Éppen 150 esztendeje, hogy 1857. június 22-én Dr. Lengyel Endre, a sárospataki református gyülekezet főgondnoka egy új jogcímen könyvelt el pénzt az egyház pénztárába. Az „I-ső orgonabál jövedelme 561 forint 75 krajcár” — mellyel létrejött „a sárospataki ref. egyházban felállítandó orgona-alap tőkéje”. Az összeg magánszemélyek adományaival és különböző rendezvények bevételeivel évről évre gyarapodott, és a gyűjtés elkezdése utáni tizenkettedik esztendőben, amikorra az összeg megtízszereződött, elkezdődött a levelezés Ludwig Mooser orgonaépítő mesterrel, hogy a pataki református templomba egy rangjához méltó hangszer kerüljön. A téma megvitatásakor a presbitérium egy része azt az elvet képviselte, hogy a meglévő pénzből egy kisebb és olcsóbb hangszert készítsen el egy magyarországi mester, ám diadalmaskodott az a vélemény, hogy Patakra a lehető legjobb mesterrel készíttessék el a hangszert, és méretében is a templom nagyságához igazodó orgona épüljön meg. Így esett a választás Mooser mesterre, aki nem kisebb referenciával rendelkezett, mint hogy ő építette meg az esztergomi és egri bazilika orgonáját, és ez idő tájt éppen a derecskei református templomba kértek tőle hangszert. Az orgonaépítéssel járó szervezést, a német nyelvű levelezést és az orgona-alap adminisztrálásának hatalmas feladatát Dr. Lengyel Endre főgondnok vállalta magára, és mindezt nagy szakértelemmel és odaadással végezte, amit bizonyít az 1868. augusztus 18. és 1874. október 31. között orgonaügyben végbement levelezés.
De mivel is gazdagodott ekkor a pataki templom és gyülekezet? Milyen történelmi háttere van ennek a hangszernek? Tóth Anna orgonatörténeti összeállításából megtudhatjuk, hogy az orgona őse a pánsíp. A mitológiai pásztoristen beleszeretvén a szép árkádiai nimfába, Szürinxbe, őt csábítás szándékával üldözőbe vette. Egy másik istenség, látva a nimfa helyzetét, megmentésül a Ladon folyó partjánál nádszállá változtatta. Pán a nádasban nem tudta megtalálni kiszemeltjét, és vaktában vagdosta a nádszálakat, amiből aztán hangszert készített. A sípokat először tüdővel fújták, majd a duda működéséhez hasonlóan bőrtömlőbe helyezték, és a hangszertörténészek szerint a sípok váltakozó megszólaltatásának megoldása egy alexandriai görög fizikus és mérnök, Ktészibiosz nevéhez fűződik, aki Kr. e. 250. táján élt. A légellátást egy hidraulikus prés biztosította a hangszerhez, innen kapta a Cicero által is megemlített hydraulum organum, azaz víziorgona elnevezést. Mi, magyarok büszkék lehetünk arra, hogy a világ legrégebbi orgonaemlékével rendelkezünk, hiszen 1931-ben Aquincumban Nagy Lajos régész az egykori római tűzoltószékház romjai közt rátalált a Kr. u. 228-ban adományozott orgona mintegy 300 alkatrészből álló maradványaira, és egy sírfeliraton olvasható egy rajta játszó művésznő neve is. Aelia Sabina „alakja örökké él az emberekben, mert gyakran és kedvesen szólaltatta meg orgonáját”. Ez a hangszer 4 sorba rendezve 52 sípot tartalmazott, melynek megszólaltatható másolatát elkészítették.
Solymosi Ferenc az orgonaépítészet történetében leírja, hogy keleten az orgona, a „hangszerek hangszere” eleinte a cirkuszok, színházak, királyi tróntermek kelléke volt. Európába V. Konstantin császár jóvoltából kerül a fennmaradt adatok szerint az orgona, amikor egy díszes, drága kivitelezésű zeneszerszámot küld ajándékba 757-ben a Frank Birodalom uralkodójának. A keresztény uralkodók palotái mellett a templomaikban is létesülnek orgonák, a források szerint 1312-ben Velencében épült meg az első nagy méretű templomi orgona. Látható orgonaábrázolás Szent Erzsébet imakönyvének egyik miniatúráján is, valamint az 1200 táján keletkezett lengyel krónika feljegyzései szerint István király és a lengyelek fejedelme találkozásakor az eseményt egy orgánumon való játék tette méltóságteljessé. Zemplénre fókuszálva pedig ismeretünk van a 14. századból egy tényről: Leleszen a prépost orgonát építtetett a nagyszebeni Renysper Istvánnal, aki beperelte a főpapot, mert a kialkudott 40 aranyat és a jutalmul beígért lovat a munka végeztével nem kapta meg. De megtörtént a fordítottja is Mátyás király idejében, amikor a veszprémi püspök Miklós mesternek előre odaadta az orgona árát, de az még az orgonaépítés előtt a pénzzel kereket oldott. A török háborúk nem kedveztek a művészeteknek, ám említést tehetünk Kájoni János csíksomlyói ferences szerzetesről, aki nemcsak zeneszerző, vallási népének- és népdalgyűjtő, hanem kiváló orgonajátékos és orgonaépítő is volt. A technikai fejlődés nyugaton létrehozta a barokk orgona-csodákat, itthon a reformáció kezdeti hangszer-ellenességének megszűnését követően már a romantikus orgonaépítészet által létrejött hangszerek számítanak öregeknek. Az orgona a 20. században kilépett a templomokból, és hatalmas koncerttermek, zenepaloták díszévé is vált.
