Rafting
Polgár Ernő
Bácsalmáson, 1954. január 27-én született. Író, drámaíró, dramaturg, az Egri Tanárképző Főiskola könyvtár szakán 1976-ban, az Oxfordi Egyetemen 1981-ben, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 1982-ben diplomázott. Dolgozott az OSZK, az Országgyűlési Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum könyvtárosaként, a Magyar Rádió szerkesztőjeként, a Madách Színház dramaturgjaként, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanulmányi vezetőjeként. 1998-tól szabadfoglalkozású író. 1981-ben MTA-, 1994-ben Soros-, 1998-ban Pro Renovanda Cultura Hungariae-ösztöndíjas, 2000-ben a Művészeti Akadémia pályázatán drámája dicsérő oklevelet kapott. 2005-ben Nagy Lajos-díjjal jutalmazták, és Bácsalmás díszpolgára lett. Tagja a Szépírók Társaságának, a Nagy Lajos Társaságnak és a PEN Clubnak.2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
Polgár Ernő
Bartók Párizsból
A nyári este csöndjét a siófoki szállodasoron kiabálások hangjai törték meg:
- Bartók!… Bartók!… Bartók!… Merre vagy?!
Színészhang volt. Szuhay Balázsé. Felerősödött szavai visszhangzottak a
Balaton felöl. Most raccsoló hang következett.
- Barrtók!… Barrtók!… Içi!… Barrtók!…
Szuhay Balázs egykori gimnáziumi padtársa, Havas Kálmán volt, a Franciaországba disszidált geológus professzor, aki nyaranta a Balaton partján tudott családja tagjaival és barátjával találkozni.
A geológus felesége, Marie Christine kiáltott ezután.
- Barrrtók!… Barrrtók!… Mon petit chou!
Marie Christine francia arisztokrata, ő csilingelő hangjával még jobban raccsolt.
Szuhay Balázs zendített rá.
- Bartók!
A szállodasor egyik ablakából álmos német tiltakozott:
- Was ist das ungarische wirtschaft?!!…
- Bartók!… Bartók!… Içi!.. Bartók!… Mon petit chou! — harsogták kánonban.
- Franzözische Idioten! — kiabálta a német. De Havasék magyar vizslája, az elkóborolt Bartók végre előkerült, és ugatni kezdett. Az álmából fölvert német ezek után rendőrért kiáltott. Egy hang angolul mondta neki:
- Nem látja, hogy híres magyar színészek filmet forgatnak?!…
Kutyák! Gazdáik kedvencei! Kutyák, akiknek hiánya kimondhatatlan fájdalom.
Egy pesti házkezelőség irodájában, még az IKV-k korszakában, egy idős hölgy lépett a műszaki vezető szobájába.
- Nagy a baj, édes fiam! — mondta szomorúan.
A műszaki vezető szédelgett már a fáradtságtól. A bérlők panaszait, az elöregedett lakások hibáinak bejelentéseit reggel óta hallgatta.
— Mi történt? Tessék sorolni!
— Eltemettem a kutyámat, édes fiam.
— Nagyon sajnálom… De mi közöm nekem az egészhez?… Este hét óra van s
én egész nap ügyfeleket fogadtam.
— Magának az a dolga, fiam, hogy meghallgassa a panaszokat!
— Gyászolók fájdalmával nem foglalkozunk!
— A házkezelőségnek kötelessége, hogy szolgálati kutyát tartson! Azért jöttem, hogy kölcsönkérjek egyet!
A műszaki vezető sóhajtott:
— Értem…Tehát a szolgálati kutyáért jött.
— És mikor vihetem el?
A műszaki vezető dermedten ült a helyén, beidegződött mozdulattal lapozott
a naptárában.
— A jövő hét elején — felelte.
A hölgy köszönt és sietve távozott. A műszaki vezető nézte még a naptárát:
— Hm!…Szolgálati kutya!… A hétvégén szerzek neki egyet!
De a következő ügyfél már tette is elé a beadványát...
Kutyák és gazdáik!
Rilke szerencsés!… És Rilke gazdája is szerencsés!… Rilke nagy
szemeivel néz fölfelé, gazdája tekintetét lesi. A körfolyosón, az újlipótvárosi házban megfigyelem, hogy fegyelmezetten ül, várakozik, vagy éppen önfeledten ugrándozik, miközben gazdája zárja vagy nyitja a lakás ajtaját.
Az Európa Kávéház teraszán várakozva pedig Rilke ugyanazt kapja, amit a
gazdája. A legfinomabb croissant, hozzá ivólét s aztán gazdája lábainál méltóságteljesen elterülve őt még a szépséges pincérnő is megsimogatja.
Kutya jó sora van!…
Rilke gazdája: Vámos Miklós!




