Igen — nem, hamis — igaz, igaz — hamis, nem — igen. Minden digitalizációt teremtő örök párosok. Nekem az jó, nagyon fogható és igen-igen-igen érzés, különösen, ha valahol értékrendről beszélgetnek. Fontos! Ilyenfajta — értékrendet boncolgató beszélgetések — sajnálatos módon egyre kevesebb helyen indulnak el. Ha pedig elindulnak, sokszor nincs olyan várt hatásuk, amilyet megkívánna az egyszeri mezei poéta. Empirikus tapasztalatok alapján mondhatom: a legtöbb és leghatékonyabb értékrendelemző beszélgetés mindig bor mellett zajlott. Külön öröm tehát, hogy Tokajban, a bor egyik világvárosában idén éppen az értékrendről beszélgethetünk.

Ma általános értékrendi válságról hallani, miközben egyre kevesebbet vagy csak alig az értékről. Szinte egyáltalán nem az érték rendszeres befogadásáról, elfogadásáról, megismeréséről, továbbadásáról, mentéséről és őrzéséről. Alapfogalmak értelmezései hiányoznak. Mert mi a mai ember számára az érték? Minden az Anyegin múlik, ezt már Puskin is tudta, kinek emléke ércnél maradandóbb, miközben még a pénzt is ércből — főleg annak is nemesebb fajtáiból — verik. Az anyagiak, mindig az anyagiak — természetesen ez befolyásolja az értékrendet. Hiszen éhes ember számára ingyenesen látogathatóvá tehetjük bár a Louvre-t, az mégis inkább részesít előnyben ingyenfogyasztást egy melegkonyhás bisztróban a kastély tőszomszédságában.

Az értékrend borzasztóan viszonylagos az anyagiak, az anyagiasság miatt. Legyünk kissé optimisták, és próbáljuk meg az irodalom iránt érdeklődő, azt művelő jelenlévők szempontjából megközelíteni az értékrend kérdését. A mai magyar irodalmi értékrendről nehezen tudok igazán egyértelmű képet, meghatározásokat adni. Ennek oka máig az a faramuci helyzet, hogy az anyaországban csak lúzer felvidéki vagyok, a lakóhelyemen meg semmibe vett sztyeppelakó ősök ivadéka. Mindkettő csípőből marhaság, mert éppen a virtuális tér-megnyitás teszi azt lehetővé, hogy értéket bárhonnan és bárhová lehet küldeni, honlapot, kulturális-virtuális galériát akár egy magányos pusztán is lehet szerkeszteni. (Lehet, ott talán még jobb is, mint egy vízfejnyi fővárosban.)

Bármennyire is próbálok tájékozódni — keresve és találva igazi támpontokat, valós értékteremtést —, kuszának, keveredettnek látni a helyzetet. Az irodalom helyzetét és megítélését pedig még ennél is fokozottabban annak. Ennek okát a mai magyar szellemi válságban, az elpolitizált-túlpolitizált hétköznapokban és ünnepnapokban, a tájékozatlanságban, az apátiában, a fiatalok és nem csak a fiatalok nagy részének érdektelenségében vélem látni. Részben annak az egybeolvasztó globalizációs folyamatnak a megerősödésében is, amely egybeszürkít és nem a szivárvány színeire bontva engedi a gondolkodás mívelését.

Erős a talmi, a gagyi, a hamis, az álságos, a rossz értelemben vett bulvár, pletykaszintű álinformáció-dömping. Erős a sivárosodás, elkopott a képzelet. Van ugyan ellensúlyként igazi vers, regény, novella, tárca, jegyzet is a keveset és kevesek által olvasott irodalmi lapokban. Ha rögtönzött utcai felmérést végeznénk — ki és mit is olvasott az elmúlt két hét folyamán —, döbbenetesen elszomorító eredmény születne. Talán a világhálón való bolyongással töltött idő mára többszörösen lekörözte az olvasásra fordított időt? Egyszerűbb bepötyögni a keresőprogramba a fejemben éppen felvillanó memoriter-vers egyik sorát, mintsem valóságosan végigpásztázni a polcokat, felütni a megfelelő oldalnál és beleolvasni a versbe? Hazudnék, ha azt mondanám, nem így van.

