Bevezetés

Dolgozatomban a Cholnoky testvérek (nem csak) irodalmi kapcsolatát szeretném párhuzamba állítani azzal a viszonnyal, amely Hajnóczyt fűzi példaképéhez, Malcolm Lowryhoz. Ezek a párhuzamos történetek mutattak rá ugyanis arra − az eddig feltáratlan −  rokonságra, mely lehetővé teszi a Hajnóczy szövegkorpusz Cholnoky Viktortól kölcsönzött szöveghelyeinek, motívumainak azonosítását.

„...nem kétséges most már, hogy őnála az oknyomozó életrajz

lehetetlen furcsaságokra vezetne?...”

„A Cholnoky család nemcsak azzal tűnik ki a veszprémi famíliák közül, hogy tagjai nemzedékeken át jelentős szerepet játszottak a város és a megye közéletében, hanem azzal is, hogy benne halmozottan jelentkeztek a különböző irányultságú tehetségek.”¹ Ilyen tehetségként tartjuk ma számon a Ködlovagok írógenerációjának tagjai között Cholnoky Viktort (1886-1912) és öccsét, Lászlót (1879-1929). A két, sok tekintetben összefonódó életmű rengeteg eddig feltáratlan sajátosságot rejt. Ezek közül is kiemelkednek a filológiai kapcsolatok és a személyiséglélektani kérdések, melyek meglátásom szerin sok tekintetben összefüggnek. Ennek egyik magyarázatát a testvérek legendásan önpusztító életmódja szolgáltatja.

Viktor − a családban először irodalmi hírnevet szerző író és publicista − művei variációkban léteznek a többszöri közlésnek köszönhetően, mely a századelőn nem egyedi jelenség. A folytonos pénztelenség diktálta munkakényszerre így emlékszik Cholnoky Jenő földrajztudós: „Amikor kitört az orosz-japán háború, akkor Nagy Miklós, a Vasárnapi Újság szerkesztője cikket kért tőlem Mandzsúriáról. Ott jártam, saját tapasztalataimat írtam le [...], a cikkért 25 korona tiszteletdíjat kaptam. Egyik este feljött Viktor hozzám,
és kérdezősködött Mandzsúriáról. Jegyzeteket is csinált. A következő Vasárnapi Újságban is megjelent egy cikk Mandzsúriáról, [...] Viktor 100 koronát kapott a hibás, tévedésekkel tele cikkért.”²  

Cholnoky László nem csak pályáján, de életmódjában is követte bátyját, ahogyan
a testvér műveihez való hozzáállásban is. Viktor 1912-ben bekövetkezett halála után
a hagyaték nagyrészt hozzá került. A beszámolók tanulsága szerint bizonyos szövegeket eladott, a hagyaték másik részét pedig átírva, vagy szövegeibe olvasztva saját nevén adta ki. Erre lehet példa Viktor Hőscsinálás című írása az 1895-ös Füstkarikák kötetből, aminek erős átdolgozása a Hősök című Cholnoky László szöveg, ami 1918-ban jelent meg „újra”.
Az öcsre is jellemző volt a korábbi művek újraközlése, így egy szinte átláthatatlan Cholnoky- szöveguniverzum alakult ki, melyben a mai napig nem tisztázott a szövegek szerzősége,
és a kiadástörténet is igen komoly kérdéseket vet fel. Tovább bonyolítja a kutatást László bátyjához való személyes viszonya.

1912-ben szinte minden budapesti lap megemlékezett a nagy tehetségű íróról, Cholnoky Viktorról, így a Pesti Napló, A Nap, a Budapesti Hírlap, a Magyarország,
a Magyar Nemzet, a Pester Lloyd, az Élet és a Világ is. Közös pont, hogy a szerzők mintegy előkészíteni kívánták pályatársuk kanonizációját, felhívva az olvasók figyelmét kiemelkedő tehetségére, ugyanakkor töredékes pályaművére. Azonban az írások sokkal inkább egy
− a szakirodalomban hagyományozódó − legenda kialakulásához járultak hozzá.³ Szintén meghatározó az életrajzi szemlélet dominanciája, ami akadályozza a szerző szövegeinek irodalomtudományos feldolgozását. A visszaemlékezések és nekrológok között kiemelt jelentőségű Lászlóé, aki több cikkben is ír bátyjáról.⁴ Major Anna „Egy vergődő lélek” című tanulmányában így jellemzi az öcs által írt nekrológot: „A memoár írója önnön nyugtalanságát, űzöttségét, saját magába vetett hitének hiányát írta bele bátyjáról szerzett emlékező arcképébe, amelyet némiképp önarcképnek is felfoghatunk.” Majd így folytatja:
„− a betegebb testvér festette át a maga képére az egészségesebbet. Bátyjával szinte azonosítja magát. László számára bátyja életműve tulajdonát képező forrás volt, saját nyersanyaga.”⁵ Kijelenthető ennek tükrében, hogy a személyiség felbomlását folyton újraíró László nem csak szövegek, de személyiség szintjén is forrásként, referenciaként használta bátyját és annak legendáját, megvalósítva ezzel szövegeinek visszatérő motívumát.