Ezek után lássuk, ki volt Ludwig Mooser, akit a patakiak megbíztak orgonájuk elkészítésével.
Baróti István, az esztergomi bazilika orgonistája forrásai szerint Mooser Lajos, aki egri díszpolgárrá avatásától számítva nevét hazánkban magyarosan használta, éppen 200 évvel ezelőtt, 1807. január 30-án Bécsben látta meg a napvilágot Peter Anton Mooser fiaként. Nagyapja, Joseph Anton Mooser 1731-1792 és nagybátyja, Joseph Aloys Mooser 1770-1839 hírneves orgonaépítő mesterek voltak, akik a legendás J. A. Silbermann műhelyében tanulták a szakmát. Nagybátyja Svájcban működött, Ludwig pedig 1826-ben Salzburgban létesített üzemet, ahol pályafutása során mintegy 120 orgona, és kb. 200 zongora készült el. Mooser mester 1854-ben Esztergomba érkezett, és 1856 augusztus 31-én Ferenc József császár jelenlétében felszentelésre került a Székesegyház, benne a 3 manuálos 49 regiszteres, 3530 sípot tartalmazó orgona. Innen egyenes út vezetett Egerbe, ahol a bazilika orgonája elkészülte után Eger városa 1863. december 2-án díszpolgárává fogadta. Sárospatakon fellelhető levelei majdcsak mindegyikén aláírása alatt e titulussal azonosítja magát, sőt az elbeszélések szerint gyakran mondogatta: én már lenni egészen magyar ember. Ami az egri borok szenvedélyes szeretetét illeti, ez teljes mértékben igaz is volt. Fia, Karl is az orgonaépítésben jeleskedett, de miután apja Magyarországon maradt, salzburgi üzemük később a Mauracher családi cégbe olvadt be. Mooser Mester Egerben fejezte be az életét 1881. május 22-én, és ott is temették el az Eger-Hatvani temetőben.
A Sárospatakon hosszú évtizedekig dohos iratkötegek közt megmaradt német nyelvű Mooser levelek még nincsenek magyarra fordítva, és véleményem szerint az orgonakutatók előtt is ismeretlenek. Így a vállalkozó szellemű kutatók a Szigeti Kilián szerzetes tanár által a régi magyar orgonákról összegyűjtött adatokon túl, újdonságokra is szert tehetnek.
Sárospatakra a templom és a helyet adó karzat méreteinek megismerése után egy két manuálos, 24 regiszteres hangszer megépítését vállalta, melynek bekerülési összege 6060 forint volt. Összehasonlításként: a hangszer mai értéke 60 millió Ft.
A hangszer átadásának éve 1871 volt. Ez az évszám Patakon a reformátusok számára egyszerre volt szomorú és örvendetes. Szomorúság volt azért, mert 200 évvel azelőtt, 1671. augusztus 5-én fosztották meg őket reformált vártemplomuktól. Több mint 130 esztendei patrónusi oltalmazás után Báthory Zsófia fegyveres katonaság igénybevételével adta azt szabad pusztítást követően a jezsuita rend kezére. Ugyanakkor a reménység örömét is ünnepelhették, mivel 100 évvel a gyászos esemény után beadhatták az 1770-ben Sárospatakot is meglátogató II. Józsefhez egy új kőtemplom építésének engedélyezésére vonatkozó kérelmüket, hiszen az 1705 után kényszerhelyzetben létesített sártapaszos kis templomuk már omladozófélben volt.
Fennmaradtak az egykori táviratok is, melyben a Derecskén tartózkodó Mooser mester üzen az orgona szerkezeti elemeinek érkezéséről, és néhány levélen látható Mooser mester viaszba nyomott monogramos pecsétgyűrűjének lenyomata, valamint aranybetűvel nyomtatott, nevét és székhelyét jelző levéllezáró vignettája. Dr. Lengyel Endre pedig táviratban kérdezi a szerencsi állomásfőnököt, hány szekeret küldjön a vasúthoz, aki viszontválaszában három kocsit tart szükségesnek.
