Sárospataki születésűnek lenni kiváltság a mai világban. Ezt a szó szoros értelmében is így gondolom, hiszen Sárospatakon már nagyon régóta nincs szülőotthon, s ha a következő évtizedekben ez így marad, kihalnak azok az emberek, akik személyigazolványában születési helyként Sárospatak van feltüntetve. Ugyanakkor azt hiszem, az az igazi sárospataki, aki születési helyétől függetlenül lelkében és szellemiségében pataki, akit arról lehet felismerni, hogy bármerre is jár a világban, állandóan hazagondol, s ha otthon van, nem érzi úgy, hogy máshol kellene lennie.

Bár Sárospatakon születtem, életem első három évét a Bodrogközben Vissen töltöttem, abban a bodrogközi falucskában, ahol édesanyám is született.  Édesapám falusi tanító, s később iskolaigazgató volt, az a típusú, aki a település több generációjának tanította a betűvetést, s később ugyanazok esküvőjére is hivatalos volt. Ő volt a falu kultúrfelelőse, fényképésze, iskolát építtetett. Rácz István, a Kalevala magyarra fordítója is nála tanított az ötvenes évek végén. Tavaly Helsinkiben ismertem meg azt a történetet, mely szerint amikor annak idején jelentést kértek tőle a „felsőbb szervek” a tantestület minden egyes tagjáról, ő előbb kikérte véleményüket, azzal a kérdéssel, hogy „mit írjak nekik Rólatok?” Dr. Szilvay Gézától, a Sibelius Akadémia professzorától hallottam ezt a történetet, akinek jó barátja volt Rácz István, ismerte önéletrajzi megemlékezéseit, melyben ez a történet is szerepelt. Nagyot dobbant a szívem, amikor Finnországban valaki pontosan tudta, hogy hol található Viss község, amikor Magyarországon maximum a televízióból ismert Vissy Károly meteorológus nevéből következtethetnek sokan arra, hogy létezhet egy ilyesfajta település. Azonkívül nem tudom, hányan ismerik Rácz István bodrogközi munkásságát, és vajon hányan tudják, hogy a sárospataki temetőben hol található Rácz István sírja.

A régi rendszer során egy tanító templomba soha nem járhatott, szüleim nagy titokban mégiscsak megtartották a templomi esküvőt Tiszaladányban, több száz kilométerre elutazva, csak ezért a célért. Születésemet követően egy viharos éjszakán, mikor még az áramszolgáltatás is megszűnt egy kis időre, Szentimrey Mihály református lelkészt szüleim áthívták a szomszédból, és titokban megkereszteltek. A család, és jómagam számára a későbbiekben meghatározó lett Czinke Zoltán, Virágh Sándor és D. Szabó Dániel lelkipásztorok támogatása és barátsága. Sajnálom, hogy ma, amikor bárki szabadon gyakorolhatja hitét, oly kevesen élnek ezzel a lehetőséggel faluban, városon egyaránt.

Hároméves koromig a vissi általános iskola tanulói voltak a legjobb barátaim. A szolgálati lakásban éltünk, a gyerekek sok szabadidejüket velem töltötték. Egyke voltam, ők voltak a testvéreim, barátaim, játszótársaim, ők tanítottak meg járni, beszélni. Hálás vagyok a sok szeretetért, amit tőlük, és a falu lakóitól kaptam. Talán ezekben a kezdeti időkben raktároztam el olyan élményeket, amelyek később a pedagógusi pálya elhivatottsága felé terelték az életemet. A falusi élet megismerése, még ha ilyen rövid időn át is, de segítséget nyújtott megérteni zenei tanulmányaimban, hogy Bartók és Kodály mennyire gazdagnak és fontosnak, megmentésre méltónak találta a magyar faluban található értékeket.

Sajnálom, hogy a bodrogközi kisvasutat felszedték, ezt követően indult meg Viss visszafejlődése. Remélem, egyszer a németek által felrobbantott balsai híd is újjáépül, talán az egyetlen, amit nem építettek vissza a II. világháborús rombolást követően. Legfontosabb fejlődésnek és továbblépésnek az utak állapotának javítását, a közlekedés fejlesztését gondolom. Amikor Kenézlőnél megépült a benzinkút, alig hittem a szememnek, de nagyon örültem neki. Valójában ezt a 30-40 km-es bodrogközi szakaszt országunk egyik legelmaradottabb részének látom, pedig Olaszliszka és Viss között egy híd építésével Visst be lehetne kapcsolni még Miskolc vonzáskörzetébe is, illetve a balsai híd Nyíregyháza felé egész megelevenítené ezt a csücskét Magyarországnak.

