1976-ban írja meg Hajnóczy Péter M című elbeszélését, mely jelen dolgozat vizsgálni kívánt tárgyát képezi. Erről a kisprózáról eddig kevés értelmezés született, noha fontos állomás az életműben: hiszen Malcolm Lowrynak állít emléket, akit talán a Hajnóczy-életműre legnagyobb hatást gyakorló szerzőnek tekinthetünk; s a szövegben egyúttal a magyar posztmodern próza sajátos elemei is megfigyelhetők. E röpke vázlatban igyekszem néhány problémát azok esetleges megoldásaival együtt közzétenni, melyek a mű többszöri olvasása során foglalkoztattak.

Nehezen érthető, bonyolult struktúrájú írással áll szemben az olvasó/értelmező, mikor ezt a Hajnóczy-művet választja, könnyen elveszítheti ugyanis a fonalat, melyet egy ideig biztonságban követni tudott, nehéznek bizonyulhat megbirkózni az alig tettenérhető, annál bonyolultabb utalásokkal, valamint el kell fogadnia, hogy a tér és az idő szabályai nem úgy vonatkoznak erre a műre, mint az eddig olvasott írások többségére (akár Hajnóczynál, akár egyéb szerzőknél). Az elbeszélés nagyban épít az olvasó emlékezetére, hiszen a szerző párhuzamok kuszának tűnő labirintusába löki olvasóját, s minden válaszhoz visszalapozás szükségeltetik; előre haladva csak egyre bonyolódik minden.

            Az elbeszélés címe egyetlen betű, mely nem rövidítés, hiszen nem következik utána pont, nem egy hosszabb szó sorvadt kezdőbetűje, hanem önmagában szimbólum. Magába sűrít rengeteg tényezőt, melyek az elbeszélésben (vagy akár azon kívül) találhatóak: személyt éppen úgy, mint helységet vagy más egyebet is. „Gyűjtőfogalommá” válik, totemként lebeg a szöveg fölött, nincs konkretizált megfelelője, s jómagam sem kívánok erre koncepciókat gyártani.¹       

            Az elbeszélést meglátásom szerint hármas rendszerek csoportjai szövik át: személyek (Kabinos − Malom − Lowry; Ágnes − Yvonne − Margerie), helyek (uszoda − ház − Mexikó), szimbólumok (tűz − fagylalt − vasajtó; korsó vörös bor, gyűrűvel az alján − párkány − óra), az idő hármassága (múlt − jelen − jövő) stb. Ezek a hármas rendszerek a novellában mindvégig keverednek egymással. A Hajnóczy-szemináriumok alkalmával nem vetettük el azt a gondolatot, mely szerint Hajnóczy érdeklődött, sőt fel is használta volna a keresztény szimbólumokat, s ebből kiindulva, ennek a gondolatnak a megerősítéseképpen tartom elképzelhetőnek, hogy a kabinos, akit talán az előző írásokban megismert Máraival lehetne azonosítani (az M betű miatt is), Malom és Malcolm (Lowry) hármasságát az Atya − Fiú − Szentlélek hármasságaként is értelmezni lehet.

Hajnóczy nem véletlenül választotta a Malom becenevet: hasonlít Lowry keresztnevére (csupán egy c és egy l betűt kell eltávolítani belőle), valamint szimbolikus jelentéssel bír. A lapátok előre-, a haladás-, de itt inkább hátrafelé, a visszakozás és a múltbéli történések irányába forognak. S ha már a keresztény szimbólumoknál tartunk, a malmot a keresztény világban képi ábrázolások alkalmával úgy örökítették meg, hogy belsejébe a négy evangélista tölti a magokat, az apostolok a malomkereket hajtó folyókat terelik oda, a lisztet az egyházatyák fogják fel, a belőle sütött ostyát pedig Krisztus osztja szét a hívők között.² Krisztus maga az ostya, aki alá a három csoportosulás is tartozik. De az ostya szétosztása beindítja a körforgást, soha nem lehet megállni a munkával, a lapát csak forog és forog, hogy a hit örökké tartson.

