Komáim az Úrban!
Közhely, röhej vagy valami ilyesmi, de ez a nap is úgy indult, mint a többi.
A Nap, meg a madarak összedugták buksijukat, én meg az esti hagymától és fröccstől savanyúan ásítottam az idilli reggelbe.
Ásítottam, és megvilágosodtam!
Megvilágosodtam, ebben az ünnepi pillanatban ugyanis megéreztem, nem vagyok többé egyedül!
A hagyma és a fröccs mostantól mindig jelen lesz bennem.
Higgyétek el, nemes feladat, hogy e két sorstalannak sorsot biztosíthassak.
Szóval Komáim az Úrban, mint látjátok, ez a nap is pont olyan volt, mint minden más. Minden másnap.
Valaki dolgozni készült, valaki meg kerülni azt.
Ami pedig nektek drágáim egy ilyen k(r)özhely(j)es reggelen a világnak vége, az nekem a repülés kezdete.
Így kezdtem készülődni hát az estére, mert az este légyott.
Ekkor az ajtó alatt egy levél becsúszott.
A levélen pár sor, egy kézzel írott üzenet:
„Drága B!
Ma van a virtuális világ végének a napja.
Így a légyott mégse.
Ezért tehát mégse légyott.
Csak üzenj!
Mandarin@Benő
rendszergazda"
Most mi legyen?
Mi lehet?
Gondoltam, ha írták, hát gyorsan írok nektek.
Írok nektek egy utolsó ímélt, egy rövid levelet.
Üzenetem az alábbi (jegyezd meg, és kiáltsd az égre!):
VILÁG NEKED ÜZENEM:
HAGYMA ÉS FRÖCCS EZ ÉLETNEK TITKA!
K(r)özhely(j)es?
Nem számít.
Röviden ennyi.
Több nem is lehet.
Elfogytak a karakterek...
Maradok őszinte hívetek!
BB