Barátom, Verizmó, hogyan is kezdjem... szabadkoznom kell... Én hívtalak meg, most restelkedem, hogy én nem tudok ott lenni. Fontos tennivalóm akadt, majd később - eléggé bizalmas - szóban megosztom veled. Baráti érzelmeim mitsem változtak irántad, s jóindulatom felől is biztosítalak. Nem csupán üres szavakkal, hanem valódi gesztussal. Vigaszul átengedem neked Juditot. Lásd, hogy él, hiszen rossz nyelvek szerint már rég halott, s a hetedik teremben enyészik a többi asszonyommal. Másodsorban pedig tölts el vele egy szerelmes éjszakát. Nem lesz akadálya, hiszen ki van éhezve szegény, évek óta nem nyúltam hozzá, már rég - neked elárulom - csődöt mondott férfiasságom. Nyilván megleptelek, talán udvariasságból hárítanád, de megnyugtatlak, Judittal ezt megbeszéltem. Tudja rólad, hogy egy kapitális digó bika vagy, észrevettem, megremegett neved hallatán. Éjfélkor átlopózik hozzád a vendégszobába, fogadd őt kedvesen, vetkőztesd ki éjpalástjából, meglátod, milyen gyönyörű még, bőre alabástrom, illata áfium. És mindent tud, amit a kéjről tudni lehet, milyen kár, hogy nekem már nincs benne örömöm. Tisztában vagyok, nem vagy már mai fiú te sem, esetleg lehetnek gondjaid, bekészítettem számodra a tükrös szekrénybe potemixet. Ha úgy alakul, vedd igénybe.
Remélem, Judit valamennyire kárpótolja hiányomat, mindazonáltal elnézésedet kérem, majd jelentkezem, ha rendeződnek ügyeim.
Ég veled, barátom!

Kékszakállú