Székesfehérvár
Koppány Zsolt
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
Koppány Zsolt
Gilgames Magyarországon
1. élet?
Tavasszal nem csak a zápor. Hullik más is. Na, nem az égből. De mellre plecsni, kitárt marokba pénz. Embernek alamizsna, államnak fitying se. Úgyhogy egál. Adják. A szakma. Aztán, mint tavaly, miniszterelnöki kéz belenyúl. Nem ért hozzá. Tanácsadók sustorognak. Ne azt. Inkább azt. Ő meg bólint: ti tudjátok fiúk. Lányok. Gyerekek. Idén nem nyúlt. Hagyta. Hadd kapja. Aki marja. Na nem. Hárman. Az írók közül.
Hányadik díja ez?
Nyíregyházán? Nagykállóban? Már nem emlékszem. Anekdota ez is. A távoli szegény, de édes zugban, ahol született hetvenhét év előtt. Kálmánháza. És akkor hazalátogatott. Jártunk a hatvanas években, az álmos sűrű langya volt és bejelentette a titkár (elvtárs), hogy akkor itt és most szűkebb pátriánk nagy szülötte, a háromszoros Kossuth-díjas Rákos Sándor megérkezett Budapestről. Tirpák arcok pironkodtak, hogy láthatják őt, brigádnaplóba beírhatnak meg minden.
Szóval mégiscsak túlzás. Én még második Kossuth-díjat sem adnék! De negyediket? Hát ki ez a Rákos? Olyan nagy szám? Hány könyve van? Mit tett a rendszerváltás előtt?
Megverték? Vagy ő vert? Kit? Nem tudunk róla semmit. Rejtőzködik. Mondtam is egy korábbi elnöknek (írószövetségi), hát mért nem kap ez a Sándor Kossuth-díjat végre? (Azt persze elhallgattam, hogy ez már a negyedik lenne!) . Mert nincs jelen . így az elnök. A volt. Mit is jelent a nincs jelen? Hogy friszolódni fiacskám! Friszolódni. . Nincs jelen? Hát minden valamirevaló folyóirat élén ott tündökölnek a művek. Versei. Nem jelenlét? Hát akkor mi a frász? . Kevés. Nem ez a lényeg. Is. De, szóval, hogy ott lenni. Meg itt. Ahol a dolgok. Eldőlnek. Ledőlnek. Ahol úgy váltják a paradigmát, mint Váci utcában a manit. Makacs hittel élve, hogy márpedig váltani kell. Mert ha él is, meghalt ami volt.
Na jó. Nem mondhatjuk, hogy a választmány (írószövetségi) semmit. Meg-meg-irodalom legnagyobb értője, három nevével fölmagasztosuló, ő ezt írta Rólad legújabb irodalomtörténetében. .Rákos Sándor gondolati lírájához inkább a túltelített retorizáltság utal a költői szerepfelfogás bizonyos zavaraira.. Nemde, talányos, ugye, Sándor? És csak ennyi. Kár lapozni tovább. Ennyi jut a század egyik legjelentékenyebb költőjére, műfordítójára. Gilgamesre! Bezzeg a többiek! Pelenkából alig kibújok. Ők aztán kapnak. Oldalszámra. Ők a legnagyobbak. Szinte elszorul a torok, a sok zuhogó dicsérettől.
De ne is erről beszéljünk, Sándor. Hiszen ünnep ez. A halál magasztos, állati kínja. Miért nem ütöttél? És Téged miért nem ütöttek? Miért, hogy Te sosem jártál a Fő utcában? Hogy Téged nem késztettek besúgásra? Mert akkor talán fölemelkedhetnél a magyar irodalom egére. Így csak a Mennyország marad. Az se rossz, de mégis! Hogy nem vetted észre, kevés a nagy íróság. A telített sorok. A Gilgames. Minden, ami pusztán művészet. Hogy nem vetted észre? Veséid maguk mentek tönkre. Egyetlen ütés gumibottal. Akkor már itt, a földön is mennybe mentél volna. Persze ez sem biztos. Mert sokakat ütöttek, mégse. No, mindegy. Tudd, ez így kevés. Nekem sok. Nekem rengeteg. Át se látom, mert hegymagas. Nem voltál jelen. Ez is nagy bűn Sándor. Versekkel? Tele volt velük majd. minden folyóirat! De értsünk szót. Kevés! Személyed nem volt jelen. A személy, aki nem ivott eleget cimboraságból. Nem járt focizni. Hát ilyen! Meg is lett az eredménye, látod. De ne bánd. Kit érdekel. Téged már nem bánthat senki. A lélek fölemeli ujját és csöndet kér a világtól. Igen. Most csönd van. Csak a fák sustorognak, közlik, hogy egy lélek mennybe lépked. Minden halál hősi halál. Az bizony. Az bizony. Maga a rettenet. Kilátásnyi csönd fakul a levegőben, nyirkos az ég, és nincs igazság. Álom van csak. És az élet. De miért keresitek az élőt a holtak között? Nyugodj békében és üzenj. Isten legyen az összekötőnk.
Elhangzott Rákos Sándor temetésén, 2000. január 7-én a Farkasréti temetőben. (Rákos Sándor 2006-ban lenne 85 éves)