a tökig tekert rádióban
untig ugyanaz a dal
adekvát hangtapéta alatt
pakolgatom ezt a tavaszt
lassan sehová sem fér el
a felső poclra, hogy nehezen
lehessen felérni ésszel,
kedves tenyésztett tökfilkóm,
nem válaszolok néked
és nem hagyok semmit
szem előtt belőled
van még idő, hogy eljussak
a teljes feleslegességig
hogy saját kis csodáimat
a helyükön kezeljem
és megtudjam végre
mi lapul a poszter mögött
aztán átvonszoljam magam
egy másik szobányi létbe

köpködnek lefelé
ránk céloznak, de
legtöbbször elvétik
kráterek képződnek
a friss vetésben
találgatni lehet
de biztosra menni
rég nem és nem
kiérdemelünk néha
egy büdös nyaklevest

kezünkben fonnyadnak
az agyonszorongatott
városi egyencsokrok
sapkák fejek nélkül
áznak a pocsolyákban
nem lehet véletlen
hogy hirdetéseinket
sorra leszaggatja a szél
táguljunk innét
ha szűkül a tér

sűrű eső mos el
randevút, pikniket,
és sok mesteri sérót
óvodás ballagást
hogy bizony
öklünk rázzuk
középső ujjunk
az ég felé lökjük
így üzenve hadat
délceg-merészen

minden odaégett
aprósütemény
megfejtendő jel
és néhány graffiti
valami miatt
átfesthetetlen
esténként összeseprik
a földi szemetet
dobókockáinkon
vigyorgó egyesek