mert a kapu azért van hogy azon induljunk vagy ha jobban tetszik megérkezzünk emlékszem egy képre valaha míves mára megkopott kapu tövében állt az öreg fekete bő nadrág fényesre vakszolt csizma hófehérre mosott vászoning fekete mellény zsebében a még kézmeleg pipa némi dohány hófehér bajszát még a szél sem kócolta arcának ráncai külön írtak történelmet szemében egy emberöltő egyenesen fiatal-öregen állt a kapuban és nézett nézett maga elé ilyen a kapu mely elenged visszavár vagy olyan amit nem látsz mégis rendszeresen átléped küszöbét olyan ahol felnőttem ahol nagyapámmal oly sokat jártam nyaranta majd mindennap a szőlőbe mentük átlépve a Fábián kapu küszöbét a pontot ahol találkozott város és annak határa átlépve a kaput új világba érkezett az ember távol Miskolc gyáraitól zajától a jól megszokott füsttől a gyárak dudaszavát vagy a Gömörire érkező vonatok füttyét még hallva / kint de mégsem / útközben nagyapám meséi háborúról ötvenhatról a hatvanas évek konszolidálódó idejéről a történetei nem hasonlítottak az iskolában hallottakra gondoltam is hogy miket beszél az öreg hisz a könyvekben mást írnak csak később jöttem rá vannak kik a történelmet írják s vannak kik átélik hisz a történelem irodalom aki nem élte át ki kell azt találja szertartása volt az ilyen utaknak a László Jenő utcai kicsi ház mögött állt a kamra és a tyúkól nagyapám indulás előtt még ránézett a tyúkokra a nyulakra miközben nagyanyám a hátizsákba rakta a két csík szalonnát a kenyeret s a hagymát aztán mikor az öreg a jószágokat ellenőrizte a kamrából előhozta a kerékpárt azt a mindig irigyelt masinát fekete kopott az első keréknél alumínium táblán a neve a táblát még ma is őrzöm ennyi maradt a csodából és a kormány aminek nem gumi hanem fa a burkolata az én bordó kis Csepelem olyan volt mellette mint egy félresikerült nem kívánt gyerek csillogott az meg villogott de valami mégis hiányzott belőle ami a másikban vonzott a hátizsákot nagyanyám felsegítette nagyapám hátára majd elköszöntünk mondván délutánra megjövünk így indultunk Fábián kapu majd a sarkon az öreg fűszeres boltja Bábonyibérc később a bokroktól benőtt út amin keresztül a Király hegyre jutottunk az út mentén kis házak bodegák néhány kutya mérgesen játékosan ugatták kattogó kerekeink és az ismert megállók a kút amit sosem mertem megközelíteni félve hogy szelleme magával ragad nagyapám mesélte egy orosz katona holttestét dobták bele a kutaktól különben is retteg a gyerek dehogy odalent még egy orosz is várja az már több volt mint aggasztó aztán lassan a földekhez érve minden alkalommal megtudtam melyik szelet kié volt s kitől vette el téeszesítéskor az állam hogy később mégis kapjon valami kis művelni valót igazából ezekből az utakból legjobban mégis a szalonna izgatott illetve annak az ünnepe nagyapám kapált tetejezte kötözte a szőlőt addig én tettem vettem a cseresznyefa vagy az egres környékén persze inkább vettem néhány bogyót csak az íze végett / kint de mégsem / távol Miskolctól mégis Miskolcon mindig úgy gondoltam ilyen hely a világon máshol nem létezik nem létezhet itt a szőlő levele is másként eresedik másként telik meg nedűvel szeme fura világ a mi világunk miközben retrobulinak néznek egy szalonnazsírtól foltos hátizsákot addig ez marad az igazi csoda gyerekkorom lassan ködbe vesző napról napra szebb világa