A house zene a nyolcvanas évek legelején Chicagóban született, a nevét pedig az akkortájt nagy népszerűségnek örvendő The Warehouse nevű diszkóklubról kapta, ahol annak idején rengetegen táncoltak Giorgio Moroderre, vagy a Kraftwerk Trans-Europe Express albumáról a címadó slágerre Ralf Hütter elektronikus tollából, és persze a hetvenes évek diszkó slágereire, ó, Donna Summer, ó, Boney M és Frank Farian! Ott mixelték a remek bakeliteket és táncolt a nép, az istenadta amerikai! Mi is emlékszünk, nekünk is volt Boney M-ünk, meg Donna Summerünk, meg Zoltán Erika Szerelemre születtemje ’85-ből, mondja valaki és pörög a négynegyedre, mert megvan neki mp3-ban és gyorsan előkeresi, és berakja és riszálja.
   Na igen, a klasszik Chicago House-t az élő hangszerekkel játszott diszkóból, az akkortájt (és kicsit előbb) alkotott elektronikus instrumentumokból (az első /Roland, Yamaha, Korg/ dobgépek, a szintetizátorok, elektromos orgonák /ó, a Roland SH1000 és ó, a Minimoog és ú, Elka/) létrehozott hangokból és a világ zenei kavalkádjából (a fekete soul, a salsa, a diszkó, az európai dallamok, sorolhatnám) gyúrták össze, csiszolták, tisztították, fényezték.
   A house tehát egyfajta gondolatkísérlet, a mi-van,-ha-a-dobokat-és-a-hangszereket-elektromosra-cserélem-és-valaki-arra-énekel?-ötlet megvalósulása. A zenei struktúrák egyelőre nem változtak, a dallamos diszkó, az énekek könnyedsége sem. Mégis más lett az egész, valahogy gépiesebb (na persze), az élő zene hívei azóta húzzák az orrukat, ej, ez a kiszámítottság, ez a pontosság, ez megöli a fílinget, a dobos úgy szép, ha hibázik, azt a lábdobot nem egy intenzitással lábalja végig, néha levegőt vesz, néha elfárad, máskor erősebben lendít. Az a szép.
   A house zene tehát — bizonyos értelemben — nem más, mint a világ legpontosabban lejátszott 4/4 üteme, ahol minden negyedben megszólal a bassdrum (lábdob), minden nyolcadban a HH (hi-hat, a cin) és a snare (pergő) minden második negyedben pereg. Ehhez járul a könnyen táncolható, se nem gyors, se nem túl lassú ütemszám (118-135 bpm /bit per minute/), a Roland 303 generálta bassline (basszus/gitár/dallam), esetleg élő basszista által feljátszott hangokból álló mintavétel (sample) és a szintetizátor, helyesebben a klasszikus felvételeken elektromos orgona használata. Az ének alapból megeffektezve (delay /visszhang/, vagy reverb /mesterséges térhatás/). Az adalékok, például a percussions (konga, bongó, kolomp, stb.) még élőben, később szintén dob programmal előidézve. Szárazon ez a house.
   S mi még? Könnyen befogadható dallamok, kellemes, repetitív loopok (1-2-4-8 ütemenként visszatérő minták) és érzékiség (talán a soul zenében használt jelentése ide a legpontosabb).
   A house elindult útjára, a nyolcvanas évek legelején persze Európát is behálózta, ahol a diszkó folytatta sikersorozatát, mint valamiféle „electro boogie”, a szintetizátorzene és a 4/4 elsöprő találkozása (Donna Summer I Feel Love, vagy Lipps Inc. Funkytown című slágerei). Amerikában az említett klasszikus (Classic House) chicagói stílus burjánzott szét és oda-vissza hatással volt a zenei életre, inspirálta az új producereket, a régi rókákat meg újításra késztette.
