Tizenöt sima! Bedőlni! Cece, te adod!
    Bedőlt. Érezte, ahogy a vizes fürdőnadrág feszül a fenekén. Pont a Cece, pont ő jutott neki. Sima ügy, gondolta, szarrá fogja verni.
    Baleset volt a Zsolcai kapuban, azért késtem, próbálkozott még egy utolsó érvvel Nácibánál. Tudta, hogy hiába. Biciklivel jársz, mondta Nácibá nyugodtan az edzésnaplót nézegetve, mint akit nem érdekli az a tizenöt sima, persze nem neki fájt majd. Biciklisnek meg nem számít egy közúti baleset. Rövidtávon az se érdekes, ha egy horgász belefullad a tóba, neked akkor is küzdened kell, hajráznod és győznöd. Tizenöt sima.
    Amikor Miskolcra költöztek a szülei, utálta Miskolcot. Túl nagynak találta, hegyesnek, és hiányzott a víz. A folyó. Aki a Tisza-parton nő fel, annak a vizet nem pótolják a hegyek, gondolta az első hónapokban. Lakótelepen laktak itt is, mint az előző helyen, itt is folyamatosan építkeztek, nőtt a panel, itt is sár volt, és deszkapallókon lehetett megközelíteni a fabódéban levő élelmiszerboltot. Itt is ugyanolyan csajok ültek az iskolapadban, ugyanakkor volt a Muhi csata, és ugyanannyiba került a tej és a kenyér. De hogy lehet víz nélkül élni?
    És akkor beállított egy férfi.
    Tornaóra volt, rótták a köröket, külön a fiúk és külön a lányok, egy hatalmas zöld, elhúzható függöny
választotta ketté a tornatermet. Az óra végén leültették mindannyiukat a parkettára, és a férfi megkérdezte, ki akar kajakozni vagy kenuzni.
    A parkettán, kérdezett vissza. A többiek nevettek. Az idegen fiú.
    A férfi nem nevetett. A parkettán is, mondta, ott is megizzad, aki jön. Meg a Csorba-tavon.
    Ment.
    Tizenöt sima, ismételte meg Nácibá.
    Cece keze lesújtott. Fájt. Másodszor is. Fájt. Harmadszor is. Fájt. A sima egy kegyetlen dolog, de rászoktat a pontosságra. Sima tenyérrel kell rácsapni a vétkes vizes fürdőruhás fenekére. A behajlított tenyér nem jó, annak nincs annyi ereje. Aki azzal üt, vagy nem annyira erősen, csak úgy sajnálattal, barátilag, akkor ő is vétkes lesz, és akit nem ütött meg eléggé, annak kell visszaütnie. Minden egyes perc késés egy sima.
    Ő most tizenötöt késett, az tizenöt sima. Ráadásul Cece adta. Úgy a tizedik után már nem érzett fájdalmat. Kozicska Mosolygó Etelre gondolt.
    Nem kellett sok idő ahhoz, hogy rájöjjön, ebben a városban nemcsak a hegy, de a víz is az úr. És a hegy meg a víz kiegészítik egymást. Ősszel és télen hegyen edzettek, tavasszal és nyáron vízen. Ősszel és télen az avasi lépcsősorfutások fizikai fájdalma, nyáron a Csorba-tó napi háromszori szenvedése.
    Kozicska Mosolygó Etelt a Zsarnai piacon ismerte meg. Oda járt a KGST-piacra régi újságokat venni. Valahogy rabja volt a régi újságoknak. Olvashatta volna őket a könyvtárban is, de a könyvtárat nem lehet hazavinni. Egy öregembernél talált egy köteg harmincas évekbeli újságot, abban találta meg Kozicska Mosolygó Etelt. Az Avas virágzó borpincéi és mulatói fölött sziklába vájt és hozzá tapasztott kis házak álltak. Egy ilyenben élt egyedül egy tizenhét éves lány két fattyával együtt. Egy három hónapossal és egy kétévessel. Egyedül hétfőn. Egyedül kedden. Egyedül szerdán. Egyedül csütörtökön. Egyedül pénteken. Egyedül szombaton, és egyedül vasárnap. Több nap nincs. Több nap nincs, gondolhatta egy nap Kozicska Mosolygó Etel, talán vasárnap délelőtt lehetett, Cece simái között már nem emlékezett a dátumra, amikor levest készített a nagyobbik gyereknek. A kisebbikből. Aztán felakasztotta magát. De nem halt meg, könnyű volt a plafon. Azt, hogy mi lett Kozicska Mosolygó Etel sorsa, már nem tudhatta meg, az öregtől vásárolt újságoknak vége lett.
    Cece utolsó simája után jött a többi srác. Meg ő. Aki kevesebbet késett, annak kellett az utána jövőt elsimáznia. Aki kevesebbet vétett, az jobban bűnözött. Huszonhatszor sújtott le kegyetlenül a sima tenyere Cecére.
    Sima ügy volt.
    Cece kancsal volt, és kicsit sántított. A vízen ez nem számít, a szárazon viszont igen. Eredetileg a Diósgyőrbe jelentkezett focistának, de kinevették, menjél öcsi melegebb vizekre, így jutott eszébe a víz, a kajak.
    Évekkel később a Búza téren találkozott vele. Egy kassai Lunapark táborozott ott, volt szellemvasút is. A gyerekeivel volt, ültek a kis kocsiban, kacskaringóztak a sötétben, amikor egy kancsal szörny ugrott eléjük, a gyerekek sikítottak. A következő körben megint sikítottak, neki viszont ismerősnek tűnt a szörny. Hazavitte a gyerekeit, aztán visszament. Már zárt a szellemvasút, kezdődött a cirkusz. És akkor a szellemvasút felől felbukkant Cece. Húsz éve nem találkoztak, beálltak egy pohár borra a Borisba.
    Tudod, rájöttem, olimpiai bajnok nem lehetek, akkor meg minek tovább. Elmentem inkább riogatónak a szellemvasútba. Tiszta adrenalin. Kétpercenkénti sikerélmény. Nyugdíjas állás. Sőt, mindhalálig. Minél öregebb vagy, annál nagyobb a gázsid.
    Sima ügy.