Bartók a Károlyhídon sétál, teli bőrönddel

— éjszakai jegyzet, 70 éves mesteremre, Szilágyi Domokosra is gondolva / szeretnék élni 2000-ig —

dúdol a mélybarna szemű —
itt csak Mr. Bartok
amerikaiak közt egy európai
felhőkarcolók közt az elemek rokona
(Szilágyi Domokos)


a híd síkjának középpontjában megáll és kettéosztódik
testén a zöld ballonkabát kék bélésre sárga zipzárra öt óra után
egy perccel ellipszispályán kering az erőmű vízből feltörő
bajonettjei mentén és nem érti a kiérkező rohammentős reakcióját
aki ujjlenyomatot vesz a levelektől kék sárga és zöld színű cserjék
végig a híd két oldalán cserepekben dzsipek és chipek a meder falába
finom homokba süllyedve mint az árnyék a szem horizontjában
ha rácsapódik az éjjel a zöldszemű ostoros hőérzékelő lámpaburákra fut
a hideg víz mintha este lenne kigyúlnak az áramló folyó
alatt a villanykörték közben izzanak oxigénbuborékok után úszik
egy szalamandra törperáják kőfúrók és kék halak
aztán üres halmazokra bomlik
az ellipszispálya és felszívódik az éjszakában sejtekben a látvány:
a híd két lábra áll s a vízen mint futópadon lekocog néhány
kilométert

                              ......

a Bartók Rood légköri zónák kereszteződéseinél
kapcsolódik a hídra a gyárváros felől ahol a nyomás
megnő és az éjszaka felszívja a magaslatokat tüdő
a levegőt a fennsík ilyenkor fokról fokra oldja
el magát a földtől áttetsző és mély értelmű lesz az utca
tűzokádó rostonsült gyárkémények a kicsapódó hő
és füst fodrossá kavarja a levegőt mire kiszámítottan
érkezel a Hotel-autósmozi elé ahol a lovag dermedten
bámulja a vásznon végigsöprő záport a ló közben elüget alóla
szájában folyamatosan oldódó kapszula a híd
a híd melynek a másik oldalán a Bartók Rood-ot
Csajkovszkij Street-nek hívják