   Még a ’70-es évek végén járunk, s meg kell említenünk a Dub-ot (aka Dub House), mint a jamaikai raggae bekapcsolódását ebbe az elektronikus kultúrafrissítésbe. A Dub alapból tehát a jamaikai zenét veszi alapul, lemorzsolva a dallamot és az éneket, és hozzáadva a mély, búgó basszusokat. Külön alműfajjá nőtte ki magát a house zene világában, töretlen a népszerűsége a mai napig. Csak gondoljunk a Dubstep-re, ami a 2000-es évek közepén bukkant fel (a house-os 2-Step Garage, a Jungle letisztítása nyomán kialakult JazzStep, vagy egyéb „step” utótagot kapott alműfajok összeéréseként), megtartva a búgó, zúgó basszusokat. Aki nem találkozott még vele, látogasson el egy Cadik-bulira, vagy a Rewind elejére, amikor ő pakol lemezeket!
   A Dub és a Classic House nyomvonalain haladva — a ’80-as évek elején járunk — New York City is felcsatlakozott a „mozgalomhoz”, kicsit másképp. A fekete meleg fiúk alakítgatták itt a saját house zenéjüket és a Paradise Garage nevű éjszakai klubban pakolták a lemezeket, erről a szórakozóhelyről kapta aztán a nevét a Garage House (avagy New York House). Ha lehet, ez még soul-osabb nótákat takart, a gospelek és a latin negyed dallamvilágából merített igazi fekete ízű klubzene volt. A Garage a ’90-es években újjáéledt, és egy ideig megpróbált életben maradni. Erről később lesz szó.
   Az Acid House, mint a Rave előfutára, ugyanúgy a chicágói vonulat terméke volt, egy oldalhajtás, ami elhalt és később újjáéledt, valahol 1988 körül (Summer of Love, The Hacienda, Heaven, stb.). A zene maga baljós hangulatú, minimalista és az erősen megeffektezett cinek és szintihangok (flanger, pitcher, LFO, cutoff/resonance modulations) uralják.
   És itt a Hip House, nagyon népszerű és a mai napig sikeres. Vegyél egy jó hip-hop bandát, teszem azt a Run DMC-t, rakj alájuk pörgős vagy épp funkos lendületű house zenét és kész a tuti sláger. További magyarázat nélkül: Run DMC vs. Jason Nevins — It’s Like That, Stereo MCS — Get Connected, House of Pain — Jump Around, Tyree — Turn Up The Bass, Jungle Brothers — I’ll House You, stb.
   A Chicago Classic House robbanásszerű hatása Európában egyáltalán nem okozott nagy bummot. Az EuroDisco voltaképp egy visszafogott, kicsit „nyammogó” (Zsírsátán szerint buzis) verziója az amerikai house-nak. Gondoljunk csak az Italo Discora, amit a nevével ellentétben nem olaszok jegyeztek főként, vagy a New Wave abban az időben újító erejű szinti hangzásaira (ó, Giorgio Moroder, ó, Jean Michel Jarre!). Igazán dallamos, igazán megfoghatatlan. Igazi új hullám.
   A New Wave (esetleg New Age) tovább hullámzott és persze hatottak rá az Italo ütemei és a klasszikus Disco is, mire fel létrejött a Synthpop (szintipop, barátom). A nyolcvanas évek elektromossága (a jó kis szintetizátorok, a micsodajó dobgépek, a vocoder…) Hogyne ismernénk, vagy ezen nőttünk fel, vagy most növünk fel ezen, benne van a vérünkben! New Order, Pet Shop Boys, Eurythmics, A-ha, Depeche Mode, Tears For Fears, OMD, Yello, Berlin, Simple Minds, Alphaville, Erasure, stb.
   A Synthpop popos-dallamos hangzásával, elektronikus struktúráival a EuroDisco legmarkánsabb és legsokoldalúbb alműfajává vált. Trendek születtek, a popkultúra abszolút hatással volt a társadalmi szubkultúrákra (lásd: mode-osok, cure-osok, stb.) A zenealkotásban a MIDI (Musical Instrument Digital Interface), mint új zenei csatorna, az egyes hangszerek (és nem sokkal később a számítógép) összekötése és együttműködése, ekkortájt indult hódító útjára. Jó kis korszak volt. S vajon elhalt-e, avagy továbbélt a ’90-es években, netán ma is részese a zenének? Erről később még szót ejtünk.