Mal[C]o[L]m

A Ködlovagok⁶ írógenerációjának egyik alapvető élménye az idegenség, ami megjelenik
a személyiség megkérdőjelezésében, kivetítésében és megkettőzésében. A Cholnoky testvérek esetében ez mindenképpen meghatározó tapasztalat, ahogyan a periférián való lét, valamint az alkohol és a betegségkultusz is. Azaz „ars poetica”, mely a degenerációt
az alkotás előfeltételének tekinti, a szekunder irodalomba alapvető emberi magatartásként íródott át egy hagyományozódó életrajzi kultuszt teremtve. Így ír erről Hajdu Péter
A Cholnoky dinasztia legendája című tanulmányában: „Az alkoholizmus paradoxona
is erősítheti az életrajzi magyarázat vonzását, hiszen az alkohol egyrészt mintha megakadályozta volna az életmű kiteljesedését [...], másrészt azonban [...] az életmű számos szövegét értelmezhetjük olyan sugalmazásként, hogy az elkészült műveket is az alkoholnak köszönhetjük.”⁷ A fent említett sajátosságok egymás mellett élnek Hajnóczy szövegeiben is, motivikusan ismétlődnek a delirium tremens  vad  [szöveg]víziói, máshol a szerző metalepszisén keresztül átlép szereplői terébe, gyakran pedig intertextusokon keresztül nyeri el alakmás-önmagát.

Érdekesebb azonban ezeket a jelenségeket egységesen, összefonódásukban vizsgálni. Meglátásom szerint párhuzamot vonhatunk Cholnoky László bátyjával való „irodalmi kapcsolata” és Hajnóczy Péter Malcolm Lowryhoz való − nem csak szövegeket érintő − viszonya között, ami összegezni látszik ezeket a szövegszervező jegyeket.  A szakirodalom foglalkozott már azzal a kettős megidézéssel, mellyel Hajnóczy, Malcolm Lowry alakjához fordult. Mind valós személyként, mind pedig íróként, azaz szövegeire hivatkozva, alakjait újra kontextualizálva, a saját korpuszba beillesztve, visszatükrözi szövegeiben példaképét. A két irányt egyszerre jelölő példa lehet az M című novella, hiszen Lowry Vulkán alatt című művét csakúgy megidézi, mint magát az alkotót.

Cserjés Katalin könyvében ezt olvashatjuk az M címére vonatkozóan: „címe (név)jel, mely több utalást sűrít magába. Az elbeszélés egyik főszereplőjének Malomnak a nevét;
a kabinosét, aki a korábbi novellák >>férfijának<< utódja, őrzi a Márai-figurák nem egy tulajdonságát (a már meg nem nevezett, de még felismerhető >>M<< árai); de mindenekelőtt Malcolm Lowryét, bizalmasan keresztnévvel aposztrofálva.”⁸ Ez utóbbi alakmást − mint
az önazonosság origóját − több szinten is megkonstruálja a szöveg. Egyfelől valós referenciaként, azaz Lowry halálának napját, helyét és módját felidézve, az arról tudósító cikket (Argus. Brighton, 1957), valamint Lowry saját sírversét nekrológként bevágva az elbeszélésbe. Még a kifordított életrajziságon belül maradva, Lowry feleségét sajátjának, Ágnesnek felelteti meg, beékelve közéjük Yvonne-t, a Vulkán alatt Margerie-alakmását. Hajnóczy ezen transzformációk és idézetek mentén önmagát a mise en abyme alakzatában tükrözi Lowryvá, írását pedig egy másik életmű példázatává teszi.

