A nyári este csöndjét a siófoki szállodasoron kiabálások hangjai törték meg:

- Bartók!… Bartók!… Bartók!… Merre vagy?!

Színészhang volt. Szuhay Balázsé. Felerősödött szavai visszhangzottak a

Balaton felöl. Most raccsoló hang következett.

- Barrtók!… Barrtók!… Içi!… Barrtók!… 

Szuhay Balázs egykori gimnáziumi padtársa, Havas Kálmán volt, a Franciaországba disszidált geológus professzor, aki nyaranta a Balaton partján tudott családja tagjaival és barátjával találkozni.

A geológus felesége, Marie Christine kiáltott ezután.

- Barrrtók!… Barrrtók!… Mon petit chou!

Marie Christine francia arisztokrata, ő csilingelő hangjával még jobban raccsolt.

Szuhay Balázs zendített rá.

- Bartók!

A szállodasor egyik ablakából álmos német tiltakozott:

- Was ist das ungarische wirtschaft?!!…

- Bartók!… Bartók!… Içi!.. Bartók!… Mon petit chou! — harsogták kánonban.

- Franzözische Idioten! — kiabálta a német. De Havasék magyar vizslája, az elkóborolt Bartók végre előkerült, és ugatni kezdett. Az álmából fölvert német ezek után rendőrért kiáltott. Egy hang angolul mondta neki:

-  Nem látja, hogy híres magyar színészek filmet forgatnak?!…

Kutyák! Gazdáik kedvencei! Kutyák, akiknek hiánya kimondhatatlan fájdalom.

Egy pesti házkezelőség irodájában, még az IKV-k korszakában, egy idős hölgy lépett a műszaki vezető szobájába.

- Nagy a baj, édes fiam! — mondta szomorúan.

A műszaki vezető szédelgett már a fáradtságtól. A bérlők panaszait, az elöregedett lakások hibáinak bejelentéseit reggel óta hallgatta.

— Mi történt? Tessék sorolni!

— Eltemettem a kutyámat, édes fiam.

— Nagyon sajnálom… De mi közöm nekem az egészhez?… Este hét óra van s

én egész nap ügyfeleket fogadtam.

— Magának az a dolga, fiam, hogy meghallgassa a panaszokat!

— Gyászolók fájdalmával nem foglalkozunk!

— A házkezelőségnek kötelessége, hogy szolgálati kutyát tartson! Azért jöttem, hogy kölcsönkérjek egyet!

  A műszaki vezető sóhajtott:

— Értem…Tehát a szolgálati kutyáért jött.

— És mikor vihetem el?

A műszaki vezető dermedten ült a helyén, beidegződött mozdulattal lapozott

a naptárában.

— A jövő hét elején — felelte.

  A hölgy köszönt és sietve távozott. A műszaki vezető nézte még a naptárát:

— Hm!…Szolgálati kutya!… A hétvégén szerzek neki egyet!

De a következő ügyfél már tette is elé a beadványát...

Kutyák és gazdáik!

Rilke szerencsés!… És Rilke gazdája is szerencsés!… Rilke nagy
szemeivel néz fölfelé, gazdája tekintetét lesi. A körfolyosón, az újlipótvárosi házban megfigyelem, hogy fegyelmezetten ül, várakozik, vagy éppen önfeledten ugrándozik, miközben gazdája zárja vagy nyitja a lakás ajtaját.  

Az Európa Kávéház teraszán várakozva pedig Rilke ugyanazt kapja, amit a
gazdája. A legfinomabb croissant, hozzá ivólét s aztán gazdája lábainál méltóságteljesen elterülve őt még a szépséges pincérnő is megsimogatja.

Kutya jó sora van!…

Rilke gazdája: Vámos Miklós!