Alt, szoprán és mezzoszoprán nők,
ne kutassátok, ne kutassátok a múltat! — ez az üzenetünk, forte, az utolsó — felleltük a nyolcadikat, az ajtót, s az utast, a halált. Hallgassatok a férfira, basszbariton ereje égbe emel; titkát, ha tudjátok, semmivé lesztek.
Sose kérdezzetek, sose kérdezzetek, többet ne akarjatok tudni, csak mit lehet! Nem nyughattam, levetettem csillagpalástomat, s lépcsőket, vasajtókat koppantva, crescendo, megtaláltam, megértettem...
Mi négyen itt, ők hárman némán, bólogatva, s én, a herceg éjszaka-istenasszonya, ennyit, csak ennyit adhatunk tudtotokra: sose kérjetek kulcsot, s o s e kérjetek, a világháló halandó, a mi sóhajunk csak az állandó.
Közöttünk kis intermezzo, szakadozik a világháló, láncok csörgésétől, véres falaktól irtóztatóbb.
Ne lépjetek, ne lépjetek túl minden megoszthatón, küszöbre sose feküdjetek, sötét, üres csarnokokat ne töltsetek, a fény jöjjön, jöjjön, ne ily largo...
Sose kérdezzetek, sose kérdezzetek, felismertük a titkot:
m e g_s e m m i_s ü l é s
lett enyém, s lesz a világé, netesé —
szép hajnalát követte arany dele, nyomában barna este, túl fekete éjjelen is, csak a semmi, a semmi vár, a nethalál.
A mindent feljegyző Pimenről ha hírt kaptok, valahogyan válaszoljatok, innentől harangzúgás lehet csak jel, eljött újra mélabú-kedvelő Tatjána ideje is, a hírről ő is ír, de levelét folyton összetépi, sose kérdezzetek, sose kérdezzetek...
Hercegünk, ó, szakálla is rőtül, úrrá lett rajta a spleen, újabb melodramma készül, internetről immár nem letölthető...