Székesfehérvár
Berka Attila

LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél

Berka Attila
Operaválogatott - Slágerválogatott labdarúgó-mérkőzés
2006. június 20. 22.00 - Héttyúk vára
Köszönöm a meghívást, de nem megyek. Nem tudok menni. Nem akarok menni, mert nem akarhatok, mivel nincs rá mód, hogy akarhassak. Nem engednek a körülmények. Pontosabban egy bizonyos körülmény tesz nekem keresztbe. Ami amúgy nem is feltétlenül körülmény. Sőt. Nevezzük inkább szomorú ténynek. Nemrég találtak bennem valamit. Azt mondták, nem tudják precízen megállapítani, mi az, de baj van, mert a szív rakoncátlankodik. Tulajdonképpen alig észrevehető, csak a speciális vizsgálatok közepette tűnt fel, hogy valami nem stimmel. Ezért nem lehetek ott még nézőként sem, legfeljebb lélekben. Mert kezelnek a világ másik végében, hogy majd egyszer talán újra játszhassam, vagy csak egyszerűen életben maradjak. Évekkel ezelőtt Romanticonak is hiába mondták, hogy pihenjen, ő rögtön folytatni akarta, pedig nem szabadott volna. A pályán halt meg. Az egyik pillanatban még mosolygott a sárga lapján, aztán a következőben összeesett. Szörnyű volt.
Pedig nagyon játszanék. Fűt a vágy, hogy megmutassam megint, amit már annyi alkalommal megmutattam. Hogy imádom ezt a játékot. Ha a pályán vagyok, minden más megszűnik számomra, semmi nem fontos. Csak a labda, a gól. Gólt rúgni, gólpasszt adni, ki- és lecselezni az ellenfélt, bebőrözni, felfűzni, átemelni, esernyő, bicikli, hinta, okszi, sarok, a sarokba helyezni, bebólintani, laposan az ellenkezőbe a kapus lába mellett, az alapvonalról, szögletből, szabadrúgásból becsavarni, a léc alá bombázni, a jobb vagy a bal fölsőbe ragasztani. Úgy, mint legutóbb. Amikor hat háromra nyertük az évezredek mérkőzését. És öt gólt én rúgtam. A felhők között éreztem magam. Akkor még nem tudhattam, hogy hosszú ideig, talán végleg az volt az utolsó meccsem.
Pedig a miénk volt(?) a legjobb, legeredményesebb támadósor: Leoncavallo, Mascagni, Verismo, Alfano, Giordano. Nézegetem időnként a felvételeket, olvasom a régi újságokat, és tudom, valami nagyot tettünk. Éltünk a sorstól kapott tehetségünkkel. És ez nagyon nagy szó. Végül is mindent megnyertünk, amit csak lehetett, de még lett volna bennünk így, együtt pár jó év. Bár tény, a többieknek továbbra is megvan a lehetőségük a hasonló folytatásra. Kiváló játékosok egytől-egyig, nélkülem is uralhatják a világot. Én meg küzdeni fogok, amíg csak tudok, nem adom fel. Nem adhatom fel. Nem. De most nem megyek. Nem mehetek.
Tömjétek ki a Slágerválogatottat!
HAJRÁ OPERA!
Verismo
(ex-csapatkapitány)