2008 ősz
Ádám Tamás

(1954, Balassagyarmat) költő, szerkesztő, újságíró. Szegeden érettségizett, majd Budapesten folytatta tanulmányait. Budapesten él. Tucatnyi lap szerkesztője, jelenleg szabadúszó. Publikált az Élet és Irodalomtól kezdve a Kortársig szinte valamennyi irodalmi folyóiratban, napilapokban, hetilapokban. A Madách-pályázat, az Ének a Don hőseiért stb. pályázat nyertese. Nagy Lajos-díjas (2008). A Magyar Írószövetség tagja. Tizenegy könyve jelent meg. Legutóbbi kötete Macskaszerdák címmel 2014-ben látott napvilágot
LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél

Ádám Tamás
Fotóalbum








Hazatérés
Néha még falumba tévedek
az új harangozó
nyakamba zúdítja
esti harangjainak szavát
és elsodor az ősz
a temetőbe ahol a csontok
ismerősen vacognak
a fákon az évszámokat
már rég lemosták
lucskos esték
pillám rám csukja az éjszakát
s a sötétben
ujjaim a krizantém csokorra
fagynak
gyertyák égnek
világít a lelkiismeret
lábaim gyökeret eresztenek újra
mint az alkonyban ellobbanó fák
megemeli hegyes kalapját
a templomtorony
bár én nem köszönök el
Csobbanások Ludányhalásziban
Na, az a helységjelző pont ott áll a falu elején, mint régen, ráírva: Ludányhalászi. A két tartólábat kapunak használtuk, fejelés közben. Ez ma már nehezebben menne; elszaladt néhány évtized, ropog a derék egy-egy mozdulat után. De legfőképp azért lenne megoldhatatlan feladat, mert egy frissen kialakított tábla gátolná a mozgást. Rápingálták: Közép-Európa leghosszabb faluja.
Amikor mentem haza, és először megláttam a feliratot, meglepődtem, nem tudtam, hogy ilyen világhíres faluban töltöttem gyermekkorom. Valahogy nem tűnt hosszúnak az az öt kilométer, amit sokszor bejártunk gyalog, biciklivel.
Azóta sem néztem utána a falu igaz történetének. Minek, eligazításnak ott vannak az élmények. Csuda okos módon, rájöttem a titokra. Nyilvánvaló volt számomra, hogy három település fonódott egybe: Ludány, Halászi és az új telep: Horka, ahol mi laktunk. Az első rész megfejtése könnyű, lévén, minden családnál valóságos libafarm volt. Liba, Lúd, Ludány. S, ha lúd, legyen kövér! Azzal nem volt baj, a selymes rét elég tápláló füvet adott, vizet a Zicsi nevű, kristálytiszta tavacska. Nem értettem, miért mondják: buta liba! Hiszen csak kinyitottuk a kaput, a libák felsorakoztak, és mindenféle kíséret nélkül leballagtak a három kilométerre lévő rétre. Este meg tele beggyel, hófehérre kimosakodva hazajöttek.
Halászi, gondoltam, a halászatról kapta a nevét, mivel az Ipoly völgyében rengeteg, halban gazdag tó csábította a halászokat. Az Ipolyról nem is beszélve. Mint mindenről, erről is van pár történetem. Kezdjük a már említett Zicsivel, amit úgy is hívtunk, Icsi. Kristálytiszta víz, láttuk, amint ráérősen úszkálgatnak a vörösszárnyú keszegek, dévérek, csukák. Fűzfák, kökénybokrok, lapulevél, parlagfű sehol. A természet elrendezte a dolgokat. Nyesegetem a nosztalgiát, mégis szentül igaz, földi paradicsom.
Forró nyár, szünet az iskolában. Vágtunk jól hajló mogyoróhusángot, rákötöttünk három méter damilt, a végére horog került, amire gilisztát, szöcskét húztunk. Az úszó libatollból készült, szelepgumival erősítettük a damilhoz. Dobáltuk kifelé a halakat, kibeleztük, bicskával lehántottuk a pikkelyeket, és a tűzön megsütöttük. S hogy változatosabb legyen a kaja, a közeli kukoricásból loptunk pár zsenge csövet, amit megkapattunk a tűzzel. Máig emlékszem az ízére. A halfogás másik, nem éppen kifinomult módszere a kosarazás volt, a tó végén csak derékig ért a víz. A halak behúzódtak a bokrok tövébe, a pannal alá. Csak szembefordítottuk velük a kosarat, kicsit megmozgattuk fölöttük a vizet, máris a kosárban kötöttek ki. Különösen sok kárásznak ért véget így a karrierje.
Mikor kedvünk tartotta, mezítláb fociztunk a réten, ádáz küzdelem dúlt. A fű a Wembliben sem különb. Bár, a méhekre, dongókra vigyázni kellett, megszurkálták a meztelen talpunkat rendesen. Ha kimelegedtünk, megmártóztunk a vízben, aztán jöhettek a csukafejesek a partról, vagy éppen az öt méter magas topolyfáról. Hallom a csobbanásokat.
Sajnálom, nem szép, de nem tudok jobb befejezést, idehozom egyik versem.