Egy tényt akarni — erő. A tudás ízlés dolga. Ha az vagy, amit megteszel, akkor… akkor… nos, akkor mi van. Mert szó és tett közt lebegve mit lehet tenni.
Harcos úgy ír, hogy könnyű szerelhetőség és nagy teherbírás egyaránt jellemzi szövegeit. Könnyű szerelhetőség invenció és retorika dolgában, nagy teherbírás az irodalmi és filozofikus rétegződések felől. Ez a mixtúra megdolgoztatja/elriasztja az olvasót, személyiségtől függően, és én ezt nagyon szeretem. Valamint nemcsak hogy megdolgoztat, de végig jóhiszeműnek is kell lenned vele szemben; különben lerakod a könyvet. Ilyenkor a két jellemző egymásra hatásából az jön ki, hogy az írás viszonylag magas blöff-faktorát folyton ellensúlyozza a komoly, a póz és manír átcsap létkérdéssé, a blaszfémen átsejlik a fenséges. Az elriasztott olvasó valószínűleg kamaszosnak, nehezen olvashatónak, elhibázottnak nevezi a Naiv Növényt. És több szempontból igaza van. Vagyis teljesen igaza van, de a kamaszosság még nem jelent komolytalanságot. Nézzük közelebbről.

(jobbá válni, de hogyan) A Terasz.hu-n olvasható egy interjú, amit Karafiáth Orsolya készített a szerzővel. Ebből kiderül, hogy Harcos hiperreflektívnek tartja magát, verseit túlságosan intellektus-függőnek és szeretne másmilyen lenni. Én ezt minden további nélkül elhiszem neki és megértem. Másmilyennek lenni a jobbá válás szinonimája, de ezt már én teszem hozzá. A Naiv Növény számomra egy inverz fejlődésregény, a műfaj minden klasszikusságával, szépségével és nehézségével. Mert valami bonyolultabból egyszerűbbé fejlődni nem kis vállalkozás. Persze úgy megy bele a jobbá válás tematikába, hogy közben nagyon erősen távol is tartja magától, szóval az a bizonyos reflektivitás továbbra is, hm, működik. Itt fel kell tenni a kérdést, hogy ebben a kontextusban mit jelent naivnak lenni, és ez a naivitás a javulás-tematikát fedi-e le, vagy akad még valami más is. Persze, hogy akad. A kötet címadása olyan, mint a közelmúltból A kígyó árnyéka. Hát az ilyennel kezdj valamit; az allúziók és olvasatok sokfélesége egyszerűen dermesztő. A konnotációk rohama inkább megbéklyóz, mintsem a választás és sokféle úton való elindulás lehetőségét kínálja. Bármelyik értelmezést választom, olyan, mintha meglopnám a szintagmát. Talán éppen az a lényeg, hogy nem kell annyira hajtani ezt az értelmezés-dolgot. Beindul egy megtisztulási folyamat: inkább veszed köznapi, megszokott értelemben. A túltelítettség talán megtisztít. Mert ha a javulás komolyan vétele az olvasás feltétele, akkor kell, hogy a szavainak is legyen egyfajta eredeti (tudom, tudom, hogy ilyen nincs) jelentése, olyan, aminek itt és most van tétje. Mindez azonban nem a hatástörténet kiiktatását jelenti. Harcos belemegy a sűrűjébe, és nem vág rendet. A javulás a fontos/vonzó/viszolyogtató elődökkel való konfrontáció útján halad. Mindenesetre annyi biztos, hogy a gyökértelenség nem a hagyomány kiiktatására utal. A nyilvánvaló és az eddig megjelent recenziók által tárgyalt allúziók sorát (Dosztojevszkij, Nietzsche, Kierkegaard, de Sade, satöbbi, satöbbi) kiegészíteném még eggyel. Szerintem amennyire nem nyilvánvaló, annyira erős a keresztény, evangéliumi utalásrendszer és/vagy profetikus stílus. És fontos is, mert a megszólalás modalitása az ehhez a hagyományhoz való ambivalens viszonnyal jellemezhető. Például a például használata. A regény hat fejezete közül kettőnek a címe: Élő példa és Élő példa (folytatás). Az Egy káosz című részben a beszélgetőtárs arra kéri az elbeszélőt, hogy legyen képletesebb, vagyis legyen érthetőbb. Magyarázzon, tanítson. Krisztus sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét, mert csak így érthették meg őt. Ezt a fajta megszólalási módot — tanítás, példázatosság, ismétlés — Harcos nagyon erős kritikával kezeli végig a szöveg folyamán. Persze ezen a tanítói hangon beszél, de modalitása a következő lesz: eleve hülye vagy, kedves olvasó. Ne gondold, hogy bármit is kaphatsz tőlem, bármit is tanulhatsz. Ha pedig nem vagy hülye, akkor majd azzá olvasod magad.
A problematika szerintem nem identitás-gyökerű, hanem a megfelelés és lépték környékén kellene keresgélni. Hogy milyen messzire okosíthatja valaki önmagát önmagától és mit lehet ezzel az egésszel kezdeni. Én nem hinném, hogy a naiv növény az öntudatlan/archetipikus létezés szimbóluma lenne, ahogyan azt sem, hogy itt valami természetes, eredeti és rácsodálkozó gyermeki tudat van célba véve. Mert ilyen nincs. És ezt a szerző is tudja. Nem tudod elképzelni a növényt, írja. Bevallottan kreáció. Vagyis naiv növénynek lenni reflektált lét. Más nem is lehet, hiszen ír róla. A javulásnak nem célja, hanem eszköze a naiv növény. A lépték és megfeleltetés metaforája.

