebben a poszt-utópisztikus világban úgyis minden lehetővé vált, főleg az, ami morálisan lehetetlen. Kerületében házsarkokról fürkészik a bűnt, ami visszaszorult állítólag, legalábbis a homlokzatok (homlokok?) mögé... Hányszor nézték őt is, döbbent rá, amint vásárolni ment, amint kerékpárra szökött, hányszor nézték, amint sörösdobozt kattintott az utcán, vagy csajok után forgolódott, hányszor nézték, kukkolták, lesték (filmezték) őt is a Google Earth kisöccsével, a hivatalos kandikamerával, melynek működése miatt senki nem kér bocsánatot... Őt is, hiszen része a világnak, amelyből ki kell szűrni, ebrudalni a nem odavaló eredendőt: a bűnt. Kerületére gondolt, amit hamarosan végigböngész majd a madártávlat nyújtotta fölényességgel, megkeresi szűkebb pátriáját, a körútról leágazó utcát, az abból bogosodó utcácskát, a házat, aminek eddig csak elképzelte alaprajzát, innentől azonban feltérképezheti, mintha ő lenne „Dóra jelenti" bácsi. Talán még a Garfield lustaságú, csapzott szőrű, herélt kandúr is elékandikál, mikor gondolatban tovább zummol a program adta kereteken, s talán önmagát is meglátja a gangon, hisz a felvétel idejében már bőven ott lakott.

Mikszáth bátya a róla elnevezett téren sörözgetett Krúdy papával, Gulácsy pubival és L. Cholnoky öcsivel. Minden szombat délelőtt összeültek, Tipp-Mix és totóügyekben. Szűrték a sört a szűrt fényben, amit Gulácsy pubi rendelt a mennyből, és latolgattak, közös nevezőre jutottak, majd összezördültek egy-egy két- vagy háromesélyesen, minekutána pohárcsendülés-béke lett újból, hisz már érvényét vesztette a sörkoccintási tilalom, mert a magyar ember 150 évenként lecseréli a történelmi büszkeségét. Mikszáth bátya gyakorta terelte volna politikai mezsgyére a csevejt, de ilyenkor a többiek, főleg a szabados, írásaiban kicsit szétcsúszott L. Cholnoky öcsi leintette az örök igazsággal: négyünk bandáját csak szétveti, ha arra gondolunk — hogy a Parlament a falra ment. Az idézethez persze nem tette hozzá, hogy azt Kosztolányi Dezirétől loppintotta...

Ám most még Csepel határában jár. Hajdan téglapipa-erdőkkel pöfékelő, mára tört ablakú üzemcsarnokokkal szégyenkező gyárakat lát, fonnyadt fákkal kimért utakon és utcákon suhan. Most kicsit feljebb emelkedik, s észreveszi Budapest koszorúerét, a Duna elkoszolódott szalagjait, majd a HÉV-nyomtávot, mely összeköti a hajdani melósok szigetországát a Pesti lapállyal, mire zöld koronaként rátromfol, s ránehezedik Buda. Hopp. A Boráros tér, kőhordóival... Ebből az erősen pixelesedő, elmosódott szegélyekkel csalató galamb-alacsonyságból, egy erőteljes görgetéssel sas-magasságba csap, gyorsabban, mint holmi rakéták szökési sebessége, s majdnem összeütközik egy repülőgép örökkévalóságba ragadt árnyával. Tiszta az idő. Fénylik a város, aznap, bár ezt már nem tudhatja, kisöpörte a szmogot a megerősödött északnyugati szél. Körbefordul. Elgyönyörködik a távlatokban. A pixel-mentesebb sáv engedte tisztánlátásban fürdik elméje. Távolban, a zóna szélein túl, egy rossz felbontású Magyarország, egy ki tudja, mit rejtő, részletmentes haza. Eszébe jutott kedvenc lövöldözős játéka, ahol a repülővel el lehetett menni a játékvilág végéig, s ott alá lehetett bukni a program aljára, a tenger mélységébe, s a cybervalóság tizenhatos számrendszerbeli, aritmetika szabta határait tovább lehetett feszegetni képzeletének periódusos rendszerével...