            Maga az elbeszélés is az ismétlődésre épül. A történet végére oda jutunk, ahonnan kiindultunk: ismét hét óra előtt lesz egy perccel, Malom képében talán a kabinos fiatalkori önmaga köszön vissza, talán újbóli megismétlődése (reinkarnációja?). Ismétlődés és örökös harc a hármas pozíció betöltéséért, talán ez a két kulcsfontosságú elem játssza a legnagyobb szerepet az egész műben. A szövegben mindvégig (ha ezek után még tudjuk, mikor érhet véget) a szimbólumok hármas elhelyezkedése a domináns. Így van ez a − micsoda véletlen − „malom” elnevezésű játékban, ahol a játékosnak le kell zárnia a menekülési útvonalakat, és három függőleges, vagy vízszintes egységet kell alkotnia, hogy kiszoríthassa az ellenfelet. Mintha Hajnóczy egy Borges-novellát írna, ahol a szereplőnek el kell érnie, hogy ne ő maradjon kint.

Malom önmagában véve, egymaga jelöli a körforgást, mert nevét közrezárja kezdő- és záróbetűje, mint ahogy Lowry keresztnevében is, sőt, ott ez sokkal fontosabb szempont lehet, hiszen ha a Malcolm név első és utolsó betűjét elvesszük, az „alcol” (alkohol, ol.) szó marad árván, a legerőteljesebb szimbólum, mely valamennyi Hajnóczy-szöveget is áthatja. Az alkohol a „legkinnrekedtebb” elem, mert semmit nem tűr meg maga körül, és mindent akar. Ezért is tekinthető ez a mű a magnum opusnak, a Perzsia mellett. Persze az is lehet, hogy ez véletlen egybeesés, nem szándékolt, s észrevételem csupán légből kapott.

A hármasságok jelenléte mellett hozható fel érvként az a megállapítás is, mely szerint, ha alaposabban megvizsgáljuk e cselekmények kuszának látszó sorozatát, világosan kitűnik, hogy az egész „történet” nem több, mint három perc alatt zajlik le. De melyek is ezek a cselekményszálak? Elkerülhetetlennek tartom ennek részletezését, hiszen át kell látnunk azt a hálózatot, melyek oldalak átugrásával egymásba fonódnak, összegubancolódnak, de éppen úgy, akár ki is simulhatnak.

Hét egymástól jól elkülöníthető részre oszthatnánk a szöveget. Ám e hét rész tárgyalása előtt a főszöveget megelőző mottóról kell ejtenünk néhány szót. A mottó egy a szerzővel készült cikkből idéz, mely természetesen munkájáról, az írásról szól. Olyan cikk ez, mely a valóságban is megíródott, szemben a kabinossal készült interjúval, mely Hajnóczy fikciója − esetlegesen reflektálva a valóságra.³ A cikk maga eléggé rosszul sikerült, a kabinos sem boldog, hogy így olvassa viszont magát (sic!), s mint akinek nincs önálló személyazonossága,⁴ több olvasmányból rakja össze önmagát: a Vulkán alatt című regényből és a két újságcikkből. Az újságcikkek a következők: riport a kabinos szakmáról és a Lowryról megjelent cikk, mely a szerző haláláról tudósít − aki ugyanolyan valós, mint Hajnóczy Péter. Ha Malcolm Lowry, e valóságban is létező személy szereplője lehet a műnek, akkor maga Hajnóczy is, vagy ez az aktus biztosíthatja neki az átjárhatóságot, a becsatlakozást. Amikor a kabinos magáról olvassa a cikket, megszűnik a tények megélőjének lenni, s immár egy új minőségében kezd működni: tanúként. Tanú, mint ahogy Odüsszeusz is az volt, aki cselekedeteit végighallgatta, mint idegen, s így tetteinek következményei alól mentesült.⁵

