Székesfehérvár
Csorba Piroska

LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél

Csorba Piroska
Kékszakállú méla mélje Verizmóhoz
Verizmó, kedves,
bár szemem nedves
a könnytől,
s Öntől
elnézést kérnem
hogy mér' nem
megyek el
a randevúra
nemcsak fúra :)
de kínos is,
mégis megteszem.
Kereshetnék száz kifogást:
féltékeny női nyafogást,
akadályt, váratlant,
hihetőt, páratlant,
de szakállamra (ejtsd: kékszakállamra :)) esküszöm:
én mennék vízen és tüzön
át!
... hát
ha nem tartana vissza
az Ön megfejtetlen titka...
Mikor a Héttyúk várába invitált,
emlékszem: az eső úgy szitált,
ön esemest küldött nekem,
prüttyögött tőle a szívem...
Elázva akkor (már mondtam: esett)
visszanyomtam egy esemeset :)
"ok legyen este tíz a várban"
és várni kezdtem máris lázban
a június huszadikát!
Bikát
lehetett volna fogatni velem,
úgy hevített az érzelem!
Örömöm szertekiabáltam
a bálban
hol Leoncavallo cimborám
— ki Mascagnival érkezett korán —
kérdezte: mitől ragyogok,
s én elmondtam a légyottot.
— Verizmó?! — kérdte Mascagni
s torkán akadt a Campari —
A kis Ver? az izmos izmus netán? —
s láttam: Leoncavallo cimborám
mellénygombjával rámkacsint:
"Nos, nem tudtam, hogy kedveled
az erősebbik szépnemet..."
Szakállam kékről zöldre váltott,
és hetykeségem rögtön leállott :(.
Verizmó, nekem a másság
oly természetes, akár a sztárság,
de nő nélkül az életem,
kalóriátlan élelem,
férfit csupán egyet imádok
— akit tükörbe nézve látok :).
Tudom, ízlésem elavult,
hisz nőt szeretni a múlt
divatja mára már,
de míg a Héttyúk vára áll,
és míg a nevem Kékszakáll,
s míg szakállas fegyverem,
az ágyékomon viselem,
szavamra mondom: így marad,
nem lövök férfimadarat :)...
Ám ha van húga vagy nővére,
kinek dús keble, bő a vére,
küldjön egy ímélt nekem,
s én ígérem, fölkeresem:
karom és szívem kitárva
viszem őt hetedik szobára...
(Ennyi, mit Önért tehetek
— esküszöm: semmi egyebet.):
Kékszakállú, a hercig herceg