Terebélyesedik bennem anyám. Ötven felé jár, nem állom meg, hogy el ne áruljam. Nézem ezeket a képeket. Nézem, hogyan lát Baranyai Zoltán. Látom, hogyan lát anyám. Mi az, amit fölfoghat belőle az erre tévedt, az itt eltévedt. Csuda hely ez, csuda emberekkel, ha néha foghíjas is a tér, a miénk. Aki nem járt a Búzán, nem járt Miskolcon. Anyám sok éve, mióta is?, talán tíz lehettem, ide jár dolgozni. Ki kéne számolnom, ötven felé, hány napot töltött itt.
Hajnal négy, télen öt, nyitni kell, jönnek a munkások a reggeli paradicsomért, paprikáért. Néha úgy érzem, itt a legnehezebb kipakolni. Jönnek-mennek korán reggel, mikor még alszik az ember gyomra, tüdeje, mások már javában isszák szokásos kicsijüket, nagyjukat, szívják a meleg füstöt, a buszok leheletét. Párállik a levegő, egy pár áll itt, (ott láda-halom) épp előttem, mosolyognak, mintha csak felfestették volna magukra indulás előtt. Hallgatok.
Anyám indulásai ide, innen. Fura, sosem gondoltam végig, anyám évek óta nem járt a „városban”. Reggel leszáll a buszról, este fel. És semmit sem lát. És mégis mindent. Minden mást. Éveken át figyeltem anyám szótlanságát. Nem értettem miért nem mond semmit. Most kezdem érteni. Kicsit beleláttam Zoli képein át. Tizennyolc év. Mennyi láda, mennyi fagy, mennyi nap. Kicsit vissza Zolihoz a „7-es életművész ellátó” térbeli hely (piaci kocsma) tulajdonosához. Mert igen, egy ellátó látja itt el fotóival a térhálót, fertőz meg engem is, mint másokat Miskolccal, a Búza térrel. Nincs nélküle reggel. Vagyis reggel az van, de ő mindig benne. Talán a reggel is. Szóval, be Zolihoz. És folynak a friss hírek, mint sör a csapon kifele. Ellát mindenfélével. Elég egy nevet mondani és tudja ki mit kér. Ki magának, ki másnak. Mondom, csuda hely ez. Innen mindent látni. Furcsán áll meg nála a pillanat. Alvó emberekhez ilyen közel soha nem merészkedtem még, álmomban sem. Ez itten kérem az alvató. Hálni járnak ide. Valakit itt ér a reggeli. És a „cigit, cigirítát”, a „van-e a barack közepén valami”, a „miért zöld a saláta” állandósága.
Sokszor font itt hálót a szád, a nagy barna csók. Búcsúzások, indulások. Nem tudom veszek-e virágot, mielőtt jössz. Két sorba osztanak mindent. Csavart lángos szauna előtt. Zolival szemben a szőke büféslány nevetése. Ha látom, mosolyognom kell. Ha mosolyog, látnod. Nem tudom a nevét. Ha arra járok, Zolitól megkérdem. Elárulja. Anyám is tudja, de ha őt faggatom, biztos gyanítani akar majd valamit. Pedig egy jó szóval meg lehet venni. Furcsa, hogy valaki a piacról menjen nyugdíjba. Persze fordítva nehezebb, nyugdíjból menjen a piacra. Drága itt minden kedves. Kisnyugdíj, kisgyerek. Nem lehet elég korán kezdeni. Zoli is kiskorától itt van. Belenőtt a térbe. Ha kivennénk innen, már nem is lenne ugyanaz. Csuda hely ez, csuda emberekkel. Csuda Baranyai-képekkel.