(naiv növény — most megbetegít/most gyógyít) A Naiv Növény figyelmes olvasása során világossá vált, hogy Harcosnak a saját tudásához való viszonyáról és ennek a tudásnak az elviselhetőségéről van szó. Mondjuk a szöveg nem szerénytelenségével tüntet. De ez nem baj. Sőt. Egy valamilyen, egy (meg)adatott létezésről beszél. A tudás itt legtágabb értelemben veendő. Önmaga hozzáigazítása ehhez a személyes tudáshoz a naiv növény képzetének segítségével történik. Ehhez a tuningolt metaforához a szerző jó és rossz értékeket egyaránt köt. Ha azt mondom, hogy a naiv növény a Naiv Növény központi alakzata, akkor annak működése nagyjából leírható azzal, ahogyan Gilles Deleuze Nietzsche pluralizmusáról beszél. „Nincs olyan esemény, nincs olyan jelenség, sem szó, sem gondolat, amelynek az értelme ne lenne sokszoros. Egy dolog hol ez, hol az, hol valami még összetettebb, a benne uralomra jutó erőknek (isteneknek) megfelelően.” Harcos Nietzsche recepciója szerintem ezen a szinten értékes és erről érdemes beszélni. Az egyes szám első személyű átírásoknál azt az „esztétizált” és „beleérzős” Nietzschét cibálja elő, amitől engem kiráz a hideg és sürgősen lapozok kettőt. De nézzünk a pluralizmusra példákat.
Ezeken a helyeken a tudás megbetegít: „Követelmény a hitszegés, az ámítás, a szuggesztió, persze a magunké is, a fanatizmus és az olyan mély cinizmus, melyet már naivitásnak hívunk.” „A gyanakvás gyökeret vert bennem. Bennem… naiv növényben!”. Most gyógyít: „Spontán témákat választok. Kerülöm a konkrétumot és a történelmi tapasztalatot. Levetkőzöm a világot”.
Harcos stílusa rendkívül személyes (is), értékelő (is) és direkt (is). Valamint, és figyelem, most ellentmondás jön, univerzalista. Az igazságról kíván beszélni. Arra vágyik, hogy szövegei igazság-igényét ne kelljen felfüggesztenie. Mert a Naiv Növényben felfüggeszti, de a pluralizmust igazából egy állomásnak tekinti. Ez pedig, enyhén szólva, az előbbiek ellentéte. De hát, bonyolult, bonyolult dolgok ezek. Itt a fent említett evangéliumi/keresztény hagyományhoz való ambivalens viszony köszön vissza. A misztériumdrámák, hitviták világa, ahol a harc tétje az, hogy a világosság vagy sötétség erői szállják meg a lelket.
Viszont. A leszámolás a pluralizmussal tematika csak a tudás lebecsülése árán létezhet. Amennyiben Harcos a tudást a cinizmussal azonosítja, nincs igaza. Mert a tudás lehet cinizmus, de természetesen még nagyon sok minden más is.

Nem könnyű ráhangolódni Harcos világára. Már csak azért sem, mert két kötetén minden agyasság és harciasság ellenére átdereng valami bizonytalanság. Attitűdjének jellemző vonása egyfajta definíciós, önelhelyezési kényszer. Ennek okát isten ments, hogy megítéljem. Mindenesetre a Küszöbön aludni kötetét lapozgatva — amiben Harcossal egy generáció képviselteti magát — hasonló történet bontakozik ki. Annak a története, hogy ki milyen cseleket, maszkokat és beállítottságot működtet annak érdekében, hogy kijelenthesse: írok. Költő vagyok. Mert, és legyen elég ennyi, nem problémamentes a dolog. Nevetségesen hangzik. Azt, hogy itthon így van, eddig is tudtuk. Nos, Szlovéniában sem más a helyzet. 

A Spanyolnátha SZLOVÉN_ÁTPLÁNTA című tematikus száma 2005 májusában a fiatal szlovén költészet bemutatására vállalkozott. Az itt szereplő költők és verseik Lukács Zsolt válogatása és fordítása alapján kerültek egy közös felületre. Ilyen jellegű válogatás szempontjaként természetesen adódik a korszakhatár, a generációs váltás problematikája; azonban a kiválasztás és sorrend végső soron mindig önkényes és indoklásra vár, hogy egy-egy határhelyzetben lévő alkotó végül is miért, vagy éppen miért nem szerepel az adott antológiában. A bevezető tanulmánnyal ellátott válogatás alapján világosan lehetett látni, hogy Lukács a magyar közönség számára készülő antológia szerkesztése során Matev¾ Kos szlovén irodalomkritikus munkájára bízza magát.