   A EuroDisco „mellékterméke” a trance-hez közel álló, nem egyértelműen house-os Hi NRG, a nyolcvanas évek végének pop-dance muzsikája (Jimmy Somerville, vagy a Berlin néhány nótája). Nem volt nagy hatással a körülötte terebélyesedő Synthpopra, de belőle táplálkozott, mielőtt kifulladt.
  
   A ’80-as évek a végéhez közelít. A Classic House-hoz visszanyúlni soha nem elég késő, gondolták a producerek, visszanyúltak hát és ennek okán a house 2 új, széles és izgalmas úton indult tovább, Amerikában a Funk és Európában a EuroPop felé.
   A Funk, mint alműfajcsokor, a ’90-es évek meghatározó zenei irányzatává nőtte ki magát. Lényegében a klasszikus house mélyebb, jazz-esebb átforgatása. Időrendben a Deep House (avagy Jazz House) jött létre előbb, a minimalista ütem fölé „beloopolt” (1, 2, 4, esetleg 8 ütemenként ismételt) gitárriffek, vagy orgonabetétek kerülnek, ehhez pedig általában szólisztikus jazz imprók társulnak (több-kevesebb persze, általában egy-két akkord szűkített, vagy bővített változatával /7esek, 9esek/ apellálnak). Sok esetben kongák, bongók is játszanak (egy Korg Electribe groovebox-szal könnyedén előállíthatók), hogy kicsit latinosabb legyen a hangzás.
   A Funky, ó a Funky! Mostanáig a legnépszerűbb house stílus, talán a Deep House-szal karöltve. Miért is? Mert azt hozza, amitől jól szól a house, amitől kedved van bemenni táncolni a parkettre, amitől bólogatsz, mint a hülye kamaszok, miközben rendelsz magadnak még egy sört, vagy tequilát. Jobban érzed magad, jobban megy a csajozás, miközben a hüvelykujjaddal dobolod a 4/4-et. A Funky-ban benne van a groove és benne van a soul! Vagyis a „lélek”, amitől mindenki beindul, és az ütős, felrázó ütemek, az ellenpontozó lábcin, a jól kikevert jazzbass, egy-egy frankó fúvósbetét, vagy gitárriff, néhány sornyi ének, egy pici rap… Mehet a tánc.
   A Funk-őrület további állomásai: a Latin House (Viva Brazilia!) a maga jó groove-jaival, egzotikus hangzásával és a dél-amerikai dalbetétekkel, gyere csak, Ricky Martin, itt vannak az elődeid! A Disco House (avagy Gay Disco House), ami kissé hajaz az Anthem-re az EuroPop-on belül (később szó lesz róla), vagyis a szintiakkordok és néha a dobok hatalmas, stadionnyi (effekt)teret kapnak, ettől monumentálisabbnak tűnik a zene.
   Meg kell még itt említeni a French House-t (Filter House, vagy TechFunk), ami ugyan alcímkéje a Funk-nak, mégis különösen egyedi, hiszen gyakorlatilag egyetlen ember köré épül. A neve Thomas Bangalter és ő jegyzi a Stardust, a Together, a Duft Punk nevű formációkat és persze saját néven is számos nótát publikált. Persze ez túlzás, Bob Sinclar, vagy Modjo 2000 körül szintén népszerű volt ebben a stílusban.
   De menjünk át Európába! A EuroPop a EuroDance-szel pörgött fel a maximumra a ’90-es évek közepén. A EuroDance (aka EuroPop, Club House, Handbag) a tánc szerelmeseinek a műfaja. Ahogy a „handbag” megjelölés is mutatja, a csajok ezrével tolonganak a táncparketten és dobálják szét a retiküljeiket, kistáskáikat (handbag) és a zene is pont ilyen, a tánc szeretetéről szól, a táncolók seggriszálásáról, a lányok melleinek egymáshoz érintéséről. Rap-betétekkel, slágergyanús dallamokkal.
