Szirmabesenyőben a férfi lakosság nagy része két dologgal foglalkozik, míg nem dolgozik: a Király-hegyen termeszti a szőlőjét — esetleg a kertjében —, vagy a vízparton fogja a botot. A nők eközben működtetik a községi hírhálózatot és növényekkel, állatokkal foglalkoznak, ha nem gyereket nevelnek épp.

Kicsit itt nőttem fel. A rokonság egy része között. Nyaranta a nagyszüleimre voltam bízva, nem mint egy rossz gyerek, hanem mint egy miskolci. A kettőnek szerves köze lehet egymáshoz, mivel a szüleim nem miskolci fiatalok voltak, és nem is jók. Azt szokták mondani, hogy olyan gyerekkorukat élték meg Besenyőben, amilyet én nem tudok elképzelni, és ez olyan igaz, mint ahogy a Sajó akkor még tiszta volt a bányatavakkal együtt.

A vizeket pihentetve, inkább írok arról, miket csináltam, hogy ismerkedtem a hellyel. Amikor kellett, segítettem virágot hordani a temetőre. Mindenszentekkor pedig nem értettem, miért nem gyújthatok én is gyertyát. Hazafelé az autóból a másik temető égett pirosan és sárgán, amikor nem fújt a szél. Mondta valaki, hogy az összes testvére egy sorban alszik már, de neki nem lesz hely. Aztán lett.

Nagyszüleim házában délig aludtam, miután megfigyeltem, hová ugrik óránként a hold. Minden konzervált illatú a szobákban, kivéve az új ágy. A kötelezők pedig a régiek. Aztán biciklizni is meg kellett tanulnom valahol. Egyedül nem lehetett, hamar kifáradtak, ha meg nem mozogtam volna eleget, akkor felszereltettem a festett fahintát a diófára. Luxus volt a maga nemében, mert a repülőtéren lévő játszótér is kínál fent majd lent szolgáltatásokat. A játszótér mellett közvetlenül ma is szoktak teheneket legeltetni. Azt nem tudom, hogy ez jó-e a repülőtéren növő gombáknak, de az a gombaleves, amit egyszer sikerült összehozni belőlük, megérte.

Történt olyan is, hogy fodrászhoz kellett mennünk vagy a boltba, és nagymamámnak mindig volt kivel beszélgetnie (a kisebbik unoka). A félórás egyeztetések után kezdett feltűnni, hogy ő is a hírhálózatba tartozik. Amíg neki segítettem és ő ellátott, addig nagypapám sokadszorra ugyanolyan jóízűen mesélt a háborúról vagy kezdett bele egy dalba. Délelőttönként dinnyét! kiabáltak, de az vett, akinek nem hozták délután a gyerekei, mikor vége volt a munkaidejüknek. Én meg vártam őket.

Nem volt még dolgom egy egész kerttel sem, de amennyi a szirmabesenyeieknek van, arra csak a kék kutak elegek.

Meg kellett tanulnom.

A sárga busz pedig a volán busz, a nyolcas szám alatt kell várni arra, amelyik a templomhoz vagy a szövetkezeti bolthoz visz, meg kell kérdezni, ki kell fizetni és az árnyékos oldalra leülni.