Lét-határtalanság volt annak a kiállításnak a címe, amely a Berlinben élő és alkotó képzőművész-zenész Január Herceg (Baksa-Soós János) összművészetét mutatta be a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban 2007. május 18-tól augusztus 12-ig. Baksa Magyarországon korábban a legendás alternatív Kex együttes emblematikus figurájaként, énekeseként vált ismertté, zenei múltja miatt élő legenda még ma is − és ez az ő esetében nem puszta fordulat. Jelenleg Január Herceg néven alkot.

Baksa-Soós Németországban professzionális képzőművész lett. 1971-től a Folkwang iskolába járt Essenben grafika szakra, majd a düsseldorfi Kunstakademie-n festészetet, grafikát, valamint szobrászatot-kerámiát tanult olyan világszerte ismert mesterektől, mint Joseph Beuys, Gerhard Richter és Rolf Sackenheim, ami csak megerősíthette abban, hogy az eredetiség nem a képfestményen létrehozható utánzatban, hanem az „originális” teremtésben található. 1978-ban Mesternövendék Oklevelet kapott. Azóta nemzetközileg is jelentős, figyelemreméltó életművet hozott létre, amelyet a magyar szakma és a közönség számon tart. Különleges művészetére az Amerikai Egyesült Államokban is felfigyeltek. 2000-ben a Klasky Csupo Publishing Inc. Terra Forming címmel, zenei CD melléklettel kiegészített reprezentatív művészeti albumot jelentetett meg.

Egy olyan közegben élt a hetvenes évek elejéig, amely erőszakkal behatárolta az önkifejezés lehetőségeit. Az 1971-ben politikai okok miatt kényszer-disszidált művésznek, a 60-70-es évek magyar avantgardja meghatározó alakjának ez volt az első nagyszabású kiállítása, mely egyben a 8. Kortárs Művészeti Fesztivál kiemelt képzőművészeti programja is volt. A tárlat méltó aktusa volt a sokáig tiltott, majd a magyar kultúrából félreállított alkotó − minden politikai felhangtól mentes − rehabilitálásának.

A művész szobrokat, apró tájegyütteseket, akvarelleket, festményeket állított ki. Figuráiból, kis szobraiból egy mamutméretű színpadinstallációt rendezett be fény- és hangeffektusokkal fokozva a látványt.

A kiállítás abban is különleges volt, hogy Magyarországon a közönség még soha nem találkozhatott ilyen komplex módon azzal a filozófiával, azzal az egyedülálló világgal, művészuniverzummal, amelyet Január Herceg az elmúlt 35 év során következetesen teremtett. A kiállítás keretében megvalósított projekt erőssége, hogy a Baksa-Soós János által képviselt és kidolgozott összművészeti rendszer egyaránt szervesen kötődik és folyamatosan épül be a magyar, az európai és az egyetemes művészettörténetbe, ugyanakkor mégsem korlátozható és köthető egy adott ország kultúrájához. Messze túlmutat országhatárokba fogható nyelvi közegen, vizuális kultúrán, az adott korhoz és térhez kötött hétköznapokon. Ez a kulturális különbségek és azonosságok felett teremtett művészeti világ mindenki számára azonnal érzékelhető feszültséget teremt, érzelmeket provokál. A feszültség azonban fel is oldódik, mert alkotói világa abból az archaikus és tradicionális kultúrából építkezik, amely nyelvektől, civilizációktól függetlenül minden befogadó számára rögtön megérthető. Művészete egyetemes hagyományokra épül, ugyanakkor végletesen progresszív. Ősi tudásanyagot hoz felszínre a kortárs képzőművészeti nyelv eszközrendszerével.