Ma nem az irodalmi értékrend formálása, az értékek megmutatása a gond — tárhely a virtuális világban mérhetetlenül sok van (és én még mindig nem értem, hogyan is működik ez az egész) —, a gondot a befogadó közeg megtalálása és a visszajelzések feldolgozása jelenti. Visszajelzésekből is érkezik néhány az alkotóhoz, ámhogy valljuk, kissé belterjessé vált az irodalom, kissé elszállt, szakzsargon nyelvén írott lett a kritika. Ami olyan magaslatokba (vagy mélységekbe?) hajol, ahol már nem érthetőek és nem is érdekesek az olvasó számára.

Kérdés: van-e még olvasó? Az ember értékeket keres, halmoz, gyűjt vagy értékeket teremt, őriz, továbbad. A keres-halmoz-gyűjt és teremt-őriz-továbbad arányát kellene módosítani, lehetőleg az utóbbi javára. Értékrend minden bizonnyal csak egyéni lehet, sok hasonlóan értékelő szellem olyan értékrendszert tud kialakítani, amely képes a társadalomra hatni, azonban már korántsem könnyű ennek továbbadása, elfogadtatása.

Amikor több mint másfél évtizeddel ezelőtt kicsi csoportunk, a kassai székhelyű Rovás Polgári Társulás megalakult, még azt vallottuk: „A Rovás olyan értelmiségiek társasága, akik saját művelődésüket életcélnak tekintik, tudásukat, életvitelüket folyton fejleszteni és tökéletesíteni kívánják — így tudják a többieket gazdagítani. A társaság tevékenységével az intelligenciát szólítja meg, mindenkit, ki az aranykor ízét akarja érezni, új és porlepte értékeket akar megidézni. A ROVÁS tagjai az alkotás beavatottságát élesen elválasztják a profán tömegkultúra hatásaitól. A társaság titkok őrzője, melyeket a barátság pecsétjével óv." Ma sincs ez másképpen. Viszont a módszereinken változtatni kellett, s az idő múlásával ismételten változtatni kell majd. A technika fejlődése szinte belesodort minket abba, hogy a hagyományos értékközvetítő tevékenységek, mint a kiállítások, szakmai szimpóziumok, közönségtalálkozók és prezentációk — elavulófélben lévő — módja mellett honlapot, virtuális galériát indítsunk be. Ennek eddigi több mint hároméves működése nem rózsaszirommal teleszórt sikertörténet, de nem is szégyellnivaló. Kezdetben havi 200-300 kattintást tartottunk nyilván, most ott a korrekt számlálási módszerek alapján (amely ún. ip címet jegyez meg) havi 20-22 ezer kattintást, olvasást jegyez a statisztikai program. Nyáron ez kevesebb, de az iskolai év beindultával — s ezt a cikkek alá kerülő vélemények is bizonyítják — az olvasottság megugrik. Nagy hát a felelősség!

Itt térnék rá a pályakezdés kérdésére. Honlapunk — kulturális galériánk elindításának egyik fő célja a pályakezdők segítése. Indulni ugyanis nehéz. Baj, súlyos gond, hogy kevés az irodalomban a pályakezdő, halványuló, gyenge és évek óta egyre gyengébb színvonalúak az irodalomban indulók. Kivételnek tisztelet! Felzárkóztatásuk sem könnyű. Újabban megtalálásuk sem. Nem érdekes ma már versekkel bíbelődni, novellát kiagyalni? Kevés csiszolatlan gyémántot, igazi őstehetséget találni tájainkon. Jó lenne hát a pályakezdő, magát vállalónak segíteni, útját egyengetni. Ehhez honlapunkon való közlési lehetőséget, szakmai és baráti találkozóinkon való részvételt, némi anyagi támogatást kínálunk, s természtesen kapcsolatrendszerünket. Kiváló például az együttműködés a Szőrös Kő című irodalmi folyóirattal, melynek főszerkesztője H. Nagy Péter, aki az irodalmi tehetségkutatás mellett lehetőségei szerint a fiatal képzőművészek számára is teret biztosít a lapban. Hasonlóan jó az együttműködés a Spanyolnátha művészeti folyóirattal és a Szlovákiai Magyar Írók Társaságával.

