Jólvanfiam Johi és Lökdlefiam Berci a folyó két partján álltak, s már igen régóta azon morfondíroztak, hogyan tudnák összeérinteni a gondolataikat. Egyszerre kiáltottak fel, mert bizony gyakorta gondoltak egyre, amikor egyébként nem akartak egyre gondolni: menjünk Hunlandiába!

Hallották, ott olyan emberek éltek, akik nagyon tudtak egyszerre gondolni dolgokra, s ha már egyszerre gondoltak, s ráadásul ugyanarra is, rögvest neki is fogtak, hogy közös tudományuknak látszatja is legyen. Nosza, nekifogott a két vándor, s elindult egyszerre gondolkodni. Tízszer is nekifutottak, míg végül odaértek, de nem adták fel, tíz körömmel ragaszkodtak ahhoz, amit elképzeltek. Tisztában voltak vele, hogy az embert a kihívások éltetik. Tudták, egyesek elébe mennek, míg mások inkább menekülnek, bár a menekülők sem ússzák meg. Igaz, nem ússzák át az Ysselt sem, a nagy vizet, ahol egyébként nagyon jól lehet egyszerre gondolni.

Mire elértek Hunlandiába, a folyó események megállíthatatlanul mosódtak egymásba, egyik a másik után, ahogy az uszadék a vízen, szép komótosan, sorjában. Hőseink csak tátották a szájukat, amikor ráeszméltek, hogy ha Hunlandiában az emberek egyszerre gondoltak ugyanarra, gyakorta tízféleképpen mondták el. Ha a tízre gondoltak a közös asztalnál, egyformán gondoltak rá.  Azon a vidéken úgy tartották, hogy alkalom szüli a kihívásokat, az elébe menőket, az összedolgozókat, a közösen gondolkodókat, az elvonulókat, a munkát. Alkalom pedig akadhat, egyszerre tíz is akár. Vagy akad csak egy, tízféle változatban. Tíz részletben, formában, évben, tartalomban, műben és alkotóban, ki-hogy bírja támasztani hátát, vagy épp mellkasát a kihívások felé.

A két vándor egyszerre gondolt rá, hogy nem az a jelentés számít, amit mások hisznek, vagy tudni vélnek, hanem az, amit ők pontosan tudnak. A közösen kigondolt hunland beszédet. A huthetdhanjohit: a szabadon fordított bercis szólást. Amikor a hunlandok egy asztalnál ültek, jópofa borok, s még jópofább nem-borok állították kihívás elé őket. No, akkor hogy is gondoltak többféleképp ugyanarra? Meg hogyan is egyféleképp másra? Úgy, ahogy a még friss, egykori gyümölcsöt, az állagváltót is belegondolták saját magukba. Egy szuszra ledöntve, a poharat kissé az asztalhoz ütve. Így ért egymásba távoli jelentés, képződött közös gondolat, s lett közös az emlékezet.

Jólvanfiam Johi és Lökdlefiam Berci, mint két népmesei hős, így indultak el, majd érkeztek meg oda, ahová mindig is vágytak: mert arra gondoltak, még a tízfejű sárkányt is legyőzték. Azóta, ha az Yssel partján megáll a vándor, nem tud másra gondolni, mindig ugyanarra gondol, amire a korábban ott állók gondoltak. Aki nem hiszi, járjon utána...