A kiállítási térben több száz levelezőlap méretű akvarell, nagyméretű festmény vezetett be a Baksa-Soós által kidolgozott és dokumentált művészeti rendszerbe. Egy elsötétített teremben egy grandiózus színpad és azon a művész által plasztikákból felépített és megrendezett univerzális-kozmikus világkép-jelenet volt látható − ahol a Blue Galaxison zajló különféle ceremóniákat, vidám szertartásokat, templomi előadásokat, ünnepélyes miséket indiánok, varázslók, a szerzetes lelkét jelentő kabátok (üres űrhajósruhák) celebrálták oszlopok, oltárok, sírok, emlékművek, napkörök és templomok között. Ez a színpad a projekt koncepciójának központi eleme, csúcspontja, ami kizárólag erre a kiállításra készült. Az archaikus kultúráját elvesztett, létének gyökereit kutató ember útkeresése, sétája a térben (kiállítási térben) és időben. Művészi-emberi problémafelvetés, „látlelet”, amire válaszokat és megoldásokat is ad az installáció.

A kiállítás különlegessége volt továbbá, hogy a Baksa-Soós által használt művészeti önkifejező eszközök − túl azon, hogy a kiállítási tér egészét betöltötték, függőleges és vízszintes síkjait használták − többfélék voltak. A Csók Képtár különböző tereiben egy komplex művészi kompozícióban, egy kontextus keretében egymást felerősítve és kiegészítve épültek fel a kiállítás elemei. Festményeit, szobrait, installációit és üzeneteit a saját maga által szerzett zenével erősítette fel. Így nemcsak a vizuális látvány és élmény hatott a látogatóra, hanem a zenében megvalósított képzőművészet is, és a képzőművészetben megvalósított zeneiség is. A megalkotott egyedi és egyéni hang- és fényinstallációk összművészetének részei, térélmény fokozóak, narratív hatásúak és environment-képzők.

Az installáció és a zene mellett projektoros diavetítés keretében az elmúlt évtizedekben felépített és megrendezett munkáinak dokumentációja volt látható.

A kiállítási koncepció fontos eleme volt, hogy a tárgyi és zenei világ mellett a művész által 30 éve vezetett Hajósnaplóból (jelenleg több mint 35 ezer oldal) is idézett a kiállítási térben. Írásaiban egy kortárs képzőművész gondolatait olvashatjuk a művészeti rendszeréről, a művészet jövőjéről, az univerzumról, a művészek feladatáról, a civilizációt és az egyént foglalkoztató társadalmi problémákról és az azokra adott válaszokról − hitvallásáról. Amikor a világ egyre inkább Wittgenstein parafrázisaitól terhes, és a művészek jelentős része, gondolkodó és antropológus a világ széthullásáról, örökérvényűnek hitt kultúrák elvesztéséről beszél, Baksa-Soós képes gyönyörködni és gyönyörködtetni, képes a kis részletekben is meglátni és megláttatni, megélni és megmutatni a lét, az univerzum lényegét. Nem határait, hanem a lét határtalanságát tudatosítja.

A Baksa-Soós János által készített projekt − tartalma, témái és megfogalmazott üzenetei okán − nem nyelvspecifikus, nem köthető trendekhez, irányzatokhoz, nemzetközileg is jól kommunikálható, aktuális témái vannak: Az emberiség és az individuum viszonya; Az individuum és a természeti környezet szimbiózisa; A művész és a „világ” viszonya; A múlt üzenete a ma és a jövő emberének; Az Univerzum és az ember viszonya; Környezettudatos életmód.

Munkája egyben művészi és közérthető, konceptuális és tárgyiasult, látványos, ösztönös, őszinte és emberi.

