Székesfehérvár
Üveges Tamás
LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
Üveges Tamás
Ver Izmo üzenete
Barátom, egy levelet küldött valami kékszakáll nekem, a sorokat, íme mellékelem:
Mélyen Tisztelt (bár személyesen általam még nem ismert) Ver Izmo!
Az én drága barátom, nevezett Mascagni (ejtsd: Mászkáni) buzdított, hogy invitálnám meg Önt ide a Héttyúknak várába. Az ötlet nagyon jónak látszott. Örültem is, hogy egy ilyen érdekes (bár mint már említettem általam még nem ismert, ám barátom által nagyon dicsért) embert láthatok vendégül. Lelkemben már kis rőzselángok, ahogy mondta egykor valaki… Szóval készültem, hogy le is vágatom majd a hét tyúkot, meg a hét kacsát, elkészíttettem a szobáját. S vártam, hogy majdan szopogatván eme ízletes baromfik szárnyát, avagy combját, s lakmározánk a mellüknek húsából, megváltánk a világot. Szóval, hogy úgy majd maga (bár általam még nem ismert módon, mert mint ugyan azt már az előbb is említém ön általam még nem ismert egyén) a zenével, s én a hatalmammal... Szóval ugye érti. De sajnos a cudar élet megint mást akar. A hét tyúk és a hét kacsa beteg lett, szerintem megfáztak, bár orvosaik szerint inkább influenzások. Én nem vagyok orvos, így nem is tudom, mi ez az egész, de a doktornak én hiszek. Mert a doktornak úgy általában szoktunk hinni. Az tény a baromfik tüsszögnek, meg krákognak, így lehet jó a diagnózis. De mindez miért is érdekes? Mert így sajnos nem láthatom magát (ki általam még eddig ismeretlen) vendégül itt nálam. Most persze mondhatná, hogy ez csak kifogás, miért nem vágatom le a disznót? Ő sajnos pestises…. Vagy miért, miért nem küldöm böllérhez a marhát? Neki meg (tudom, hogy hihetetlen) kergülése van, mármint szóval ő meg kerge. Láthatja drága általam eddig nem ismert, mégis már barátomnak nevezett, Ver Izmom, sanyarú sors az enyém. Talán mandarinnal kínálhatnám, de azt meg úgy tudom, ki nem állja. Így sajnos minden igyekezetem ellenére eme remek találkozót itt a Héttyúk várában le kell mondjam. Hogy jószágaim mikor lesznek újra fogyasztható állapotban nem tudom... Kérem, legyen addig is türelemmel... Majd jelentkezem...
Üdvözlettel, (mit üdvözlettel!), baráti öleléssel
Kékszakáll
Nos barátom eddig a sorok. S most itt én mit mondjak? Ki ez az ürge? Mi ez a meghívás? Én semmiről sem tudok. De a lényeg, hogy nem lesz találkánk. Bár eddig azt sem tudtam, hogy lenne. De kérlek drága egy komám, ne ajánlgass engem ilyen punkoknak, akik már a szakállukat is festik. El vagyok én itt csendes magányomban a Disznó öböl partjainál, és különben is én a csirkét nem szeretem. Ha már megismertetni akarsz valakivel, olyannal tedd, aki békákért rajong. Az ő húsuk számomra az igazán ínyenc falat, az ő combjuk nekem gyönyör.
Barátsággal üdvözöl, egy általad már régtől ismert személy
Ver Izmo