Sárospatak a földrajzi adottságait tekintve minden olyan fontos tényezővel rendelkezik, amely egy települést sikeressé, fejletté tehet. Budapest, Prága rendelkezik hasonló adottságokkal, ha csak a folyó két partjára épített fekvést nézzük, közeli hegyekkel, termálvízzel, több évszázados történelemmel, várkastéllyal, iskolavárosi múlttal. Szárazföldi, vízi és légi közlekedésre is van lehetőség. Ügyes diplomáciai tárgyalásokkal nemzetközi reptéri forgalommal is dicsekedhetne a zempléni régió, hiszen a kassai repülőtér elérése nincs messzebb időben és térben, mint Budapest és környékéről kijutni a Ferihegy 2B terminálra.

Sárospatakon 3 éves koromtól 14 éves koromig éltem, összesen 11 évet. Úgy érzem, ez a kicsivel több mint egy évtized, életre szóló útmutatást adott minden téren, mely alapokra kiválóan lehetett a továbbiakban építkezni. Az iskolaváros szellemiségét, bárhova is kerültem, mindig hiányoltam. A kiváló szakmai képzés a középfokú és felsőfokú tanulmányaim során, ezt nem tudta pótolni. Találkoztam egyszer egy zongoraművésznővel, aki gyerekkorából pár évet Sárospatakon töltött, akivel néhány évtized különbséggel egy utcában laktunk. Beszélgetésünk során kölcsönösen megtudtuk egymásról, hogy mindkettőnknek mennyire fáj a mai napig, hogy nem a Református Kollégiumban tanulhattunk. Ebből kifolyólag egy életen át tartó hiányérzetünk van, mintha valami nagyon különleges dologból maradtunk volna ki. A sikeres felvételim után ugyan tudatosan döntöttem, hogy nem Sárospatakon tanulok tovább, hiszen a zenei pálya más irányba terelt. Ezt a döntést azóta sem bántam meg, de a közismereti képzés sárospataki református kollégiumi szintű minősége, a klasszikus értelemben vett pataki diáki érzület hiányzik mind a mai napig.

Zenei pályám során viszont olyan utakat jártam be, amelynek gyümölcseit szeretett szülőföldem javára tudom fordítani. Sokat láttam, sokat hallottam ezeket a véget nem érőnek tűnő utakon. Láttam olyat, hogy egy nyugati kisvárosban, ahol már csak egy legenda hirdeti, hogy ott régen volt és történt valami érdekes, óriási fesztivált tudnak ebből az apropóból szervezni. Láttam olyat, hogy Olaszországban, Svájcban, Németországban Sárospataknál kisebb településeknek van kis színházuk, jól működő saját színtársulattal, zenekarral. Hakniztam Németországban, fürdővárosokban, ahol egyéb attrakció nem is volt a vizükön kívül, csak a fürdőszolgáltatáshoz tartozó helyi zenei együttes, amit véletlenül éppen magyarok működtettek. Hallottam, hogy Németország legtöbb ilyen típusú zenekarát szintén magyarok keltették életre, s évtizedek óta sikeresen fenntartják. Láttam szép városokat, sétáltam csodálatos parkokban, játszottam templomokban, részt vettem zenei kurzusokon külföldön és belföldön egyaránt, kóstoltam minőségi borokat, láttam szép kerámiákat, porcelánt. Mindannyiszor megállapítottam, hogy ezek überelésének lehetőségére óriási esélye van Sárospataknak és környékének.

A zempléni táj, Sárospatak városa, akárhányszor arra járok, mindig erőt ad. A hegyek nyugodt vonulata, a Bodrog kanyargása megnyugtatóan hat. A távolság az őrületes nagyvárosoktól azonnali regenerálódást eredményez. Nagyon jó hazajárni a szülői házba, igazából ott tudom magam kipihenni, és erőt nyerni a továbbiakhoz. Sajnos nem tudok olyan sűrűn hazautazni, mint ahányszor szeretnék, ezért az ottani feltöltekezésnek sokáig ki kell tartania, ami úgy tűnik, valóban nagyon sokáig ki tud tartani. Ez az otthonról kapott megnyugvás arra is jó, hogy a máshol töltött idők tapasztalatai, sok-sok jó dolog leülepedjen, beérjen. Azt hiszem, ezek a folyamatok mindig Sárospatakon teljesednek ki.

Rengetegszer foglalkoztatott a hazaköltözés gondolata, de úgy érzem, többet tudok segíteni, ha Budapesten lakom. Férjemmel együtt aktív művészek vagyunk, egyelőre Budapesten találjuk meg szakmai boldogulásunk lehetőségeit. Sárospataki látogatásaink hosszú ideig művészeti szempontból passzív jellegűek voltak, majd néhány felmerülő lehetőséget némi kreativitással párosítva Sárospatak, a művészet, valamint a keresztény hit irányába terelhettünk.

Így jött létre a Crescendo con Spirito Nyári Művészeti Akadémia (bővebb információ: www.hungary.crescendo.org), a Sárospatak Vonósnégyes, valamint Hollós Korvin Lajos: A Vörös-torony kincse c. ifjúsági regény filmre vitelének terve személyes kapcsolataink, és rengeteg szervezői munka eredményeképpen.