A Lowryvá válás másik iránya az íróelőd szövegeinek, motívumainak saját szövegbe való átültetése. Elsődleges forrásként a Vulkán alatt jelölhető meg, melyből Yvonne alakja,
a mexikói Cuernacava, dőlt betűvel jelzett szöveghelyek⁹, csukott könyvként pedig a teljes Vulkán regény − „indiánkönyvként” megjelenítve, sajátos fülszövegszerű leírással ellátva¹⁰ −  van átemelve. A szövegmozgás másik formája a Lowry szakirodalom parafrazálása, melyre példaként Douglas Day tanulmányát, A romba dőlt zsenit említhetjük.

Ezen rétegek összegzését, egy szintre hozását teszi lehetővé maga a mottó, mely keretként ismétlődni látszik az elbeszélés utolsó szakaszaiban. Cserjés Katalin értelmezése szerint: „Ha nem volna tudomásom Marafkó riportjáról, az lehetne az érzésem: a mottó szövege egy Malcolm Lowryval készült beszélgetés bevezetéséből vagy előkészítéséből származik, talán magától Douglas Daytől. Vagy ha nem létezik ilyen riport [...] Hajnóczy belehelyezkedne a kérdező szerepébe, és létrejönne a vágyott helyzet, hogy ő maga találkozhat − áttörve az idő, sőt! a halál korlátait − hősével/alteregójával, Lowryval.”

Hasonlatosnak látom a Cholnoky László és Cholnoky Viktor, valamint Hajnóczy −Lowry kapcsolatot az „alakoskodás” tekintetében, mivel ezen esetekben a nekrológok kiemelt jelentőségűek a külső önazonosság megtalálásában, ugyanakkor az íróelődök szövegei, életrajzai is furcsa pre- és intertextusként szolgálnak, „személyiség-mankóként”működnek.

„...ez a két, kerek pupillák közt ülő üveggolyó nem lát semmit.”

„Elvégre az iszákosság az ő esetében munkaártalom: minden valamirevaló író részeges volt, és ha éppen nem írt, ivott, mint a gödény, csak kapásból a példa s az önigazolás végett felemlítve néhány nevet: Vörösmarty, Ady, Krúdy, a morfinista Csáth Géza és a legkedvesebb magyar írója: Cholnoky László.”¹¹ Majd világirodalmi példákkal folytatja a sort Hajnóczy Péter a Perzsiában, elvezetve az olvasót azon szövegkorpuszokhoz, melyek elsődleges intertextuális forrásvidékként jelölhetők meg művészetével kapcsolatosan. Hajnóczy kedvenc magyar írója nem csupán a szövegközi kapcsolatok tekintetében jelenthet előzményt, de a két szerző íróelődökhöz való viszonyában is analógiákat fedezhetünk fel. Cholnoky László így vall olvasmányélményeiről: „A dolgok időrendi egymáshoz illesztése téves. Vagyis: X. nem azért lett vizionárius, mert Hoffmann volt a kedvenc írója, hanem megfordítva: X-nek azért lett Hoffmann a kedvenc olvasmánya, mert álomlátónak, az elképzeltségekhez-menekülőnek született. Írói munkásságomra egyetlen író volt befolyással. − Önmagam.”¹² Hasonlatos ez az önigazolást kereső Hajnóczy magatartásához, melyet a bevezető idézet is példáz. Ezalatt azt értem, hogy mind a két szerző önmagán átszűrt, megerősítő funkciót tulajdonít az előzmény irodalomnak. Ezeken a hason-másságokon túl érdemes még valamit figyelembe vennünk. Cholnoky Lászlón keresztül Hajnóczy sok olyan elemet is beolvaszthatott saját szövegeibe, melyeknek valós származási helye a Cholnoky Viktor által létrehozott szövegkorpusz¹³.
A továbbiakban erre szeretnék példákat hozni