Mit is képzelnénk-képzelhetnénk el a jövőben? Tehetségkutató pályázatokat kell meghirdetni, műhelymunkához kell teret és lehetőséget kialakítani, azt folyamatosan végezni, a véletlenül felbukkanó és a szándékosan kinevelt, megkeresett pályakezdőkkel. S ami a legfontosabb: közlési lehetőséget kell biztosítani, folyamatosan figyelemmel kísérni pályájuk alakulását, visszajelzéseket kell feléjük közvetíteni. Ehhez természtesen sok idő és pénz kell. Éppen e kettőből van még mindig kevés.

Az irodalmi pályakezdőknek összehangoltabb segítségre lenne szükségük. Ebben az esetben kell a jelenleg még szétforgácsolódottnak tűnő szándékokat és erőket megkeresni. Jelenleg a partnerkapcsolatok erősítése és bővítése lenne a legfontosabb munka. Ám ennek is vannak buktatói. Valljuk be, egy jó honlap nehezen, vagy csak ritkán akar átvett, másodközlésű anyagokkal foglalkozni. Értelemszerűen mindig és mindenkinél illik frissebbnek és exkluzívabbnak lenni. Ez hát az uralkodó, és minden bizonnyal van egy kis irigység is, meg féltékenység is egymás iránt. Hazudnánk, ha letagadnánk! Ezeken az érzelmi fázisokon másodpercek alatt túljutva, a honlapunkat-virtuális galériánkat működtető csapat már ott tart, hogy élvezni és érezni tudja mások sikerét.

Az ördög elbújik a részletekben. Pontosan a fiatalok nevelését tűzve ki célul, azokat magunkhoz hasonlónak szeretnénk látni — ami persze a legnagyobb botorság. Szabadon kell őket engedni, meg kell tanulni alázattal elviselni az ifjonti hévből fakadó esetleges szúrásokat, a kritikát be kell csomagolni, de mégis keménynek kell lenni, példát illene mutatni.

Mert ha már pályakezdő valaki, legyen lehetősége érvényesülni. Mi is ma az érvényesülés? Minél több kritikátlan, előrelépést, fejlődést nem hozó közlés? Magasabb honorárium? Jobb elbírálás? Ki vagy kik által? (Nem akarok itt éppen a politikai-irodalmi szekértáborok kérdéskörre kitérni!) Netán a megjelenés a közönség előtt lenne az érvényesülés? S ennek mely formája ma a legalkalmasabb? Miként tudja eladni, értékké váltani a maga szellemi termékét az alkotó? Nem is tudom, mi a pontos válasz. Érvényesülni nagy általánosságban nem lehet. Egy bizonyos speciális területen azonban igen. S ezt a saját maga, az ifjú alkotó által is még terra incognitát kell számára térképpé rajzolni. El ne tévedjen! Mert van — miként azt Móra Ferenc is említi —, aki megmarad az újságírás ólomszérűjénél, és nem lép be az irodalom virágoskertjébe. Van, aki igenis belép és virágot akar tépni. Viszont egy igazi virágoskertben ott van a nemes tearózsa, a fukszia, a rezeda, a kaktusz és a büdöske is. Meg a nem igazán kultúrnövények, a gyomok is. Ki melyik módon érvényesül? Ki hogyan tud megmaradni? S melyik akkor hát a legérdekesebb vagy legértékesebb virág vagy növény? Ilyen ez az érvényesülés? A Rovás www.rovart.com oldala végülis nem más, mint táptalaj, amibe hullhat a mag, vannak kertészek (lásd szerkesztők), van rendszeres talajművelés (a hírek, művek megjelentetése), agrokémiai eljárások (mint kritika és a kommentár esetleg), s megy minden a maga útján. Ha meg nem, el kell gondolkodni, nem okosabb-e végigbetonozni a virtuális teret, mert akkor legalább virág se, meg gyom se nő. Hát ez itt a kérdés?!

Elhangzott a Tokaji Írótábor Digitális irodalom — Irodalom az interneten szekciójában, Tokaji Ferenc Gimnázium, 2008. augusztus 14.

» Fotók a szekcióról