Az „alkotó ember”

Baksa-Soós János 35 éve Németországban él, és egyáltalán nem a legendájából, hanem alkotói kiteljesedésben. Szerencsésnek nevezi magát, mert ahogy egy vele készített interjúban elmondta, „rátalált egy kozmikus útra, amely kivitte az univerzumba, hogy tiszta színeket, tiszta hangokat és érzelmeket használhasson a művészetében”. A zenész, költő, korlátokat nem ismerő képzőművész berlini otthonában rajzokat, festményeket és szobrokat készít. Így ír önmagáról: „Fölfogtam azt, hogy egy ilyen ember vagyok. Azt, hogy ez felelősséggel jár, azt, hogy nagyon sokat kell dolgoznom, és hogy az életem valószínűleg erre megy ki; azt, hogy dolgozni fogok már csak. Ez így is alakult: csak dolgozom. Teljesen visszavonultan élek, és megállás nélkül dolgozom, úgy, hogy benne tudjak maradni egy világban. A legeslegnagyobb öröm az alkotás.”

Munkáinak van egy társadalomkritikai része is, feladatának érzi, hogy „rendet tegyen”. Munkái megdöbbentően mívesek, tárgyai „kegytárgyak”, képei „szentképek”. A korlátlan hatalmú erő, a kozmosz mindenható jelenléte, a kozmoszban való személyes jelenlétünk irányába hatnak. Művészetének tapasztalatai és spirituális jellege mégsem nehezednek a nézőre. Installációi illékonyak, nem erőszakosak, művészete nem militáns, nem vallásos művészet, hanem a ritualizáció előtti tiszta pillanatban van, amikor a felismerésélmény evidens.

Baksa-Soós alkotásai nem csupán stiláris toposzaiban idézik, hanem lélegzetelállító intuícióval aktualizálják a megismert archaikus civilizációk és kultúrák szellemiségét, nagy hittel és lelkesedéssel megelőzve mindazon rejtélyek megfejtését, melyekre tudományos gondolkodásunkkal mindmáig nem voltunk képesek (kozmológia, botanika, orvoslás, társadalomszervezés, nyelvalkotás stb.). S ez az a pont, ahonnan közelítve már koránt sem meglepő Baksa-Soós felhőtlenül, gyermekien utópikus és meghökkentően futurisztikus jellege. Művészete arra tanít, miként lehet a bennünket körülölelő valóságot feltérképeznünk és átformálnunk.

Ugyanazokat a figurákat többször is felhasználja. Újabb és újabb konstellációkba állítja őket, jeleneteket rendez belőlük, bevilágítja, mint egy színpadot. Ezt később naplószerűen dokumentálja, vagyis diákat készít róluk, a képsorokhoz pedig zenét ír.

Tárgyai többnyire üreges és világító, azaz nemcsak jelképes értelemben sugárzó (máshol az üveg, ill. kristály-berakások révén fényvisszaverő) objektek, gyakran az évszakoknak megfelelő gyümölcsökkel, növényekkel, illetve egyéb tárgyakkal, valamint a négy elemmel keverednek. Jelenetei az általa kialakított − az univerzumot idéző, kozmikus − térben elhelyezett, különböző élőlény-alakokból és tárgyakból állnak, vagyis egy világot rendez be miniatűr szobrokkal, és így mutatja meg saját világát. Jelenleg körülbelül ötszáz szobra van.

Ezek a tárgyak azonban akkor élnek, amikor akcióban vannak, és nagy térben a közönséghez is eljutnak.

A művészettörténet évszázadaiból fennmaradtak feljegyzések művészektől, akik misztikus ismeretekre törekedtek a teljes világról, s képeiken megpróbálták rögzíteni látomásos tapasztalataikat. Az elmúlt századfordulón, a szimbolizmus idején szinte minden művész ezt tette, Odilon Redontól Gulácsy Lajosig. Január Herceg tovább ment náluk. Átlépte a határt, ahonnan ők mindig visszafordultak. Saját eredeti emberi tudatát kiegészítette az élő univerzumtól kapott tudattal. „Néha mint meleg hamu fekszem és pihenek” − írja egyik hajósnaplójában. Távol az anyagtól, saját teste anyagától is. Művészlelkészként, lelkészművészetével ezen új korban tett útját illusztrálja minden cselekedetével.

Tovább a festményekhez és installációkhoz