Miskolc KapuCíner:

a Spanyolnátha művészeti folyóirat Miskolc-antológiája



Miskolc város nyolc évszázados kultúrtörténetének első kortárs, átfogó, szépirodalmi antológiája debütált a 81. Ünnepi Könyvhéten. A reprezentatív antológia a Spanyolnátha művészeti folyóirat kiadásában, a Spanyolnátha Könyvek-sorozat 7. darabjaként jelent meg. Folyóiratunk a Miskolc KapuCíner műveiből őszi és téli számának egy-egy blokkjában is közöl műveket.



A Spanyolnátha arra kérte a Miskolcot köszöntő kötet alkotóit, hogy kimondottan erre az alkalomra készítsenek írást, bármilyen, általuk választott műfajban. A hívó szó a város, ill. a kapui voltak: az írásban szerepelnie kellett a Miskolc szónak, és/vagy az alábbi utcanevek legalább egyikének: a Győri kapu, a Zsolcai kapu, a Szentpéteri kapu, a Csabai kapu, a Fábián kapu; vagy a Sötétkapu elnevezésnek.

Ráhangolóként az alábbi idézeteket küldtük a szerzőknek: „Az egykor körülkerített Miskolc határait árok- és sáncrendszer óvta, ezeket jól őrzött városkapuk törték meg: ezeken keresztül lehetett a városba bejutni, mellettük vámszedőhelyek, kocsmák és vendégfogadók várták az ide látogatókat. A település növekedésével a kapuk egyre távolabb kerültek eredeti helyüktől, végül már pusztán elméleti határt jelentettek. Az egykori védőrendszer emlékét a mai napig fennmaradt kapu elnevezésű utcák nevei őrzik: a Győri kapu, Szentpéteri kapu, Csabai kapu és Zsolcai kapu ma is fő közlekedési útvonalak elnevezései, amelyek mentén a valamikor Diósgyőr, Sajószentpéter, Hejőcsaba és Felsőzsolca illetve Miskolc közötti forgalmat bonyolító városkapuk álltak. (A kevésbé ismert Fábián kapu a bábonyibérci szőlőkbe vezetett. A belváros szívében található Sötétkapu nem egy utca, hanem egy boltozatos kocsibejáró elnevezése.)”

„2010-ben lesz Miskolc 800 éves település. Valójában lehet, hogy több, lehet, hogy kevesebb. Az írásos emlékek arra utalnak, hogy nyolcszáz éve annak, hogy Miskolcra érkeztek ama Miskóc nemzetség tagjai, akik alapítói ennek a városnak. Ezért döntöttünk úgy, hogy legyen ez az esztendő Miskolc fennállásának 800. évfordulója.” (Részlet egy városvezetővel készült interjúból, 2010.  január)

„Miskolc város szlogenje: A nyitott kapuk városa. Üzenete érthető a városban, s érthető a városon kívül is. Miskolc „befogadó”, szívesen vendéglátó, marasztaló jellegét sugallja. Mindegyik miskolci valamelyik kapuban lakik, vagy arrafelé tart, ha hazafelé indul.”

„…a legtöbb pesti kávéháznak megvolt a maga írója, aki éjfélkor a kapucíner mellé tintát és tollat rendelt és hajnalig gyilkos szemmel nézegette azokat is, akik a szomszédos asztal mellé merészeltek telepedni.” (Krúdy Gyula)
Részlet az előszóból:

„Antológiát általában (máshonnan) hozott anyagból szerkesztenek, ide pedig külön dolgoznia kellett a szerzőnek; így van rendjén, szép élet a katonaélet, csak az a baj sej haj, csak az a baj, hogy nehéz a viselet. Teljes úgy lenne a történet, ha a viseletet megosztaná Önökkel, de tisztán szerinte elsősorban nem ezeket a dolgokat kellene látniuk, különben is, kit érdekel arról a tudomás, hogy a kötet hányszortízhetes értékállóságával szemben hány percnyiek egyes arcos- és harcoskodások, hisz itt sem fontos, melyik családból ki hol és hogyan volt kedveskatona. Meg hogyan lesz mennyire nem túlnagyszavas, hogy a kötet szerzőinek sorsán a város sorsa is múlhat, a város sorsán pedig ott múlhat a szerzőké. Meg hogy ha van benne életköz, akkor miért és mennyi lehet benne közélet, várospolitika. Politikaváros, köszönöm, önömkösz. Sőt: önömszök. Meg hogy tanyázik benne tősgyökér miskolci; városiasul bennszülött kinnélő, falvas-tagságú szervezet. Vékonyul kínszülött bennélő, darabig itt élt, életig itt darabott. Meg hogy fényezik átutazók, hogy árnyékolják az utazókát, ahol az utazóka nem mindig a bőrönd becézett neve. Meg hogyha az egy imamalomban őrlők ugyanazt a nyitnikéket hallják ki a Fohászati Művek műszakváltáskor szóló dudájából, miért nem csak a város kapuira gondolhatnak. Azt mondja, többen megférnek az árnyaskerti csárdában, mint elsőre gondolnánk; nem egy asztalnál ülnek, de ha a kisebb-nagyobb társaságokat egy közös térben ér váratlan áramszünet, a hirtelen sötétben kis időre mintha társaiknak érezhetnék a messzebb- vagy kívülállót. Azt mondókálja, hogy talán gyakrabban kéne spontán áramszünet, mint ahányszor tudatosan oltják rájuk a villanyt, hátha másképpen is szóba állnának egymással. Meg hogy kiskatona, ugorj a Teszinvádba. (…) többek között emlékvers, versemlék, novella, füzér, fazár, ilyen-olyan tudomány, szájönsz, fiksön, esszé, szépre alkalmazott próza, az alkalmazás szép póza teszi alakját mindenre késszé.” (Vass Tibor)



Őszi összeállításunk szerzői:

Bazsányi  Sándor, Bedecs  László, Bene  Zoltán, Csabai  László, Csorba  Piroska, Dukay  Nagy Ádám, Ficsku  Pál, Géczi  János, Gyarmati Béla, Halász Margit, Halmosi Sándor, Hegedűs Mária, Jánosi Zoltán, Kabdebó  Lóránt, Karosi  Imre,  Keresztury  Tibor, Király  Levente, Lapis  József, Ménes  Attila, Mezei  Gábor, Mizser  Attila, Nagy  Csilla, Nagy  Gabriella, Nagy  Pál,  Onagy  Zoltán, Oravecz  Péter, Papp  András, Petőcz  András, Sütő  Csaba András, Száraz  Miklós György, Szkárosi  Endre, Tarján  Tamás, Ungváry  Rudolf, Üveges Tamás, Zsávolya  Zoltán,  Zsille  Gábor.