Kürti László első kötete, az Alkalmi otthonok a Parnasszus Könyvek Új vizeken sorozatában jelent meg az idei könyvhétre. A szokásos, majdhogynem sematikusan egyszerű dizájn, a barna borítón fekete-fehér fotó (tízemeletes panelház, eső, csúcsforgalom), a lehangoló cím alapján először kinyitni sem volna kedvem. A hátsó borítón a szerző arca csüggedt, beletörődő, mint ki halálos ágyának párnáira hanyatlik.
       A vékonyka könyvben azonban ajándék bújik meg: egy hangoskönyv kb. húszpercnyi anyaggal a kötet versei közül a szerző és Kovácsné Kiss Csilla előadásában. Odacsempészett titkos üzenetnek tűnik a hátsó borító belső oldalára ragasztva, jókedvem lesz tőle, bátor gesztus egy induló költőtől egyszerre előadóként is megmutatkozni, és mintha valami összekacsintás is volna benne az olvasóval. Lehet, hogy ennek a szigorú arcú fiatalembernek mégis van humora? Az elmondott szövegek, ha sokat nem is adnak a leírtakhoz, különösen a szerző tolmácsolásában,  valóban élesebb képet rajzolnak a kötetről.
       A nyitóvers (Költözöm) után alig ötven szöveg három ciklusban, Kék szirup, Használati útmutató és Kiművelt halál. Az első vers meglepően fanyar, ironikus keresztrímeivel, rigmusokat idéző hangsúlyaival, mintha önmagát gúnyolná ki intellektualizáló létértelmezési kísérleteivel együtt. „Léthez gyártott elméletek / mind cukrozott, kék szirup, / vastollammal utolérek / vad ördögöt, rossz fiút.” A többi szöveg túlnyomórészt szabadvers, egy-egy szonett, de azokban is töredezett vagy a végtelenségig nyújtott-hajlított versmondatok. A költő kiindulópontja legtöbbször egy-egy a végletekig banális, hétköznapi élethelyzet, ezekből a pillanatokból bomlik ki egy —  gyakran ironikusan kezelt — filozófiai tézis (Friedrich giccse), tragikus történet (Fair play) vagy megrendítő pillanat (Mélypontok éjszakája).
       Kissé labrinitus jellegű költészet ez, könnyű eltévedni benne, és könnyen teszi fel az ember magának a kérdést, mi értelme a jelzőkben és nyelvi játékokban tobzódó, alkalmi verset farigcsáló és pillanatot fényképrealisztikus pontossággal rögzítő poétikai útvesztőnek? A válasz leginkább az öntudatlanul egyértelműen fogalmazott állításokban rejlik. Mintha Kürti László nem volna teljesen tisztában szavainak erejével és gyengeségével, igazából ott tör felszínre a benne rejlő sodró lendület, ahol maga sem gondolja, ahol mer keresetlen, nem túlírt és egyszerű lenni még akár a maga képtelenségében is. „Áldozat a világ / vagy ez a nap. / Rühes kutyaként / vonít az ég alatt. // Sintér az isten, / én tudom: / jót akar vele, / de most fáj nagyon.” (Kóbor állat)