Az első ilyet Az unokaöcs című elbeszélés szolgáltatja, mely már címében is jelzi kapcsolatát Diderot Rameau unokaöccse című szövegével. Érdekes azonban a Hajnóczy-elbeszélés megformáltsága. A társasági-elbeszélés azon formája elevenítődik itt fel,
ami Cholnoky Viktor Amanchich ­− elbeszéléseinek is sajátja. A kocsmai beszédhelyzet mint keret, az alkohol mint a történet ellenértéke, valamint Amanchich legjelentősebb attribútuma, az üvegszeműség is megjelenik a szövegben tematikus azonosságként. A „kerek pupillák közt ülő üveggolyó nem lát semmit”¹⁴ sor azt a hármas látást jelezheti, ami Cholnoky Viktor publicisztikájában¹⁵ és novellisztikájában¹⁶ is a szolipszisztikus alkotáslélektani felfogás origójának tekinthető. Az alkotói hármasságban a szerző valóság (p)referenciákat működtető szemléletmódja és a lehetséges világok alkotásának képessége jelenik meg szembenálló létmódként. A karakterek is ezen szövegalkotó elvek megtestesítőiként értelmezhetők.
A narrátor-szereplő viszony megbomlását Az unokaöcs esetében a belső metalepszis,
az Amanchich-ciklus esetében pedig a mise en abyme alakzata hozza létre. Dorith Cohn Metalepszis és mise en abyme című tanulmánya szerint a legalább két szinten játszódó történetek esetében jöhetnek létre ezek az alakzatok. Mind a két terminushoz a zavaró hatás, az olvasói tanácstalanság és a szorongás társítható. Ezen hasonlóságok mentén gondolom el
a két szöveg rokonságát.

Másik példa lehet a két szerző szövegeinek együtt mozgására a korábban tárgyalt M.
A novella összecsúsztatott idősíkjai párhuzamossá teszik a megállított időt, az időt, mely áll,
a lassan múló időt, a narrátor, Malcolm és Malom idejét. A szöveg kettős jelöltjei (Malom − malmozni kezd, az óra és a fürdőkabin számlapja) is hangsúlyozzák ezt az együttállást. Kiemelt jelentőségű motívum ezáltal az óra, mely méri a kozmikussá növő múlhatatlanságot.  Cholnoky Viktor Ebéd után című novellájában az óra szintén különös szerepet kap,
az alkoholizmus − idő korrelációjában.¹⁷ Az alkoholos befolyás alatt álló személy idővel való viszonya megváltozik, alkalmassá válik rá, hogy kozmikus rendeket láthasson, és csillagokkal társalkodhasson, akárcsak Hajnóczy narrátora, aki párhuzamos életként éli meg Lowry életét (a novellaszöveg szintjén), és a szerző regényhőseinek világát. Cholnoky így összegzi
az említett korrelációt: „Lásd, édes barátom, egyetlen szenvedély van, amely nem lealáz, hanem felemel. És ez az ivás. [...] Nem zavarom többé a fejedet, és befogom a számat. Nem járatom tovább, mert tudom, hogy nem az az óra téveszt meg, amelyik áll, hanem amelyik rosszul jár.”¹⁸ Cholnoky László Prikk mennyei útja című elbeszéléseiben is találunk vonatkozó szöveghelyet, ami hasonló időkoncepcióval dolgozik. „Úgy képzeled: egyetlen perc munkája az egész. Prikk maga is úgy gondolta, és a falon ketyegő, egykedvű óra úgy
is számolt volna be róla, hogy azalatt, amíg Prikk benyitotta az ajtót, átment a termen, és leült a székre, mindössze fél perc ha eltelt. De a titkos, belső óra, amelyik az ember mellének
a belső felére van akasztva, és kinek-kinek a maga külön idejét mérvén, olykor egy virágos esztendőt egy perc alatt leperget, vagy megfordítva − mást mutatott volna. E szerint az óra szerint Prikk bevonulása valósággal periódusokra tagolódik.”¹⁹ Ez a periódusokra tagolódás sajátja a Hajnóczy novellának is − ahol felváltva, szakaszonként különülnek el a [vélt vagy valós] személyiségrétegek, s mindez csupán perceket ölel fel a valós időben −, de rokon bátyjának koncepciójával is, amely szerint a valós és kozmikus idő közötti választás analóg
a józanság és a „degeneráció” közötti választással.