Most azonban lássuk az említett hét rész cselekményrétegeinek és azok esetleges értelmezésének tárgyalását! A kabinossal indul a történet. Az ő cselekvéseinek ideje az első részben három percig (06:59-07:01-ig) tart. A Kabinos a róla megjelent cikket olvassa (hét előtt 1 perccel): kiegészítéseket tesz, párhuzamokat állít a saját és Lowry élete között − összekeverve a kettőt, s közben bort iszik. Várakozik a nőre, akire szüksége van. Ő Ágnest várja, mint ahogy Lowry Margerie-t várta halálának estéjén. Ezek után jön egy törés (álomszerű víziók), miután hét órakor a kabinos megfordítja az órát, félreteszi azt a könyvet, melyet a mexikói tűzhányók alatt tapasztaltakról írt (a kabinos?!), és az újságot, mely a haláláról tudósít (a kabinoséról?!). Valójában a könyvet Lowry írta (Vulkán alatt), a haláláról írt cikk pedig róla szól, nem a kabinosról. A kabinos kinéz az ablakon át az égő házra, arra, amelynek ő a hetedik emeletén lakik. Később tudjuk meg, hogy Malom is a hetediken lakik (talán ugyanabban a házban), s nem árt emlékeznünk vagy visszalapoznunk. Mi lehet ez? Visszaemlékezés, előregondolás? A hatodik emelet párkányán egy vörös hajú nő fekszik (Ágnes? Yvonne? Margerie?, vagy Malom, e 14-15 éves serdülő ifjú⁶ első sikertelen szexuális kísérletének bálványa: Viki /vagy Gabi?/), s egy bajuszos, szmokingos férfi nézi a kabinost a szomszéd lakásból, aki negyvenhét éves, s a történetben mint Malom apja és edzője is megjelenik −, mert az itt leírt küllem a későbbiekben másokra is illik. Mindeközben pedig kezében ott a fagylalt, melyet a Malom öltözőszekrényén lévő (vörös hajú!) plakátlány nyaldos. A kabinos ezek után cigarettára gyújt, kezén madártollak jelennek meg − lehetséges, hogy a mexikói halottak napi karnevál jelmezéről származnak −, s ezután az újság kinyílik a „haláláról” hírt adó cikknél, melyet véletlenül megbök a könyökével.

Újabb törés, ezúttal tipográfiailag; Hajnóczy közli a cikket s a sírverset is, Lowry versét a kabinos sírkövéről. A kabinos felveszi a hamutálat, a cigarettásdobozt és az óra mögé teszi, melynek számlapja az égő ház felé néz. Feleselni kezd az újságcikk hitelességével, hiszen ő tudja, mi történt, hogyan halt meg aznap este, és hogy nem ütötte meg a nőt! − megfordítja az órát: egy perccel múlt hét.

Azután „vágás”: a második részben Malom 06:59-kor az uszodában hallja az edzést félbeszakító sípszót. Három perce van lezuhanyozni és felöltözni, de ő azonnal a szekrényekhez siet. Az indiánkönyvvel (Vulkán alatt?) akar vigasztalódni, amiért elmaradt a játék. Hét óra egy perckor az edző azt kiáltja: megállt az órája. Az öltözőben és a medencében kétszáz literes benzines hordók találhatók. Malom és a kabinos attól tartanak, hogy minden lángba borul. Megérkezik a kabinos: borravaló reményében az idősebbek szekrényét nyitogatja, kezében tartja a borosüveget, majd Malomhoz is odamegy. A szekrényen a szám fordítva van felszögezve, így nem látszik a számozás, mint a megfordított órán, melyet a kabinos helyezett így maga elé. Kinyitja Malom szekrényét is. A könyv be volt zárva − ez is leesik, mint a kabinos hamutála és cigarettásdoboza. Lényeges momentum a kabinos és Malom találkozása, a találkozás a fiatalabb kori énnel. Ez nem új keletű dolog, hiszen Karinthynál (Találkozás egy fiatalemberrel), Krúdynál (N. N.), sőt, Joyce-nál (Ulysses, II. fejezet) is előfordul, s bizonyosan még másoknál is. A szereplő ráismer fiatalkori énjére, amikor még minden jól alakult az életében, s jelenén keseregve leltározik.

