lerajzoltam előbb a várat hosszú papírra sok toronnyal hogyha felépül olyan legyen összes ablakából látni lehessen hogyan hajtja fejét álomra az isten minden függönycsipkén hattyúk ússzanak a tapétán a falakon körbe minden krinolinos ágy tetején a sárga selyembe nyomódva üssenek át a padlón ahogyan az ácsok vésnek szálanként tollat a fába vigyenek innen a hattyúk ha egyszer hívnak vörös szalaggal a nyakukon hurokra kötve leszek a herceg díszletek tarka idegenje freskók hőse lent a völgyben a tavon hattyú a csónak játszik közben a mester valami vontatott dallamot a tükrökkel fényezett énekesek termében szisszen és elvét megint kopognak a hangok fizettem érte röptető szövegét írja a zajnak ha torpan a kalimpa tolla sercen vonalát húzza pottyan a fekete kottafej egyedül csak ketten mint kiket a soha meg nem ért idő zárt össze várunk és várunk a szétnyíló függöny előtt a toronyban hegedűk szólnak és gong a jelenet végén mert ennyiért nekem csak nekem játszik a fuvolás a hullámok éjén látom már látom a váram fehéren odafenn int a sziklán mielőtt a tó közepén végleg mennék el merülnék nem érek soha a túlsó partra el