Hassal van a baj, a „pocival″ másként; az emésztés homok-
   órájának felső hengerével, elszűkült nyakon át amely
   folyatja le — görcsök, dugulások avagy éppenséggel
   a rák pengecsattogásától szolgáltatott zene közepette —
az alsó hengerbe mind, ami csak préda, dúlásmorzsa, netán
szimplán „tápanyag″. S ha városnyi akár. Például Košice.

„Őrületes″ az írásmód, igen, már maga a betűképlet
   használata őrület, úgymond. Pediglen nemigen „mond″
   semmit; nincs szava rá a srácnak, ahogy, szinte Suzukin már,
   csúszik előre vagy vissza pár századot; tündökletes
pályájú ifjú ügyvéd. Lehetne bármikor. Nem kevésbé ez: folyóirat
van mögötte, mint huszonöt év is (netán bot anakronisztikája).

Álljunk meg itt egy pillanatra! Amint ő maga mostan
   szintúgy statikál inkább; időzárványba fagyva, elfelejtett,
   retardáló kanyarulatában útjának; borostyánkő-állomáson,
   ahová véletlenszerűen vagy egyenesen tévedésből
vetődött el. (Mert nem pusztán másfele kéne jönnie, de voltaképp
nem is oda tart, ahová lépteit irányozzuk momentán...)
       
Akárhogyan is: erre jár (áll). Pillanatig se mondjuk, nem fordít
   ide-oda alakján Miskolc város Nyugat/Észak-keletre
   tájolt, felroncsolt négyzet vagy elszúrt téglalap alaprajzú
   (kereszt-csökevényes) „forgószínpada″. Melyhez nincsen „zsinór-
padlás″, azaz a történelem bárányfelhői közül nem néz le rá
Isten — csak megannyi istenke Aba Amadé fejszés hadából.

                                     *

Pillanatig se mondjuk, hogy: nem. Inkább azt: visszajöttek a fejszés
   árnyak, netán nem is mentek tovább Košicére; a minden sarkán
   tornyot, azokon gótikus ablaknyílás égüvegét a semmibe lépni
   kínáló vármaradék önnagy makettjén akárha vetített kép
felületén szaladoznának rajzfilmi csodapókként. Hol olyan a nap,
mint a hervadt rózsa... (Petőfinek itt jutott eszébe róla.)

Nagy Lajosunk meg „nyaralni″ járt ide. Az is mintha tegnap
   lett volna. Tegnap csak, de elveszett tegnap a dicső múlt, nem
   hozza vissza semmilyen yankee Arthur király udvarában...
   Magának legfeljebb, visszamenve: egyedül. Beledöglik. —             
Hassal van a baj, ami abból kikerül(t), méginkább a gyomorral, mely
nem-emészti, amice! Kileng a direkció, el van vétve kilencven éve.

                                     *

Effektíve nem ismerik őt e tájon. Nem is lehet; mint hatalmas
   jozefinista Bécsben él(t), míg József császár, a Bolondkalap
   meg nem hal(t). S bizony Szélkelep, azaz szenvedéllyel
   udvarol(t) valamely rejtélyes életű grófnénak — tűrhető nexusú
protestáns lelkész fia egyébként; művelt és olyan bő
szókimondó hevületű, amilyen nincs is (mondják inkább: „Ne legyen!″).

Hogy ő maga ne legyen, azért részben elrejtik levélkéit M.
   asszonyhoz. Avagy mesterkedése ez a némbernek? Rejtőzködés
   csupán? Hahogy ilyesmi egyáltalán felmerül, hát az
   nem a materiálra, de egyenesen szándékára talál vallani:
„Losoncra kéne menni inkább! Meghalni, összefüggve a Nagy Perrel.″
Ámde a Győri kapunál magának is megfoghatatlanul stagnál az ember.

Lankadtan bocsátja le fejét így: íme, ittragad; episztolái
   bús mosollyal hullanak róla szét, szerte a nehezen elért
   Nagyvilágba; megannyi rétegekre, foszlányokra szakadó
   levélszáradmány. Küldözgeti őket! Erre honos Boreas: fújja, fújja...
„Csinosodni!″ — öklendez az ifjú egész nemzeteknek, de nincs benne
küszködés, ha előbb potyogtatja tele földjük a vén, kiaszott Masarik.