   Az EuroDance nem közvetlenül a Classic House-ból jött létre. Közbe ékelődik még időrendben a Techno Dance (avagy simán Techno), mint a house izmosabb, gyorsabb, pörgősebb vállfaja. Talán a Snap! The Power című számával debütált. Persze nem igazán techno és nem is igazán más, ennek az alcímkének alapvetően nincs értelme, de — ahogy Ishkur megjegyezte — mindenki mindent technónak nevez. Persze a Techno Dance inkább dance, mint techno.
   És a Vocal House (avagy Diva House), a hihetetlen éles hangú nők szólisztikus performansza, amely gyakorta szinte elnyomja magát a zenét, csak a mély dübbenő basszusdobok miatt nem veszítjük még el az ütemegyet. Ki ne emlékezne a 49ers Touch Me című slágerére, vagy a Black Box Ride On Time-jára? Az éneklés néha üvöltéssé változik, megszólalnak az autóriasztók, de hát az emberek mégis tolerálják, táncolnak rá. El kell fogadjuk ilyennek.
   Az Anthem House (Stadium House, Arena House) az európai house sarkallatos pontja. Még ’89-ben kezdődött, amikor a KLF megjelentette a Last Train To Trancentral-ját, ó, micsoda nóta is volt az! A táncolósabb testvére az Anthem Trance-nek, és olyan, mintha egy nagy futballstadionban kelne életre a zene, nagy tér-effektek (reverb), mintha te is ott lennél az angol megaklubok egyikében, ahol emberek ezrei tombolnak a tánczenére icipicit(?) drogos befolyásoltság alatt. A kedvencünk is ide sorolható, persze. Faithless Insomnia, Sash Encore Un Fois, The KLF What Time is Love, 2 Unlimited, The Immortals, stb.
   A EuroPop tehát nagy falat. A ’90-es évek utolsó pillanatáig születtek újabb alműfajai. Az Anthem-ből például az Epic House (aka Dance Mix), ami nem más, mint régebbi nagy slágerek house-osított, felturbózott változata. Innen már csak egy lépés a trance. Az Epic Trance gyakorlatilag ugyanilyen, kivéve, hogy a producerek a saját zenéiket pörgették és dallamosították fel. A Trance-t, mint műfajt, egy későbbi számban fejtegetjük bővebben.
   A EuroPop újabb címkéi:
    Nu Italo Disco. A nyolcvanas évek Italo Disco-jának felélesztése, ugyanott, tíz évvel később. A név tehát megfelelő. A fő különbség a vocoder használata (kifejezetten emberi hang modulálására alkotott szintetizátor, amely külön effektként a mikrofon és a keverő közé kötve élőben is használható volt, később pedig már tudta rögzíti a hangsort és oszcilátorok segítségével az előre felvett éneksáv tulajdonságai is módosíthatók lettek).
    Happy House. A táncforradalom újabb állomása. Bugyuta és dallamos, a sebessége a house bpm-jének felső határánál van. Vidám és hülye. Jellemző példa rá a Vengaboys, az Aqua és ezzel mindent el is árultam.
   A EuroBeat. A Happy Hardcore-hoz hasonlóan hipergyors, hipervidám és hiperbugyuta. A vokál az egyetlen, ami még köti az EuroPop többi tagjához.
   Barátja és testvére a JPop, vagyis a japán popdance, a Shibuya-Kei. A japánok mindent lemásolnak az európai és az amerikai kultúrából, csak kettőt-hármat ráznak még rajta és fejjel lefelé, esetleg kifordítva adják vissza. A JPop japánul előadott EuroBeat.
  
   Térjünk most vissza kicsit a Classic House-hoz és a nyolcvanas évek végéhez. Van egy alműfaj, ami szinte semmit nem változott 15 év alatt, létrejöttétől kezdve hasonlóan szól. Ez a Tribal House (vagy egyszerűen Tribal). A nevében is benne: törzsi, vagyis mély, transzszerű, minimalista. Az afrikai törzsi szertartásoknál, a latin ünnepeknél használt dobok, jellemző ütemek elevenednek meg a zenében, általában programozott samplingek (minták) és nem élő hangszerek adják persze a groove-okat.
