hát nézem a tavalyi hátvalamioperami-bevezetőt, olyan házban íródott, amilyen ház már nincs. nem úgy, hogy nincs másik olyan szép mondjuk, vagy nincs másik olyan jó mondjuk, hanem egyáltalán nincs az a ház, mondom, megbomoltunk, elbontottuk.
hát nem gondoltam volna, hogy egyik évről a másikra, belkántóról verizmóra eltűnik fejem felől, vállam mellől a ház. bezzeg a bartók+ az állandó, történjék bármi, csak mellette, csak mögötte, csak körülötte változó a minden, egyik évben verdi-szelek fújnak, másik évben puccini-szelek dúlnak, megint máskor csajkovszkij vagy mozart pluszozik, s belkántó is színre kerül, légyottokon csapni a szelet.
egyvalami maradt meg belőle, a házról, a ház színéről és fonákjáról beszélek, kerül amibe kerül, a szennyvízhálózatra csatlakozó cső, meg a vége, nem a házé, az maradt meg, egy csonk, ami kiáll a földből, föld+csonk, kiállhatatlan leszek, majd levágom, azt is a földdel teszem egyenlővé, mint a házat, és teszek a tetejére egy zárókupakot, ne bűzölögjön. nem a zárókupak, egy zárókupak nem bűzölög. ha belehallgatok, megint csak nem a zárókupakba, hallom, hogy csordogál a szennyvíz. a csordogáló szennyvíz hangja zavarba ejtően szép hang, titokzatos, megnyugtató. csak ne ez a szag lenne a párja. a belkántó-esten az égett pecsenyehús szagát éreztem és egy pohár kiömlött sörét, zavarba ejtően büdös és megnyugtató volt mindkettő.
nem tudtam tavaly ilyenkor, hogy eltűnik a belkántós házam. azt sem tudtam, hogy idén válogatás készül a bartók+verismoból a spanyolnáthába, a parnasszusba, hogy ilyen szép szelek fújnak majd. kétezerötöt visszamenőleg hivatalosan a nemtudás évévé nyilvánítom, tyű de menő verizmó vagyok, visszamenő csávó. tavaly ilyenkor még körvonalazódni sem látszott a régi helyett az az új ház, amiről még nem tudtam, hogy verizmós lesz, na tessék, megint csak egy nemtudomság. áll a verizmós ház, lassan beköltözhető, a kétezerhetes bartók plusz franciaoperásak már ott lesznek napviláglátva. sok víz lefolyik még addig, zavarba ejtően büdösek is, megnyugtat.
tavaly a papír ténykedéseivel volt gondom, egyik tény-kedden, idén a festékkel lesz, holdasdit játszik, fogyóban van, nem tudok ennyi fogyásra jól felkészülni. ha az embernek elbontják a várát, váratlanul éri a helyzet. igaz, épül helyette új, de a régit folyton visszasírjuk. talán a túl sok komfortérzet bezavar. belkántó verizmó után siránkozik, verizmónak belkántó kéne. mindegy, keddet írunk-e épp. földnek a csonk, csonknak a föld, (földdel) egyenlő esélyek. a csonkot a földben hagyom, néha a csorgásba bele kell hallgassak. tudnom kell, hogy rendben folyik-e minden, megvan-e odalent a szükséges lejtés, működik-e idefent a zavarba ejtően megnyugtató, édes-büdös felejtés.