hozzám beszélsz hé hozzám igen
akkor beszélj hangosabban akkor beszélj
arcátlan rójuk a piacot miért akarsz felismerni
vad szájakon kopik a nevünk
ócska kéjbazározók
tapsikáló romlott parizerek kiáltják utánunk
de még fizetnek még kér minket a nép
meghálálják amit festékre költünk
odahívnak ahol tej
az én nevem az én nevem
a szőke ciklon hej

[ Ahogy a mindegy kényelméből kiváltok,
nyelvetek szabadul minden mástól is.
Szétmállik, mint a rossz beton, testetekben a csont,
nem emel föl már. Senkinek hisztek, s a sár az,
mely végül száradásnak indul bennetek, megkeményít
minden nap, hogy ne ássatok mélyebbre.
Mennyei nők, iszonyú szentek irtózom tőletek,
akikről a tegnap is dicsekszik. Ti vagytok ezek. ]

hozzám beszélsz hé hozzám igen
akkor nézz közben a szemembe akkor nézz
ahol az idő mutatója homokórázik
a lehajtott fej mutatója térdelj elénk
tündér titkaink lyukas műanyag vödrök
mert nem kellünk máshogyan
csak kifordítható bőrrel
világító csontok utóíze nélkül
odafekszünk ahol vaj
az én nevem az én nevem
a fekete krém haj

[ Kérdezek, ti kérkedtek, hogy a tisztább nálatok
senki nem lehet. Mi tört ént. Mi bővérű, mocskos,
szilárd és egész. Örülnöm kéne, hogy éltek, ti
angyalok és vének szemetek körül, ráncok, angyali
utak, cseppeknek hely, képmutató játéka időtöknek.
Én mégis, bennetek boldog vagyok és semleges.
Közömbös, fölényes, erényes, szinonimáktól sekélyes.
Ti rágalmas szüzek, kicsi és fájó sebek.
Emberek, vagytok (?) Mi van, veletek szóljon lányok. ]

hozzám beszélsz hé hozzám beszélsz
akkor hallgass végre el akkor hallgass
hogy szerelmeslevelet égessünk
már le kell vennünk a szemüveget
de dúlt mellünkből véres cseppekből
új és új hazugságokat követeltek
és hallgattok ha szeretni kellene
a van ige múlt ideje hiába nincs
odahalunk ahol fű
az én nevem az én nevem
a vörös csillag hű

[ Nem vagytok. Dadogok, a világ hallucinál.
A minden hord majd zsebében gyűrt cetliként.
Elszakadnak bennetek fények, ködök, szép Ideák.
Nem kell már szátok, nem kell már ízetek, nem
parázs hajatok, hamvas bőrötök. És nem zavar,
ha belétek szeretek újra a vonaton. Az sem, ha
már nem lesztek fényből. Csak a világ talán, csak
a végtermék, vakságotok kell. Az álmotok rólam.
Ha nem is léteztem. ]


A szöveg Berka Attila és Török-Szofi László közös munkája.