Vagy nem jártam még azon a félédes illatú napsárga tájon, vagy el sem jöttem onnan soha.

Irsai olivérrel poharazunk egy panelerkélyen, alattunk betonpince, benne üvegballon, otelló hajol a zamatos dezdemóna felé, és valamit kotyog a nyílásnál. Felettük ellobban egy gyertya, egyébként semmi fenyegető. Otelló álmosodni kezd. Valahogy fulladásig lesz velük ez a túléber, józan valóság, nyeli őket a pincesötét. Esti ima mormol a gyertyafüstben.

Poharazok egy panelerkélyen, olivér magamra hagyott, otelló hallgat a demizsonban. Ha sokáig nézek félhomályos szemeimmel, szőlővel borított domboldalakra látok, vagy csak két korty közé képzelem oda a kocsányon lógó fürtöt. Meginog a laza, süppedős talaj, minden mozgásba kezd, összekoccannak a szemek a szélben, pereg az eső, folynak össze a képek. Bandzsa statiszta vagyok nagyapám szőlőjében, elázott patakpart a díszlet.

Nyár van, kiszáradt a meder, hátamon csorog az izzadság. Poharazok a panelerkélyen, fanyar fröccsöt iszom, mindenhol ragacsos strandmelódiák, szódás káromkodik püspökiben, puha faládákban üvegek áznak, nem fog jól az a kurva tömítés.

Mégis meggyullad a kénsárga papírcsík a nyirkosságban, belógatom a ballonba drótszálon, nehogy az oldalához érjen, szétpattan az üveg, egyébként semmi fenyegető. Szilánk megy a lábamba, otellópréselésnél mindig vércseppes a tornacipőm. Imádkoztál ma már? Ebéd előtt nem. De reggel pont mondtam egyet tartalékba.

Aztán megyünk a kertbe, tegnapi sár a trabantkeréken, kis barna páncélok, varas a lábam, éles kapa lóg a csomagtartóból, rajta piros kendő. Odafelé a főtérig gyalog kell mennem, nagyapám fél nagyívben a főútra kikanyarodni, azt mondja, nem lát jól, rossz a szeme, nem ülhetek be, nehogy karambol legyen. Megyek akkor gyalog, hallom felvisítani a trabantot a parkolóban, hisztis gyereklány. Nem merek hátranézni. Imádkoztál ma már?

Egyébként semmi fenyegető. A főtéren beszállok, a kékes teraszán anyám és apám hangos esküvője, harsogva robogunk ki a városból a kertek közé, ijedtében a kerék alá röppen egy madár, de hiába törölgetem a vért a lábamról, a roppanást már nem tudom elfelejteni. Itt születtem '82-ben. Nagyapám kórházi ember, berakat viccből az inkubátorba, kilóg mindenem, nem lehet lezárni a tetejét.

Gyöngyös kisváros, mondják. Orosz katona ereszkedik alá a mátrai lankákon, a tankban ott a szobor a kakasos fiúcskáról. Egy osztrák kastélygróf dobja utána, kucsera, a temetkezési vállalkozó megveszi egy demizson borért, az oroszok nagyapám szerint még arcszeszt is isznak. Ő szerzi meg a városi kórháznak, de a tanács elnöke másképp rendelkezik, elhozzák a szülészet elől, a kakas vergődik, egy kisfiú szorítja magához, ezt ábrázolja a realista műalkotás. A bronzból készült viaszveszelytéses öntvény magassága 74,5 cm, négy fő darabból készült: a fiúcska, a kakas és a két kakasláb, cizelláltsága magas művészeti értékről árulkodik.

A kisfiú nincs sehol, ellopják, elkészül a másolat, van róla fénykép, de azért élőben is meg lehet nézni, ott áll a fenyő áruház előtt.