Gulácsy pubi fátyolos szemeivel megnyitotta az ég csapjait, s friss sörökkel telt meg mindahányuk korsója. Fölöttébb kedvelte kis csoportozatuk a Nakon(g)x nevű keleti komlólét, amit Gulácsy pubi egy kozmikus alkoholfelhőből szublimált. (A helyi pincér persze azt hitte, egy korsó mellett ücsörögnek az öregurak itt délelőttönként. Csak az a megszürkült fehér ingű, kicsit szagos, az a Laci bácsi, az rendelt pluszban 5-6 csövecskét a kisüstis hordóból.) Krúdy papa azon tűnődött egy másodosztályú magyar meccs eredménye miatt kitört heveny vita lecsendesülésében, hogy épp ideje átváltani a buborékosabb spriccerre, főleg, hogy a szomszéd söntésben mérik a legsavantkásabb folyóborocskát széles e kerületben. Közben autistaként számlálgatta a sörhabba oldódó buborékokat. A sörhabról eszébe jutott, hogy éhes, de nem volt kedve lekocsizni Miskolcra, ezen a punnyadt délelőttön, inkább fölhívta Há Zoli barátját, a maister Kochot, a részletek nagymesterét, üssön össze félegyre egy jó marhahúslevest, legyen velő pirítóssal is, de ne borsozza, mert ég a gyomra úgy is, hanem egy kis bikarbonát nem ártana, ha kerülne... Mikszáth bátya a délelőtt arcait leste, akik a szombat alaptónusát adták. Pénteki bulik maradvány-hőseit, éjszakai buszokról leszakadt szomorú szabadgyököket, és egyre terebélyesedő mája fölött kesergett persze csak magában. Rápöffentett. Tarkója már tajtékzott az izzadság gyöngyeitől, az egyre erősebben tűző naptól... „X" — mondta ki halkan a szentenciát, mire a többiek mozgolódni kezdtek. Cholnoky öcsi fölállt, köszöni szépen, de nem bírja tovább a délelőtti gyűrődést, bedobta a fogadás és a ledöntött csövecskék árát, egy fecnire még fölrótta maradék tippjeit a Serie B-re vonatkozólag, s eldülöngélt Salétrom utcai bérleménye felé...

Végül úgy döntött, megbillenti kissé a horizontot, mintha gépként, madárként vagy békelufiként röpülne, s úgy közelíti meg a nyolcadik kerületet, de nem hazafelé veszi útját, hanem... A távolban ugyan ott incselkedett vele a Városliget és a Millenniumi emlékmű, legkedvesebb helye, mélázó, másnapos sétáinak árnyas parkja, szerelmeinek színpada, eszébe is villant, hogy egyszer Krúdy papával, halált megvető bátorsággal felmásztak Töhötöm patinás farú lovára, s a rájuk ripakodó két darutollas elől befutottak a ligeti platánok oltalmába, de... Most mégsem volt kedve... Lehető legmélyebbre ereszkedett. Látta a körút kimerevedett forgalmát, a gyalogosok nyúlt árnyait, a villamosok kígyócsíkjait. Még belépéskor rákattintott az éttermeket, sörözőket szignáló segédprogramra, de a Mikszáth téri terasznál nem jelent meg a zászlócska. (Igaz, még messze volt tőle, de kognitív térképe és térérzékelése kitűnő, amit Gulácsy pubi is gyakran dicsért, mikor kijutottak egy-egy ismeretlen kerület kocsma-kapillárisaiból valamely sugárút verőerére... Úgyhogy így is odatalál...) Az iparművészeti fölött röpült. Felderengett benne, hogy alulról, bizonyos szögből, bizonyos mennyiségű csövecske ledöntése után, de mindenképp séta közben, úgy tűnnek föl a Zsolnay cserepek tetején tarajként sorjázó lándzsa-díszek, mintha egy regiment aranypikás katona menetelne a múzeum szecesszió-cikornyás bástyái mögött... Meglátta a jezsuita templom zöld tetejét, bevillant, hogy Bodó buci alias Blum oda, a templom melletti pálinkázóba énekelte meg az ő csövecskezúdító alakját, itt kicsit elmosolyodott, majd egy vadászbombázó magabiztosságával rákanyarodott a Krúdy utcára... Épp most kászálódtak a törzsasztal mellől... Mikszáth bátya Krúdy papával és Gulácsy pubival a legközelebbi lottózó felé vették a poroszkát... Egy öt évvel ezelőtti szombat délelőttön. S valahol, a távolban, egy csöndesen zümmögő szerveren letárolódott az adat. Cholnoky öcsi belesüppedt a babzsákba, önelégült pálinkamosollyal nyugtázta, írni fog még egynéhány regényt, s elbóbiskolt a koradélutáni félhomályban. Már vége volt a meccseknek, mire fölébredt... Gyorsan kilépett a fényes sávból, és máris a sportfogadás oldalát duplavézte... Megint lusta volt a legördülőre kattintani... Végül is író lenne, vagy mifene...