- ez a fogalom a rendszerváltás előtti időkben nem létezett. Ám egyszer, valamikor 1989 januárjában, egy épp megalakulni készülő, négytagú alkotócsoport - Dárdai Zsuzsa, Saxon-Szász János, Tenke István és Zsubori Ervin -, egy óbudai kis lakásban, nevet keresett magának. Egy olyan nevet, amely összetéveszthetetlen, s amely önmagát s viselőit arra predesztinálja, hogy történetük legyen. Klasszikus ötletroham zajlott, asszociáltunk összevissza. Fény, árnyék, ágyék, ágyékkötő, szitakötő, árnyékkötő. Talán így volt, talán másként; ma már nehéz lenne pontosan visszaidézni, mint ahogy azt is, ki mit és mikor mondott. Mindenesetre egyszer csak valaki kimondta: árnyékkötők. Megvan! Ez az! - kiáltottunk (feltehetőleg). Mi van meg? - jött be Zsuzsa, aki addig egy barátunkkal a konyhában beszélgetett. A név! Ízlelgettük, kóstolgattuk; ízlett. És tényleg megvolt. És máig megvan: Árnyékkötők.
E név alatt működik azóta is, a fenti négy taggal, az Árnyékkötők Alkotócsoport, amely 1991-ben megalapította az Árnyékkötők electrographic art néven bejegyeztetett, majd 1995 közepétől Árnyékkötők co-mediára átkeresztelt, csúcsminőségű fénymásológépekkel sokszorosított nemzetközi művészeti folyóiratot, amelynek másfél évtized alatt 32 száma jelent meg (ezek teljes képanyaga a www.arnyekkotok.hu honlapon is megtekinthető). A régióban, de tiszta elektrografikai tematikájával jószerével Európában is egyedülállónak mondható kiadvány szerkesztősége számos kiállítást, fax-akciót szervezett itthon és külföldön. Méghozzá azzal a változó létszámú és összetételű szerzői körrel együttműködve, amelynek tagjai jórészt a Fény-Árnyék Művészeti Egyesület Árnyékkötők csoportját is alkották. E körből való az a tizennégy szerző is, akiknek lírai hangütésű elektrografikái a Spanyolnátha jelen számának egyik szekciójaként láthatók. S amelynek ezért lett ez a címe: Árnyékköltészet.