Kurvára elegem van! Értitek, pancserkáim? Belőletek van elegem, akik folyton csak cikiztetek, aláztatok, prédikáltatok, gúnyoltatok. Én voltam a rosszfiú. A másikat persze dédelgettétek, ő volt az igazi, a példakép, nekem a vereség jutott. Így írta meg az a papírfülű álmodozó. Na és? Én miért ne lehetnék nyertes? Mert bábu vagyok? Mert az a költőcske azt gondolta? Ugyan már! Egy nőt se tudott rendesen megkefélni. Így van! Hiába sápítoznak a rajongói. Én olvastam a naplóit. Tele van azzal, hogy kit kéne lefektetni, de miért nem megy mégse. Na, köszönöm, ahelyett hogy... De minek is jártatom a szájam! Még az is lehet, hogy valami nem volt rendben a férfiassága körül. Ahogy azt a Zoltánt így meg úgy körüludvarolta, rajongott érte. Gyanús nekem. Aztán mégse zenésítette meg a darabját, azaz ENGEM. A másikuk, az igen. Az elvállalta. Nem sok köszönet lett benne. De legalább színre kerültem. Halhatatlan lettem, halljátok? Igenis, halhatatlan! Engem színpadra engedtek, engem nem tiltott be a kölni főpolgármester, se Révai József. Engem szerettek. Mindenki hasonlítani akar hozzám. Nevessetek csak ki! Ti is ugyanolyan bábok vagytok, csak nem tudtok róla. Én legalább vállalom, s végre eljött az időm. Ti meg bámulhattok és irigykedhettek. Úgyis én viszem el a lét meg a nőt. Mindig én viszem el. A többi meg nem érdekes. Ha vége a bulinak, ki jár jobban, ti vagy én? He? Mit feleltek erre nekem? Különben meg minek pofázok itt? Tehettek nekem egy óriási szívességet. Csak aztán nehogy szálka menjen a nyelvetekbe.

                                                                                                          A fábólfaragott bróker