aludj
a szájad sarkán felejtett mosoly
mint élő pillangó

olyan életforma
amelyben önmagadnak válaszolsz
hallod hogy üt egy csont
öled nyersfa tókájában*

*harangot helyettesítő eszköz görögkeleti templomtoronyban

ami látszik egy harmatcsöpp
eltűnőben
csak a széle maradt

a dolgok gyakran csak felszínek
amelyek eltűnnek
egy parányi láthatatlan fix központból
fénynyalábok menekülnek
csak a szélek maradnak

nem tudom mit akartam mondani neked
Anna
amikor észleltem mint fuvallatot
hogy már nem vagy
úgy kapaszkodtam akkor hiányodba
mint egy kolostor falába

eljött a te órád
elmúlt a te órád
óráid jönnek-mennek
homlokommal homokba temetek
gyökereket
a szavak hamvát érzem nyelvemen
és

a vers következményeinek folyamatát követni
nem a boldogság

azt mondta egy rózsa
árnyékát követte a falon
megkérdeztem milyen volt
mint a tied — válaszolta

Egy 800 méteres fennsíkon vagyok
De ugyanolyan mélységben érzem magam
Tengerszint alatt

Előttem sebtében elfogyasztott ebéd maradványai
Ez a tenyérnyi ég
Valamikori tenger harci zászlaja lehetett

Ezek holmi tűlevelűek sóból
Ez a remény elsősegély táskája
A gombaszedőjé
Ezek szkeptikus gyöngyvirágok
Ez vagyok én — nem a legszeretetreméltóbb
De a legutálatosabb sem a földön élők között
A hegy zenekari széke üres
Ezek a te szemeid
Ez a homlok is a tied
A kezek is a tieid

A mellem duzzad mint a vitorlás vászna
Felhúzott vitorlákkal hajózok
Lélegzeted fuvallatában