Megint „vágás”: a harmadik résznél járunk (már fogalmunk sem lehet, mennyi az idő). A kabinos az újságot lapozgatja, benne a Lowryról szóló cikket, melyet csaknem kívülről tud már, mint Malom az indiános könyvet. A cikkből valóság lesz, a kabinos-Lowry erősen kívánni kezdi az alkoholt és az asszonyt, ám a nő elutasítja a férfit. A kabinos az angolt tekinti anyanyelvének és sértve érzi magát, hogy a nő idegen nyelven (franciául) vitázik vele. Lowry üvegét törte össze Margerie, de a kabinosnak vannak alkoholelvonási tünetei. A kabinos ezek után malmozni (!) kezd az ujjával. Összemosódnak, egybejátszanak a különböző szövegek rétegei.

A negyedik részben Malom, miközben lehajol a leesett könyvért, a szekrénybe ragasztott plakátra mered. Elolvassa a két parancsot: a plakáton látható felszólítást −  „GYERE BASZNI!” (mely homlokegyenest ellentéte annak, amit Margerie /”illetve mexikói regényének Yvonne-ja”/ Lowrynak mond!), valamint a szekrények fölötti megjegyzést − „Ha gyorsabban úszol, az szebb!”. Azon tanakodik, hogy a két megjegyzés kizárja-e egymást, hogy az első felszólítás azoknak szól-e, akik nem úsznak gyorsabban, vagy sem. Malom ellentmondást vél felfedezni az utasítások között, majd két kudarcélménye jut eszébe. Visszaemlékezés következik! Az első kudarc a birkózás és szexuális kísérlet a „szőke Vikivel” (vagy Gabival?), aki borsót fejt egy piros fazékba kint, a konyhában (később tudjuk meg, hogy Yvonne is fejteni való borsóért szokott sorban állni a piacon). A lány tiltakozik, mint Yvonne is Lowrynál, a söröskorsó eltörik, majd a lány elalszik, miközben úgy fekszik az ágyon, mint a vörös hajú nő az égő ház párkányán: mintha napozna. Malom inni akar, mint Lowry: de ő vizet kér, ám a lány nem ad neki, ahogyan Margerie sem Lowrynak. A második kudarc nem olyan egyértelmű: talán az a kudarc, hogy nem kapott inni, vagy az, hogy nem tudja, miből is készülnek a tűzbiztos (!) vasajtók.

Az ötödik részben a kabinos a megfordított órát olyannak véli, mintha az oda lenne szegezve a szélben ide-oda lengő kovácsoltvas ajtó „malomzúgásához”. Itt úgy tűnik, még nem fordította meg az órát, holott korábban ezt a szöveg szerint már megtette. Eközben a nő a párkányon azt kiáltja, ne érjenek hozzá; a pincér eszi a fagylaltot; a kabinos pedig előbb Yvonne-ra − aki talán éppen sorban áll a piacon borsóért −, majd a párkányon fekvő vörös hajú nő tiszta lábaira gondol.

