Hagyományosan: Sárospatakon mindennek van története, így talán nem meglepő, ha bevezetőmet a századfordulónál (19-20. század) kezdem. Türelmüket kérem, a rövid kitérő után rögtön rátérek a kortársakra.
1902-ben vette át a szabadkézi rajz tanítását a Sárospataki Református Kollégiumban egy fiatal, ambiciózus rajztanár, Palágyi Deák Geyza. A festő, grafikus (egyben néprajzkutató) tanár személyisége pataki diákgenerációk hosszú sorára gyakorolt nagy hatást. Ő fedezte fel Bálint József tehetségét, aki, miután elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát, a század elején többször megfordult Nagybányán, s ott volt a Szentendrét felfedező Boromisza Tibor mellett a kor jeles festőinek társaságában. A „Sárospataky Bálint” később aztán hazakényszerült, művészi pályája megtört, de tanársága idején rajzversenyeket, kiállításokat szervezett. Tehetséges tanítványai között volt Fekete Gyula, Szathmáry Lajos, Béres Ferenc, Mészöly Dezső, Nagy Dezső, Halmy Miklós, az utóbbi kettő maga is festőművész lett. A kollégium két világháború közötti tanári karának kivételes művészi kvalitású pedagógusai voltak: itt tanított Képes Géza, a magyar-latin-angol szakos id. Bertha Zoltán, akinek festővé válásához nagyban hozzájárult Patak és a világháború után a várban működő Alkotó Otthon, ahol a kor legjelentősebb művészeivel találkozhatott.
Id. Bertha Zotán az egyetlen már nem élő művész, aki az összeállításban szerepel. Azért döntöttünk a még néhány évvel ezelőtt köztünk lévő alkotó bemutatása mellett, mert rajta keresztül több pataki sajátosságot megfigyelhetünk. Patakon mindenki ismeri egymást, s fontosak a családi kapcsolatok. Bertha Zoltán gyermekei — Csilla és Zoltán, ismert tudósok és hűséges patakiak — írásaikkal szerepelnek nálunk. Bertha Zoltán témái, kollégái és tanítványai szintúgy megtalálhatók a pataki képzőművészek között. Nem azt akarom mondani, hogy mindannyian Bertha Zoltán köpenye alól bújtunk ki, inkább azt, hogy ő is azt a pataki köpenyt viselte, amelyet mindannyian hordunk.
Miközben nézegettem a képeket, olvastam a művészek életrajzát, ezer szálat, szövedéket fedeztem fel a zempléni alkotók között. Baloghék családja három művészt ad a városnak, Szoboszlay András Palágyi Deák Geyza dédunokája. Bálint József Szentendrén alkotott, Halmy Miklós mindig Szentendrét szeretett volna csinálni Patakból, feLugossy László ideköltözött Szentendréről, s művészek egész csoportját (Patak Csoport) vonzotta a Zemplénbe. Farkas Zsuzsa, Kasza Julianna, Balogh István Molnár Irén növendékei. Csetneki József Fazekas Balogh István tanítványa és barátja, a Patak Csoport tagja, s a pataki művészélet motorja. Leeman Pascal rendszeresen kiállítást szervez a pataki művészeknek, őt pedig Szentendrére hívják kiállítani. S ugye látják a kapcsolatot Égerházi László és Leeman Pascal között? Vannak hívei a plein air témáknak, a magyar népművészeti hagyományokban gyökerező szimbolikus képzőművészetnek, az ösztönök uralta ütős kifejezéseknek s a szikárabb gondolati megfogalmazásoknak. Szép ez így.

Személyesen: Egy pataki beszélgetés hatására néhány hete eldöntöttem, a művészet szóvivője leszek. Nem pártfogója, hisz, ha igazat adok Weöres Sándornak, azt nevetségesnek tartom: minek annak pártfogó? (Egyébként lehet, hogy szóvivőre sincs szüksége.) Mégis, ha a feladatot vállalom, itt is szót kell vinnem. Ez itt egy kortárs művészeti webfolyóirat, s lám, az előbb kortárs művészek és elődeik címmel kapcsolatokról és hagyományokról írtam. Hogy jön ez a művészethez? A művészi alkotás valami csodálatos. (Szerintem emberfeletti csoda.) Ha megjelenik, felemel, megrendít, kiléptet önmagunkból és helyére tesz. „A remekműveken keresztül az alkotó és műélvező képzelet közvetítésével az időtlen dereng át az időbeli világba.” A Spanyolnáthában közölt képeket nézegetve számomra néha átderengett. A művészek megtették a dolgukat, most Önökön a sor!