Utolsó példám A halál kilovagolt Perzsiából cím egy lehetséges értelmezéséhez kapcsolódik. Cholnoky Viktor publicisztikájában gyakran előfordul Perzsia. Leggyakrabban, mint a mámor térbeli origója. Ennek egyik legjellegzetesebb szöveghelyeként idézném A ruah című írást: „Dr. Hollós István, egyik kiváló tudósunk kimutatta, hogy Perzsiában Kambizesz uralkodása alatt, a zsidóknál Izsaiás próféta korában, Rómában a kereszténység első századaiban, egész Európában pedig a harmincéves háború idején öltött irtózatos mértéket
az alkohol fogyasztása. Tehát a gondnak és kétségbeesésnek a korszakaiban.”²⁰ A Cholnoky által hivatkozott perzsa alkoholfajta valószínűsíthetőleg a haoma, amit a hinduk szómának hívtak. Nagy szereppel bírt ez az ital az isteneknek bemutatott rituális áldozatokban. A haoma alapanyagául szolgáló növényt mind a perzsák, mind a hinduk megszemélyesítették, Haoma, illetve Szóma néven isteneik közé emelték. Ezen isten-italok segítségével diadalmaskodnak
a halandók földi és természetfölötti ellenségeiken. A korábban már említett alkoholkultusz sajátja a Ködlovagok irodalmának is, azonban Perzsiára való utalást koncentráltan csak Cholnoky Viktor szövegeiben találtam. A Hajnóczy regény címe − ha elfogadjuk ezt
a rokonságot −, értelmezhető a Ködlovagok  kilovagolása felől is, melynek emblematikus tere az a Perzsia, ahol a bódulat védelmező istenként jelenik meg, és ahol a mámort okozó ital képzete az isteni hatalmakkal való kapcsolatba lépés előfeltétele és médiuma. Sajátos válasz lenne ez a századforduló írónemzedékének „hontalanságára”, átmenetiségük kezdő-
és végpontjaként kijelölhető lenne metaforikusan − a kánonban illetve a kánonon kívül −
a Cholnoky Viktor által megidézett Perzsia valamint Hajnóczy Perzsiája. 

Összegzés

A Hajnóczy kutatást is érintő alapvető probléma a Cholnoky novella[b]irodalom szerzőségének tisztázatlansága, melynek tükrében Cholnoky Viktor szolipszisztikus alkotáslélektani felfogása helyenként kiegészülni látszik a testvér skizoid szerzőségi elvével. A testvérek életművei közti szövegmozgások feltárását követően kiszűrhetővé válnának azok a szövegek, melyek Cholnoky Lászlón keresztül Cholnoky Viktortól hagyományozódtak át Hajnóczy életművébe. E dolgozat e kutatásban rejlő lehetőségeket igyekezett bemutatni, −egyelőre − csupán reprezentatív eredményeket felmutatva.

Mészöly Miklós Sírbeszédében azzal kezdi írását: „Ha volt s marad „ködlovagja”
a hevenes-nyolcvanas években kibontakozó irodalmunknak, Hajnóczy Péter mindannyiuk közül az élen fog maradni.”²¹ Meglátásom szerint a Ködlovagság Hajnóczy Péter művészetének érvényes emblémája lehet. Nem a torzóban maradó életmű jogán, hanem az „átmenetiként definiált” írónemzedék motívumkincsének újraírójaként, a századeleji szövegek idegességének felelevenítőjeként és az alkoholos bódulat újrafogalmazójaként.

¹ Hudi József: Cholnoky Viktor veszprémi évei. In: Vár ucca 17. Cholnoky Viktor 1868-1912. Negyedévkönyv 1993/1 I. évfolyam 1. szám. 134.

² Cholnoky Jenő: Önéletrajz. In: Cholnoky Jenő (1870-1950). In: Vár ucca tizenhét 1998. 6/2. 223.

³ „Hiszem, hogy ma is szövődnek legendák. A jövő beszélni fogja, hogy a XX. század elején, a szegényes és csendes ferencvárosi részen, nyomorban, és később templomi szegénységben élt egy álomlátó, aki a budapesti aszfalton kísértetekkel beszélgetett.”  Kosztolányi Dezső: Cholnoky Viktor. In: Uő: Írók, festők, tudósok. Szerk: Réz Pál. Szépirodalmi Könyvkiadó. 1958. 184.

⁴ Csak a Nyugat hasábjain megjelent írások Viktorról: Cholnoky László: Cholnoky Viktor 5. In: Nyugat 1917. 7. szám valamint Cholnoky László: Cholnoky Viktor emlékezete. In: Nyugat 1922. 11.

