Minden mesét mondj el újra!
Nincs változás, sem visszaérkezés.
Semmit sem használt az én-kúra
és csődbe ment a vezeklés-termelés.
A részletek igazgatnak, mérnek,
s a megismerhetetlen nagy egészet
hitelessé avatja a tévedés.
Miért is akarnál megnyugodni végleg?
Majd úgyis kifog rajtad az enyészet,
ami sok is meg kevés,
mert ennek van csak valóságos súlya;
könnyűsége fölemel, elejt s lehullva
meginog benned minden kétkedés.
Légy hát teher az egyetlenegy útra!
Az összetört tükör szilánkja nem nehéz;
lehetsz, ha akarsz, maga az élet:
eszméletben álom s álomban ébredés.
Az örök formában a dolgok elégnek.
Hiába birtokod a hitetlenség burka,
mert csak a bizonyság hamuja a lényeg.
Hát minden mesét bátran mondj el újra.

Ez, furcsamód, a perc.
S a többi, lássd, csak létközeg.
Egy ceremóniás délután kalitkájában
otthon hagyott madárka:
eszik, piszkít, bájcsivitel,
így-úgy, nem érzi jól magát, alkalmasint,
de hagyja, hogy
hasson rá a hangulat.
Körülötte a szín, a már megírt,
csupa kötés, sok nem szabad, mégis
játék, s benne most — kicsit a lényeg —
övé a szerep. És illik is.
Kelleti magát. Farka a szeme.
És itt belépsz — velem — a játékba te.
Nem fogom kezed, láthatod
és kívülről érezheted, nem kell,
jól kiismerhető a társaság,
a mozgások, a beszéd rendszere,
a helyzetben eligazodhat bárki, könnyedén.
Az egész egy egység, jelentése ez,
Leképezhető, alkalmazható, hatni fog.
Adja magát önmaga lényege.
És nincs vége, ha vége van
működik tovább, mondjuk ahogy egy végtelenített
film pereg, nincs kívüle, csak
minden bennelét, kihűlt ünnepekkel
funkcionáló emésztő szerkezet —
Egy résztvevő jelenlét céltalan emléke a huzatos, üres tudatban.
Madárcsontok a süteménymorzsás szőnyegen.
A színtiszta idő a kalitka falán.

Egy fejbelőtt emlékkel a vállamon
igyekszem túlélni történelmem.
A spicliket, a ringyókat vállalom,
és tudom, mit kéne elfelednem.

Ezt már nem dúlhatja föl a nyelvem
és hiába köpné be a rágalom.
Tudom, hogy mit követel a szellem,
és mit hajthatok be majd az államon.

De létemre vigyázva, erényben
s bűnben is vádolni fog az érdem,
ha megteszem, ha nem, amit akarok.

Mert én úgy kaptam itt mindent készen,
és hogy túljutottam az egészen —
akkor sem más, csak egy fejlövés vagyok.