  
   A ’80-as évek közepén-végén Detroit is rámozdult a new york-i és a chicagói eseményekre. Egészen pontosan két zenész, Derrick May és Kevin Sounderson neve merül fel, mint mérvadó tehetségek, akik megpróbálták újraértelmezni az addig hallottakat és létrehozták azokat a lüktető, pumpáló house-ütemeket és a kissé vizes cin hangszíneket. Az összkép igencsak technoid és sötét lett. Az európaiak persze rögtön ráharaptak erre a rave-es behatásra, a Kool Kat Recordsnál kiadott lemezek igazán jól fémjelzik ezt a korszakot. Ez tehát a Detroit House (vagy Detroit Techno), egy igencsak átmeneti műfaj a techno és a house zene között félúton.
   És ez az út kicsit eltért a Classic House mezsgyéjétől, nem igazán hatott rá a Funk, a EuroPop, független ágként haladt, fejlődött az időben. Az első fontos állomás a Tech House, ez a durva, monoton, minimalista irány, amit valójában progresszív house-nak kéne neveznünk, ha ezt a címkét az angolok már nem bitorolnák. Ez is pumpál, mint a detroiti, de nem annyira, mint kigyúrt testvére, a Hard House (aka Chicago Hard House), amiben a kifejezetten kemény, gyors és repetitív basszus dobok mellé egy, maximum két hangból álló bassline csatlakozik, minden negyedre jut egy és kifejezetten őrjítő hatása van. A két-három hangból álló „szintidallam” csak tetéz az érzésünkön: ááááá!
   Míg a Hard House-ban nincs vokál, a 2000-es évekhez közeledve létrejött Booty House egyetlen és minduntalan ismétlődő sora félreérthetetlen: „Face down, ass up, that’s the way we like to fuck!” A minimalista pumpáló basszusok itt még 4/4-be rendezve hangzanak fel, a House és Breakbeat határvonalán elhelyezkedő Ghetto Tech (avagy Techno Bass) már töri az ütemet, a puffogó lábdob ütemegyen, hat- és hétnyolcadon szólal meg például Dj Assault Ass N’ Titties című nótájában. A téma hasonló, az ütem törik.
   A Booty House másik leágazása szintén a Breakbeat-hez visz közel. A Dirty South Rap (avagy Booty Rap, Booty Bass) puffogó 4/4-ei szintén megtörnek, a Ghetto Tech 1-2 soros szövegeitől eltérően itt komplett versszakok és refrén is van („Pop That Pussy, Baby!” — 2 Live Crew), a téma még mindig a szex körül forog.
   A Tech House másik leágazása az ezredforduló felé közeledve a letisztult minimalizmus zenei ábrázolása: a Microhouse (Minimal House, Glitchy Tech House) és a végletes Minimal (Minimal Techno).
   A Microhouse a lehető legkevesebb hangképből teremt house-os benyomást (egy-két szónyi énekbetét beloopolva, kattogó hangok az ütemszekcióban (clicks n cuts, más néven glitch), egy-két hangból álló „szintiszólam”, apró bevágások, mintha negyed másodpercig megszólalna valami. Jellemző előadója ennek az alműfajnak Akufen, Alexkid (Don’t Hide It), Mille Plateaux (Clicks & Cuts), Telegraph, Forc Inc., stb.
   A Minimal átmenet a Techno felé, a house-hangzásból vajmi kevés maradt, talán egy szintibetét-foszlány, egy cintányérhangzás. A monoton hangzás egyeseket leszedál, másokat idegesít, valamilyen fura szofisztikált érzésed támad a hallgatása közben, ó, hmm, de bonyolult, de izgalmas ez a zene. Észreveszed az apró változásokat a loopok közt, azt gondolod, hogy valamit megértettél. Ilyesmi.
