ma ellentmond a józanésznek
miként ragyog a mokkakészlet
az ember buszra száll és tettre
kész lesz csillogva száll a kedvenc
utcarészlet
ki benne jön mind jó barátod
szemedbe se bambán néznek
jó ha az ember így magában
egy verssoron naphosszat
piperézhet
s a moszkva téri tortaház
habtornyán artista tornaláz
két vigyorgó ember mászik
fehér foguk a vigyorból
kilátszik
s az induló 21-es
ablakán szédül egy tájkép
teltszínnel mázol horizontot
gyorsuló sebességgel
kibontott lehetőséged
előtted áll
és a pöttyfelhővé zsugorított
várost zümmögve elhagyod
bár óvatlan szúnyogul
tekinteted a csillámló
papírra tapad
de halkan ringón
visszahív kiírva néhány
utcanév elgondolod
rejtjelét hogy Adonis után
miért Költő utca jön s a
fordulat a Szarvas tér

kávé zöldpad füstszag
rétesedet szemben a plaketton
domborod’ Róbert Arthur kiváló
turistával költöd el  
emléke erre éppen megfelel
s a kéklő uszodában se
csúszol el a szappanon
elegánsan lejtesz
könyveddel a szaunában
nagyvonalúan rohadtul
gazdagon

ledönt a boldogság esetleges
szobrom talapzatáról
fekszem a fűben fél
tonna komor gyönyör
nincs az a puccs mely
személyi kultuszomra
ily’ mértékben tör

súlyos acéldarujával szállít
leejt és megint égbe emel
szerelmem vasrózsája
szikrát szórva formáz
formátlanít s elgurul a
gyepen egy fél kebel

de folytatja a ligeti
zöldben vidáman darabol
nem volt még ilyen
az angol mondaná — karambol

szkafander nélkül ette
a süteményt a család
csekély haláltartalma
volt épp a szavaknak
lebegő krémesek úsztak a légben
pillanó pelyhek rebbentek fölfelé
egy visszapergő hóesésben
s látszólag nem volt oka annak

a kapucnis kabát menetelt
surrogott a láb magától
herpesz se volt a szájon
s egy bezzegült overál
elégülten hatolt át a délutánon
gyerekököl zárva nagytenyérbe
a biztonság ne fájjon

elővesz a régi
rettegés szíved helyén
labdát pattogatnak

eltűnik ajtóban rés
a ház fekete négyzetén
kattan el világos ablak

hogy előre vinni túl
kevés kit most látok
akkori magamnak

biciklin álmában
előre ér kit hátrafelé
a többiek lehagynak