2008 ősz
Dobrik István
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
Dobrik István
Tarczai Béla képei elé
A Gálffy Ignác életmű-díj méltó tulajdonosa lett ez évben a város napján Tarczai Béla. Miskolc város képviselőtestülete több mint nyolc évtizednyi élet szorgos értékteremtő munkáját ismerte el ezzel a kitüntetéssel. A szülőváros azért a gazdag és áldozatos életútért mondott köszönetet, amely a Fráter György Gimnázium padjaitól a világháború traumáján keresztül a mai napig tart, és amelynek példamutató eredményeire méltán lehet büszke a szűkebb pátria polgára.
Tarczai Béla a magyar fotóművészet doyenje, akinek életművét nem csupán fotográfiáinak sora jelzi, hanem többek között azok a szervező, értékközvetítő és muzeológusi munkából, közéleti szerepvállalásaiból született írások, tanulmányok, amelyek szakmatörténeti jelentőségük mellett egy történelmi kor dokumentumai is egyben.
Kiállításának címét — „Hétköznapok feketén és fehéren", amely akár szerény és dologban gazdag életének is lehetne egyik jelmondata — maga választotta. A 77 fekete-fehér fotográfiából szerveződő szekvenciák pontosan és tisztán jelzik alkotói szándékainak irányultságát, érdeklődésének sokszínűségét, kompozíciós leleményeit, egyáltalán azt az emberi magatartást, amely erkölcsi fedezete volt minden cselekedetének, amellyel kivívta a szakmai elismerések sorát, amellyel joggal lehetett elindítója és segítője fiatal pályatársainak.
Beszélgetéseinkkor — melyekre induló éveimből én is szeretettel emlékszem — többször idézte Tillai Ernő mondását: a fotó hétköznapi zsíros kenyér, a képzőművészet az ünnepi kalács.
Azt hiszem, sokan nőttünk fel zsíros kenyéren, és éreztük ünnepnek a napok felnevelő, egyszerű szépségét, amíg a jelképes kalácshoz is eljutottunk. De igazságtalanság lenne szembeállítani a művészet e két ágát. A képzőművészet példatára máig hatással van a fényképezésre, mint ahogyan a fotó kijózanító realitása, dokumentatív ereje egyetlen művészeti ágat sem hagyott hidegen. Tarczai Béla fotográfiái is tiszta rendjükkel, múltat és jelent idéző képi üzeneteikkel, a „jelet hagyni" őszinte szándékával nemesednek az idő fövenyén tanító örökségünkké.