A hatodik részben, jóllehet a szövegben nincs konkrétan leírva, az utalásokból arra következtetünk, hogy javában dúlnak a harcok az 56-os forradalom egyik véres napján. Malom otthon, a hetedik emeleten tartózkodik csokornyakkendőt viselő, bajuszos, negyvenhét éves apjával, aki ezúttal nem fagylaltot eszik, hanem bort iszik, mint a kabinos. A forradalom helyszíne, Budapest, a regényben olvasott Mexikóvá válik, a lázadók pedig indiánokká. Malom ezeket az „indiánokat” nézi, s közben attól retteg, hogy az apja iskolába küldi. És mindeközben hol van az anya? Borsóért áll sorba a piacon? A párkányon napozik, miközben minden lángokban áll? Megszökött alkoholista férjétől? Egy emelettel lejjebb, ahol a tűz keletkezett, szól a rádió, mely 27-szer játssza le egymás után ugyanazt a dalt. Az apa leteszi a poharat, melynek alján vörösarany gyűrűt képez a megmaradt bor − pontosan úgy, mint amikor a kabinos lerakta a saját poharát. Malom pedig arra a végkövetkeztetésre jut, hogy az úszás (lapátolás!) mindig szép s jó lenne, ha inkább két győztese lenne a harcnak. A tankok szebbek, így a jármű nélkül harcolók az indiánok, akik nem olyan gyorsak. Ám Malom szépnek találja azt a kint rekedt fiút, aki bátran áll szemtől szemben a tankkal. Úgy tetszik ezek után, mintha Malomnak hatalmában állna megállítani az időt (fantáziájának világában), hogy a fiúnak legyen még sansza, míg a felmentő sereg meg nem érkezik. S mégis, mintha inkább előre ugranánk az időben: a tankok egy csapásra eltűnnek, s emberek gyülekeznek oda, ahol a fiú állt, talán a holtteste köré, s Malom valahogyan bűnösnek érzi magát.

            A hetedik, egyben utolsó részben a vele készült riport keletkezésére gondol a kabinos. A mottó a főszövegbe kerül. A beszélgetés akadozva megy, de úgy tűnik, a riportot készítő kérdező nem találja a szavakat, s ő az, aki mentegetőzik. A kabinos elkezdi keresni a pontosan rögzíthető dolgokat (pontos? úgy, mint a szép, melyre Malom törekszik?), s azt találja, hogy a „mentegetőzés”, Mexikó, Yvonne, Margerie, Cuernacava − pontos dolgok. De! Ágnes ellökte előző este a kezét, a simogató kéz a remegő alkoholista kezével „mentegetőzik”. A vörösarany gyűrű ott van a borospohárban, kinéz az ablakon a megfordított óra felett, már nincsenek ott a lángok. Az óra ketyegése elhal, talán megállt egy perccel hét előtt (06:59-kor). A kabinos tovább ül a helyén.

            Ez lenne hát az elbeszélés cselekménye kiegészítve egy pár problémával, melyet érdemes lenne továbbgondolni. Végezetül még egy-két megjegyzést tennék, melyeket egy nagyobb lélegzetű dolgozat megírásakor érdemes lenne tisztázni. Tovább kellene gondolni a kinnrekedt fiú pozícióját, párhuzamba állítva Malom „sűrített helyzetével”, ki egymaga jelöli a körforgást, mert közrezárja nevének kezdő- és záró betűje. Emellett a dolgozat még nem tett említést az elbeszélésben szereplő tűz szimbólumáról, pedig ugyanolyan fontos lehet, mint a malom emblémája. Ehhez érdemes tudni azt is, hogy Mexikóban az új tűz meggyújtása jelenti az újév kezdetét, s így ismét a körforgás problematikájához tudnánk kapcsolódni.

¹ Lásd erről: Németh Marcell: Hajnóczy Péter. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1999.

² Biedermann, Hans: Szimbólumlexikon. Corvina Kiadó, Budapest, 1996.

³ Miért készítene bárki is riportot a kabinos szakma egyik „kiválóságával”? Ez abszurd. Mint amennyire talán abszurdnak vélte Hajnóczy, hogy egy íróval is riport készüljön.

⁴ Maga Hajnóczy is idézőjelek közé szorítja a személyiség szót.

⁵ Erről lásd bővebben: Arendt, Hannah: Múlt és jövő között, Budapest, Osiris Kiadó, 1995, 53.

⁶ Ha 1976-ban járunk, s a kabinos kora megegyezik Hajnóczyéval, aki 1942-ben született, Malom pedig a kabinos húsz évvel fiatalabb kori énjét testesíti meg, akkor Malom 56-ban 14 éves volt.