Az orgonát 1871. július 4-én fényes ünnepség keretében adják át, melyet a pataki Főiskolai énekkar hangversenye tett még emlékezetesebbé. Ám az elkészülést követően az orgona átvételétre hivatott szakmai bizottság számos hibát, és hiányosságot tárt fel, melynek kijavítását kérte, és elindult a huzavona a mester és az egyház között. Mooser mester alkalmazta a kor számos technikai vívmányát, de hangszerei vele születetett tipikus betegségekben is szenvedtek, mint például a mechanika rendkívül nehéz járása és a légellátás elégtelensége. Mooser mester saját kezűleg írta fel az orgonaszekrény ajtajára, hogy a megfelelő légnyomás biztosítása érdekében hány téglát kell nehezékként a fúvóra tenni. Ennek ellenére a hangszer „léghiányos” volt, és a későbbiekben Angster József még egy új fúvószerkezet létesítésével sem tudott ez ellen hathatósan mit tenni. A mechanikus, csúszkaládás rendszerű hangszer mindenesetre nagy büszkesége lett a pataki egyháznak, és Ivánka Sámuel főiskolai zenetanár elrendelte, hogy a gyülekezet tagjai szerdán és szombaton jelenjenek meg a templomban, hogy vasárnapokra az orgonakísérettel való éneklést begyakorolják, és az Istentisztelet méltóságát így oltalmazzák. A kisebb-nagyobb hibák javítgatása és az utolsó részletek kifizetése minden bizonnyal elmérgesítették a helyzetet, amire az 1874-ben kelt levélváltásból következtethetünk. Az orgonaszekrény díszéül szolgáló fa, görög illatáldozati vázákat Salzburgban készítette el egy Adolf Frantzky nevű mester, aki reklamált, hogy nem kapta még meg díjazását. Erre Dr. Lengyel Endre következőképp válaszolt: „Tessék válaszul venni, hogy  a vázákat Mooser úr tartozik Önnek kifizetni. Mooser úrnak van ugyan még a pataki ref. egyháznál 560 forintja, de ezen összegből addig, amíg ő személyesen Patakra nem jön, és az általa épített orgona sok és nevezetes hiányait tökéletesen ki nem javítja, meg nem szünteti, addig egy krajcárt sem kap.” Az elszámolások tanulsága szerint 1874. november 7-én kelt bejegyzés szerint jelenti a főgondnok, hogy „Mooser Lajost a hátralevő 555 Ft-tal véglegesen kifizettem, csak a 2 hordó bor maradt kielégítetlen, amiből 1 hordóval Szakácsi Dániel fog megadni, a másik hordó bort az egyház fogja megvenni”.
Az orgona létesítésének nagy munkája után az egyházközség nem nagyon nyugodhatott meg, mert az 1830-as évekbeli földmozgás az agyagtalajon álló templom épülete, különösen is a mennyezeti boltívekben keletkezett repedések által maradandó károsodást szenvedett, és a javítgatások ellenére, mint életveszélyes épületet, a templomot bezárták. 1894-95-ben Katona György tervei szerint építették át a mennyezetet. Ehhez a munkához az orgonát félig vissza kellett bontani, majd 1896-ban újra kellett építeni. Az egyházközség szakbizottságot kért fel az orgona állapotának felmérésére, (Hodossy Béla, Dezső Lajos, Kötse István) és a kezdetekhez hasonlóan nem az olcsóbb egri orgonaépítő Burgfeld Ferencz olcsóbb ajánlatát fogadták el, hanem a drágább, de nagy hírrel rendelkező pécsi Angster Józsefét. Ennek fejében az orgona feltárt hiányosságainak megszüntetését remélték, és néhány sípsor áthelyezésére és változtatására is sor került, de Angster is visszautalt a konstrukciós hibákra, amelyet csak jelentős beavatkozással lehetne megszüntetni. Ezt az egyház viszont nem akarta. Így minimális változtatással lett ismét működőképes az új megjelenésű templomban a Mooser-orgona. Az I. világháború végén a hadianyag rekviráló bizottság országosan elrendelte az orgonák homlokzati sípjának beszolgáltatását, és a pataki sípok sem kerülték el sorsukat. 1927-ben ismét Angster József cége egy új fúvószerkezetet épített be. Az egyház gondolkodott abban is ekkortájt, hogy a Nemzeti Zenedéből kikerülő hangszert elhozatja, és a Mooser-hangszert eladja, de ez nem történt meg. A gazdasági válság, majd a háború, utána pedig a nem egyházbarát társadalmi rendszer jelenléte meggátolta az orgona jelentősebb modernizálását, átalakítását. Így maradt meg a sárospataki orgona Magyarországon az egyik legeredetibb állapotában megmaradó Mooser - hangszernek, amely átvészelte a zsákutcának bizonyult modernizációs divatokat, és amikor újra, letisztultan, reneszánszukat élik a hagyományos mechanikus hangszerek, Mooser mester romantikus hangzású, kategóriájában középnagy hangszere napjainkban teljes restauráláson megy keresztül, hogy megújulva tovább szolgálhassa az Istent tisztelő gyülekezetet, gyógyítsa a lelkeket, gazdagíthassa a művészetet, és tanúja legyen egy hősi korszaknak, s szakrális iparművészeti tárgyként összekössön minket a Mooser - dinasztia munkáin keresztül öt európai országgal, melyek keleti végvárát képezi Sárospatak.