  
   Az évezredforduló közelében újabb alműfajok jöttek világra. Végignéztük a ’90-es években kivirágzó és most stagnáló EuroPop útját. Aztán az amerikai illetőségű, de nagyon gyorsan nemzetközivé váló Funk elterjedését, ami most is él és virul, de évek óta nem változik. A detroit-i vonal minimalista törekvéseihez társuló trágár rappelésből nincs hová továbblépni, ahogy a Microhouse is elérte a maximumát, a Minimal-t.
  
   Néhány ágat még nem követtünk nyomon. Nem néztük meg, mi lett a ’80-as évek egyik izgalmas irányzatával, a Synthpop-pal. Nem foglalkoztunk az EuroPop egy speciális és határozott mellékágával, az angol vonallal és nem követtük nyomon a Garage House sorsát.
   No igen, mi lett a Synthpop-pal? Átküzdötte magát a ’90-es éveken, amikor a Funk és az EuroPop letarolt minden zenei csatornát. A farvízen továbbalkották, továbbgondolták és így, valamikor az ezredfordulón a kisebb-nagyobb leágazások egyesültek és mára mondhatjuk, letisztult az irányvonal, megszületett a Synthron. Rengeteg nevet gyártottak hozzá, de a lényeg ugyanaz maradt: Electroclash, Glitchcore, Nu SynthPop, Glitz, Euroclash, Synthcore, Electropop, Robotrash, Synthpunk, Futurepop, stb. Ez az útkeresés, mindenki újító szeretne lenni, feltaláló, aki a saját zenéjére rásütheti a bélyegzőt, igen, ezt ő találta fel, nem más. Egyszerű a képlet, a kísérletezés pedig minden alkotó ember sajátja. A második generációs SynthPop tehát létező és 2007-ben is egy vibráló, sokoldalú alműfaj. Korszerűsített hangszerekkel, kompjúterprogramokkal, izgalmas effektekkel kiszínezett popzene, néhol punkos énekbetétekkel, gitárriffekkel, indusztriális dobokkal, gyors és lassú, pörgős és álmos nóták minden mennyiségben. Ez a Synthron. Néhány név: Chicks on Speed, Peaches, Dj Hell, Dirty Sanchez, Le Mans, Cobra Killer, Daft Punk, Ladytron, Felix da Housecat.
   A Techno Dance, ahogy a Snap! The Power-je ’90-ből, vagy épp a ’87-es sláger, a Pump Up the Volume a M.A.R.R.S.-től, meghódította a kételkedő popipart és az EuroPop beindult Nyugat- és Közép-Európában, úgy egy rendkívül masszív virtuális mellékúton eljutott és szinte belerobbant Nagy Britanniába. A Progressive House, bármennyire is nem értelmes meghatározás ez (a jelentése kb.: fokozott, haladó, súlyosbodó, fokozatos, stb.), egy meghatározó house-mellékágat jelöl. Ez a brit vonal, ami se nem túl house-os, se nem túl dance-es, egy kis techno, egy kis trance is azért szorult belé… Szóval egy fura mixtúra, mégis súlyos és odavág, teljes erőből. Leftfield nyitotta meg a sort, amikor a Guerrilla Recordsnál kijött az első kislemeze a Leftism albumról, a Song of Life ’92-ben. De ide sorohatjuk a The Shamen, a Spooky, az X-press 2 (majd 10 évvel később tűnt fel, mint Leftfield) formációkat, vagy épp William Orbitot.
   A Progressive House még dallamos és helyenként a magyar körülményekhez képest is rádióbarát, de az igazi Brit House (aka UK House, English House) sokkal monotonabb, sokkal trance-esebb és sokkal visszafogottabb, valahogy úgy, ahogy az angoloktól elvárjuk. Hallgassunk Sven Vath-ot, Trisco-t, Andain-t, Satoshi Tomiie-t, Shmuel Flash-t, Tungsten-t, vagy Chab-ot, ha ezt a stílust meg szeretnénk ismerni.
