2010 ősz
Nagy Csilla
1981-ben, Balassagyarmaton született. Irodalomtörténész, kritikus, a Palócföld folyóirat szerkesztője. Kutatási területe: modern magyar költészet, vizualitás és textualitás viszonya, kortárs magyar irodalom. A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán diplomázott 2005-ben magyar és német szakon. 2005-2008-ig a miskolci Irodalomtudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója, a Szabó Lőrinc Kutatóhely, az Alföld Stúdió és az Interkulturális Hallgatói Öntevékeny Csoport tagja. 2006-ban elnyerte Miskolc Város Pályakezdő Ösztöndíját, 2009-ben a Móricz Zsigmond-ösztöndíjat. Kötete: Magánterület (Palócföld Könyvek, 2008).
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
SPN Könyvek 8. Berka Attila:
Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010
Rendelje meg: spn@spanyolnatha.hu
Nagy Csilla
Kedves, Kedves…
...hisznek Önök az egymásnak ellenfeszülő retorikai-stilisztikai alakzatoknak, amelyek kioltják a szavak egyébként is nehezen alakuló jelentéstartalmát? Tudnak eztán bizodalommal lenni egy helyhez, ha az mégoly kedves is a szívüknek? Választ nem, nem várnék, ismerem az Önök mélázó, a szemantikának oly sokat tulajdonító, egzakt, ugyanakkor fennkölt hangnemét. De most talán mégis úgy kezdeném: Kedves Avas...
a hely ahol a buszok megállnak nézni a várost, s már a Csabai kapunál nagy reményekkel fordulnak a kaptató felé, legyen az 35, 32, vagy épp 29-es számjelű. Érkezzen az egyetemről, vagy épp a Győri kapu irányából, sejti, amit látni fog, szinte pótolhatatlan, létfontosságú, amelyet az egyszerű utazó tán meg sem szemlél sietsége közepette. Tudja, milyen lesz a kényszerű kapaszkodó után a kilátó árnyában szusszanni egyet. És nézni le, által a borospincék során, az egykor tiltott területről. Mögötte hajdan 71 üzlet, 18 textil- és 3 vasáru üzlet, nem beszélve a 45 sörözőről, amely minden váltásnál a futóművet szinte megremegteti. Kétszázharmincnégy méter, tiltott tájakon, az egykor jobb sorsú szőlőtőkék helyén.
Tudja, ellentmondás. Bármennyit is szállítson, bármennyien is lakjanak a tévétorony alatt, aki itt létezik, annak, tudja, egy különös hely bizarr kompja ő.
A 35, 32 vagy épp 29-es számjelű.
Aki látta már, amit Ő, az tudja, az épületek ritmusa jelzi, hogy ez a város él, felülről is észrevehető, hogy minden templomnak, szocreál kollégiumnak, polgári villának funkciója, valami rendhagyó küldetése van, hogy Európa leghosszabb főutcája mellett számos elágazás, csomópont létesülése alszik itt, ahol szerzetek tízezrei bonyolítják életüket, talán arra, amerre ő jár, és járni fog.
Mint egykor én, aki tudott itt kapukódot, az első és sokakat lepipáló prózaírónkról elnevezett utca valamely tömbjében. S kinek kódja, annak sorsa van...
De Önök bizonyára nem értenék az alakzattant, miképp a buszok boldogságát sem, így a Jósika utcáról sort sem ejtenék...
Önök elakadnának itt, tudom:
Kedves Avas....
a hely ahol a buszok megállnak nézni a várost, s már a Csabai kapunál nagy reményekkel fordulnak a kaptató felé, legyen az 35, 32, vagy épp 29-es számjelű. Érkezzen az egyetemről, vagy épp a Győri kapu irányából, sejti, amit látni fog, szinte pótolhatatlan, létfontosságú, amelyet az egyszerű utazó tán meg sem szemlél sietsége közepette. Tudja, milyen lesz a kényszerű kapaszkodó után a kilátó árnyában szusszanni egyet. És nézni le, által a borospincék során, az egykor tiltott területről. Mögötte hajdan 71 üzlet, 18 textil- és 3 vasáru üzlet, nem beszélve a 45 sörözőről, amely minden váltásnál a futóművet szinte megremegteti. Kétszázharmincnégy méter, tiltott tájakon, az egykor jobb sorsú szőlőtőkék helyén.
Tudja, ellentmondás. Bármennyit is szállítson, bármennyien is lakjanak a tévétorony alatt, aki itt létezik, annak, tudja, egy különös hely bizarr kompja ő.
A 35, 32 vagy épp 29-es számjelű.
Aki látta már, amit Ő, az tudja, az épületek ritmusa jelzi, hogy ez a város él, felülről is észrevehető, hogy minden templomnak, szocreál kollégiumnak, polgári villának funkciója, valami rendhagyó küldetése van, hogy Európa leghosszabb főutcája mellett számos elágazás, csomópont létesülése alszik itt, ahol szerzetek tízezrei bonyolítják életüket, talán arra, amerre ő jár, és járni fog.
Mint egykor én, aki tudott itt kapukódot, az első és sokakat lepipáló prózaírónkról elnevezett utca valamely tömbjében. S kinek kódja, annak sorsa van...
De Önök bizonyára nem értenék az alakzattant, miképp a buszok boldogságát sem, így a Jósika utcáról sort sem ejtenék...
Önök elakadnának itt, tudom:
Kedves Avas....