A Crescendo Nyári Akadémia két hete számomra olyan, ahogy el tudnám képzelni Sárospatak művészeti életét, melynek alapja egy keresztény összművészeti akadémia lenne. Egy ilyen akadémia kitermelné egy zenekar tagságát, színtársulatát, utánpótlásaikat a többi művészeti ággal egyaránt, jó kapcsolatra törekedve a városban élő művészekkel. Nem tartom lehetetlennek, hogy akár egy ilyen valaha összejöjjön városunkban, de nagy nemzetközi összefogásra lenne szükség, többszörösére mint a Crescendo Nyári Akadémia évről évre létrejövő két hete és folyamatos fenntarthatósága során is. Miért állna távol Sárospataktól egy iskolaalapítás gondolata, akár ilyen nagy kaliberű szinten? Ha az Árpád Vezér Gimnáziumra, vagy a Református Általános Iskolára gondolok, akkor elmondhatjuk, hogy nem olyan rég két oktatási intézmény is létrejött Sárospatakon, a művészeti iskolákról nem is beszélve. Hallottam Japánban egy úgy működő zeneakadémiáról, ahol posztgraduális képzésen vesznek részt a hallgatók, sokan tanulnak ott Európából is. Állandó tanári kara nincs, de a világ minden tájáról szerződtetik a legjobb tanárokat 1-2 hónapra, s ennek megfelelően alakulnak a tanítási órák. Budapesten majdnem minden évben épül egy pláza, hatalmas irodaházakat húznak fel egy szempillantás alatt. Ha egy pláza helyett egy normális művészeti oktatási intézmény épülne, szerintem az világra szóló esemény lenne. Sajnálom, hogy egyre kevesebb pénz jut az oktatásra és a művészetre, pedig megérné az invesztálás, sok művelt és képzett ember reményében. (Fontosnak találom hangsúlyt fektetni a sportra, és örülök, hogy folyamatos fejlődésben vannak sportágak, egyre több a jó szakember. A sportba fektetett invesztálást is mindenkor egy megbánhatatlan tettnek tekintem. Remélem, a fürdőfejlesztés is reményeinken túl terem majd jó gyümölcsöket a város javára.)

A Sárospatak Vonósnégyes tagjai közé férjemmel, Füzesséry Attila hegedűművésszel két sárospataki zenetanárt kértünk fel: Várdi Zoltán hegedűművészt, és Mazug Péter gordonkaművészt. Sárospatak Város Önkormányzatának Képviselő Testülete engedélyezte a névhasználatot. A vonósnégyes a klasszikus repertoár mellett fontosnak tartja egy olyan repertoár kialakítását, mely Sárospatak értékeit népszerűsítené a zene nyelvén. Ebből a célból készül, és lesz az ősbemutatója 2007 karácsonyán Szabó Barna Szent Erzsébet emlékére írott vonósnégyesének. Az eredeti terv szerint, egy sárospataki arcképcsarnok első opusa lenne ez a mű, jövőre Lorántffy Zsuzsannával kapcsolatban készülne hasonló, s aztán a további évszázadokat vennénk sorra napjainkig.

Tokaji Ferenc, a hegyaljai felkelés vezetőjének egyenes ági leszármazottjaként (dédnagyanyám: Tokaji Ilona, aki a vissi temetőben nyugszik), nagyot dobbant a szívem, mikor Hollós Korvin Lajos: A Vörös-torony kincse című ifjúsági regényében olvashattam ősömről. A könyv elolvasása után fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy milyen fantasztikus lenne filmre vinni a regényt. Jósvainé Dr. Dankó Katalin igazgatónővel beszélgetve a lehetőségről, hamar megfogalmazódott a cél, hogy a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulójának fontos eseményeként az ifjúság körében, a Rákóczi-szabadságharc megítélésében és a hagyomány megőrzésében fontos szerepet tölthetne be egy ilyen alkotás. A film tervének 2005 nyarán való felmerülése óta Dér András filmrendező, a Crescendo Akadémia tanára dolgozik a film létrejöttén, Békés Pál forgatókönyvíróval együtt már elkészítették a forgatókönyv első változatát.

Sárospatak tartalmas jövőjét a hit, a kultúra, és az oktatás mentén tudom elképzelni. A múlt adja az alapot, de akik akkor valamit tettek, azt egykor hitben, és nagy szeretetben tették, ezért tudott ez évszázadokon keresztül fennmaradni, harcokat, háborúkat túlélni. Ha mi nem így cselekszünk, eredményeink csak ideig-óráig valók, de ha az ő örökségüket visszük tovább elmondhatjuk majd velük együtt:

„ ... És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze, mert a Kősziklára építtetett.” {Máté 7, 26}