⁵ Major Anita: ”Egy vergődő lélek” (A személyiségfelfogás Cholnoky László prózájában). In: Vár ucca tizenhét, 1997/3., 166-181.

⁶ A ködlovagság fogalomhasználatát pontosítva meg kell jegyeznem, azt nem mint negatív kategóriát gondolom el, mely egy irodalomtörténeti hiátus elfedőjeként működik, hanem jellegzetességként, szövegszinten megjelenő motívumkincsként.

⁷ Hajdu Péter: A Cholnoky dinasztia legendája. In: A magyar irodalom történetei 1800-1919. Szerk.: Szegedy-Maszák Mihály, Veres András. Gondolat Kiadó. Budapest, 2007. 762.

⁸ Cserjés Katalin: „a lebegő orgonagyökér” Egy Hajnóczy - prózakalauz első fejezetei. 2009. 59.

⁹ Hajnóczy Péter: M. In: Hajnóczy Péter összegyűjtött írásai. Szerk: Domokos Mátyás. Osiris Kiadó. Budapest, 2007. 152.

¹⁰ Hajnóczy Péter: M. In: Hajnóczy Péter összegyűjtött írásai. Szerk: Domokos Mátyás. Osiris Kiadó. Budapest, 2007. 157.

¹¹ Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából. In: Hajnóczy Péter összegyűjtött írásai. Szerk: Domokos Mátyás. Osiris Kiadó. Budapest, 2007. 227.

¹² Cholnoky László: Olvasményélményeim. In: Vár ucca tizenhét, 1997/3.

¹³ Ezeket az összefonódásokat, szövegelőzményeket nem kizárólagos forrásokként gondolom el, hanem szövetként összefonódva más intertextusokkal.

¹⁴ Hajnóczy Péter: Az unokaöcs. In: Hajnóczy Péter összegyűjtött írásai. Szerk: Domokos Mátyás. Osiris Kiadó. Budapest, 2007. 41.

¹⁵ „Az egyik vagyok én, a másik vagyok magam, a harmadik a Kohinoor. Én kigondolok valamit, a Kohinoor leír a kezében valami egészen mást, és Magam ítélkezik a gondolat és szöveg hasonlatosságai vagy felütköző ellentétei és különbözőségei felett. És ebben az individuális hármasban mindig a Kohinoor a diabolus rotae, mert − őreá lehet ráfogni a legbüntetlenebbül minden gonoszságot.” (Cholnoky Viktor: A kísértet. Válogatás Cholnoky Viktor publicisztikájából. Szerk: Fábri Anna. Magvető Kiadó. Budapest, 1980. 78.)

¹⁶ „[...] elmondok róla egy újabb történetet. Akinek tetszeni fog, dicsérjen meg érte engemet, akinek pedig nem tetszik, szidja össze − Amanchich Metellt. Mert ha a dolog mulatságos: én írtam meg; ha ellenben unalmas: Metellel történt.” (Cholnoky Viktor összegyűjtött művei. Szerk: Szántai Zsolt, Urbán László. Szukits Könyvkiadó. 2001. 79.)

¹⁷ „Szóval valamiképpen olyan vagy, mint az ember, aki az óráját úgy hordaná a zsebében, hogy az üveges lapja legyen kifelé.” (Cholnoky Viktor összegyűjtött művei. Szerk: Szántai Zsolt, Urbán László. Szukits Könyvkiadó. 2001. 136.) (Cholnoky Viktor összegyűjtött művei. Szerk: Szántai Zsolt, Urbán László. Szukits Könyvkiadó. 2001. 79.)

¹⁸ Cholnoky Viktor összegyűjtött művei. Szerk: Szántai Zsolt, Urbán László. Szukits Könyvkiadó. 2001. 136-137.

¹⁹ Cholnoky László: A láthatatlan pöröly muzsikája. In: Cholnoky László: Bertalan éjszakája. Népszabadság könyvek. 2007.66.

²⁰ A kísértet − Válogatás Cholnoky Viktor publicisztikájából. Szerk: Fábri Anna.  Magvető Kiadó. Budapest, 1980. 216.

²¹ Mészöly Miklós: Sírbeszéd. In: A véradó −  Hajnóczy Péter emlékezete. Szerk: Reményi József Tamás. Nap Kiadó. 2003. 180.