kicsi még a kebel de már ring
eme drága kincs mondtad s
most sirályok köröznek a
tengeren egyre messzebb
sodródó holttest fölött —
„mindnyájan meghalunk és
mint a vizek elfolyunk"
a mennyei harmónia csarnokában
nem ketyeg tovább az Úr órája
a háló elszakadt immár
kitöltésre vár
az üresség csábítása
többé nincs teofánia
bazilikaként mered fel
koporsómból orrom
vasgálic lesz otthonom
könnyek tava
roppant kocsonya
körötte sápadt főzelék