Szakáll!
Szakáll!

nézd el ha mélem
nem lesz a szívednek kedves
e mélem utolsó életjelem lesz
zokogva rázkódom: sírok de írok még

ne számolj vélem
nem hallasz felőlem mától
Verizmó távol marad a vártól
hű szíve felizzó tüzében összeég

úgy vágytam élni!
kimondhatatlan vággyal vágytam!
hiába osztottam meg véle ágyam:
a csalárd nő ezt nem érti
gondoltam talán egy férfi
egy finom úr egy férfi

de hát te báb vagy
nyers vér ha csilkandotta ínyed
mert még nem kóstoltál előtte íllyet
része lett esztétikádnak:
te csak az ízeket vágytad
csak az új fűszert vágytad

semmit nem értesz
tartsd hát az ajtóid zárva
nem gondol Verizmó többé Szakállra
nem nézi szép szavú íméled jött-e már

lemondó mél ez
nem lesz ott mégsem Verizmó
szívének utolszor tisztán felizzó
tüzében bábúként hamvad el Kékszakáll

Izmó, ne jőj — sose kérdezd
mért van így és mért nem másként
tégy csak mint e mélben írom
nincsen másként nem is lesz már
ez is sors és ez is dráma
nemcsak a te nagy belkantód

mélykék az ég — Héttyúk vára
belevész a setétségbe
üres szemmel csillag néz rám
üres szemem néz az égbe
ne jőj ne jőj hű Verizmó

mit nekem sok elmúlt asszony
mind csak cifra dísz ha voltak
nem többek mint hét zárt ajtó
most láthatod mint szeretlek:
jó Verizmó mégse jőj el

ez is sors és ez is dráma
sose tudd meg jó Verizmó
mit érez az ki nem érez
kinek sebe sose vérzik
csak tégy mint e mélben írom:
jól kerüld el Héttyúk várát

jó nagy ívben csak kerüld el
hideg ujjam ha érinti
hosszú ujjam ha morzsolja
hulló por lesz igazadból
semmi por lesz igazadból