   A Techno Dance, mint alap, még egy köztes stílus létrejöttéért felelős. Ez pedig a Freestyle (aka Electro Dance), ez is átmenet a Breakbeat és a House közt. A popos dallamvilág és a hangszerhasználat majdnem ugyanaz, mint a EuroPop más ágainál, viszont breakbea-et, vagyis tört ütemet raktak alá, így valóban táncolható, dallamos, mégis elektroszerű dalokat kaphatunk. Lásd: Angelique — Aiming Straight For Your Heart, Alizee — Fantasy Love, Jocelyn Enriquez — A Little Bit of Ecstasy, stb.
   De a 2000-es évek Angliája a Dark House-szal tett rá a pontot az i-re, még sötétebb, még monotonabb és még szorongóbb, már, ami a hangulatváltozásunkat illeti ezt az alműfajt hallgatva. Persze könnyen elképzelhető, hogy ez az irány végül összeolvad a Brit House-szal és mégsem lesz olyan markáns, hogy külön címkét kapjon, de ezt még most nehéz lenne kinyilatkoztatni.
   Térjünk vissza még New Yorkba, ahol a Garage House után azt gondoltuk, hogy a meleg feketék nem folytatják, maradnak Aly — Us Follow Me-jénél. Nem maradtak, pár éves stagnálás után létrejött a Speed Garage, a klasszikus chicagói felgyorsított, elnagyolt mása, ami kissé hasonlít a Tech House-hoz, de a jungle-re jellemző pergőkkel manipulál. Az egész alatt egy dinamikus, búgó bassline vonul végig, ami az alapdallamot adja, amire hol egy minimál vokál épül fel (Double 99: Ripgroove), hol egy szintidallam (pl. glochenspiel a Gunman-ben a 187 Lockdown-tól), vagy épp egy füttyszó a Buzzy Bus Jump című dalában.
   És újra a Breakbeat-nél vagyunk. A Speed Garage után 2000-hez közeledve és aztán elhagyva a 2-Step Garage (avagy UK Garage, Brit Garage) jött létre, ami már ismét határokat feszeget, ahogy pl. a Booty House, vagy a Techno Dance a ditroiti vonal végén. Megőrizve a lépegető basszusdallamot a Speed-ből, és megtörve a lábdob 4/4-ét, valamint a pergő (snare) helyett a side stick-et (a pergődob szélét megütve egyfajta koppanó hang jön létre) preferálja.
   Nem említettünk még egy újabban létrejött irányzatot, a Hard Dance-t. A ’90-es évek végén néhány producert elkapott a hév, hogy valahogy ötvözze a House és a Trance alapjait, táncolható és populáris zenét hozzon létre. Nos, ez csak részben sikerült, hallgatva a Hard Dance alá sorolható NRG-t (aka Nu NRG, Hard NRG, Hard Dance), ami tulajdonképpen a ’80-as évek végén létrejött és ott el is pusztult EuroDisco-holtágnak, a Hi NRG-nek a feltámasztása és lecsupaszítása, sokkal inkább a Trance jut eszünkbe és a hozzá kapcsolódó táncolási szokások. Intenzív, gyors, acid-es szintiloopokkal spékelt, majdnem teljesen elhülyült zenei címke. De nehogy azt higgyük, hogy nem lehet fokozni, létezik mindennek a kifejezetten bekattant verziója, úgy is hívják: Stupid House (avagy Party House, esetleg UK Hard House). Technoid dobhangzás, külön kiemelt és megeffektezett ellenpontozó lábcinekkkel, egy minimalista offbeat (a páros nyolcadokra programozták) bassline és valami, ami inkább buta, mint hogy valamit is kifejezzen.
  
  
   Nos, ennyit érdemes nagyvonalakban elmondani a house-ról. Az időrend és az egyes címkék egymáshoz kapcsolódása, -hatása az itt közzé tett ábrán könnyebben nyomon követhető.

> A House fejlődése és állomásai — történeti áttekintés (pdf-ábra)

Kérlek, klikkelj tovább a House-műfajok részre is, ahol a house alműfajairól egy áttekinthető, zenei példákkal (linkekkel) illusztrált összefoglaló segít az eligazodásban!