Mindez 2005-ben történt; a könyv formátumú magyar nyelvű antológia Küszöbön aludni címmel ebben az évben, 2007-ben jelent meg a Parnasszus Átjáró-sorozatában. Mint minden szöveggyűjtemény, ez a válogatás is reprezentatív kíván lenni. Jelen esetben a kötet egy irodalmi generációt reprezentál; tizenhat kortárs szlovén költő alkotásait tartalmazza azok közül, akik 1991 és 2003 között léptek színre és poétikájuk alapján többé-kevésbé elhatárolhatóak a 80-as évek „elveszett”, „köztes” nemzedékétől. A szépirodalmi szövegeket Kos által írt informatív, kedvcsináló tanulmány előzi meg. A tanulmány alapvető tézise szerint a mai fiatal szlovén költészet nem nevezhető újnak. Legalábbis az eredetiség, az állandó megújulás kényszerének avantgarde értelmében: a ’90-es évek költészetét nem a hagyományok radikális kitörlésének szándéka, hanem az elődökkel való párbeszédes együttműködés jellemzi. A szerzők bemutatása, poétikájuk taglalása is a bevezető tanulmány keretein belül történik. Sajnos a kötet kompozíciója nem követi a tanulmányban ismertetett szerzői sorrendet. Szerkesztői megjegyzések hiányában csak találgatni lehet, hogy a szerzők sorrendjének van-e bármi különösebb rendezőelve. Születési sorrend vagy ábécésorrend akkor avanzsál szerkesztői elvvé, ha a kötet összeállítója csupán a szövegek válogatását végzi és lemond a kompozíciós elv érvényesítéséről. Ebben az esetben viszont erről sem beszélhetünk. Rejtélyes. De nem baj. Hiszen egy antológia a nem-lineáris olvasás példaértékű esete. Gyűjteményes kötetet leginkább olvasgatsz, nem pedig olvasol; ide-oda lapozgatsz a kötetben. Előre a tanulmányhoz, hátra a tartalomjegyzékhez/szerzői ismertetésekhez (ha vannak), megint előre a fényképekhez (ha vannak), vissza egy szöveghez, majd egy másik szerzőhöz… és így tovább. A felfedezés öröme a legizgalmasabb. Milyen jó dolog, hogy a Küszöbön aludni anyaga először a Spanyolnáthában jelent meg. Én az élmény komplexitása, na meg a fényképek miatt mindenképpen az elektronikus változatra szavazok. Az antológiának, ennek a régimódi, nagyon szerethető és kedves műfajnak az internetes kiadás adta lehetőségekkel érdemes lenne kezdenie valamit. De nézzük a kötet tartalmát.

A szlovén költészetben a nyolcvanas évek végére, kilencvenes évek elejére lezajlott paradigmaváltás az itthonihoz nagyjából hasonló módon történt és hasonló felállást eredményezett. Ennek megfelelően a kötet szereplőinek egy része lelazult, kifejezetten profán, urbánus és nemtörődöm; a fiatalok irodalma nélkülözi a tanítás, leleplezés, ítélkezés intencióját. Költőnek lenni immár csak „költőnek lenni” lehet. A macskakörmözött létezés, az eltávolított szerep összes kelléke megfigyelhető például Uro¹ Zupan és Tomislav Vreèar verseiben.  

„Chengdujska 34, 5. számú épület, / első emelet, három lépcsőn fel / Ez az én hölderlini tornyom. (…) / Most legtöbb időmet benne töltöm. Fekszem, alszom, / Natasára várok, a távirányító gombjait nyomkodom, / várom, hogy mikor fog elkezdődni valamelyik csatornán / a labdarúgás.”

Uro¹ Zupan, Hölderlini torony

„sohase leszek az a költő, / aki bezárkózik a klotyóba, / az ereit felvágja és a tükörre írja: / az utolsó versem hadd legyen: / kiáltás.”

Tomislav Vreèar, Egyedüli művészetem

Megvan itt minden, ami a kortárs magyar lírából számunkra is ismerős lehet: távolságtartás a fennkölttől, vissza a romantikához, a kitüntetett irodalmi témák és emelkedett beszédmód elutasítása. Nagy öröm recenzens számára, hogy a nemtörődöm vonal legszimpatikusabb képviselője, Primo¾ Èuènik a Spanyolnátha felületéhez képest jóval nagyobb terjedelmet kapott az antológiában. Az ellen-metafizikusság, melyet Kos a fiatal szlovén költészet alapvető mintázatának tart, nála árnyaltabban jelentkezik, mint az előbb idézett Zupannál. Az apró, hétköznapi dolgok megmaradnak eredeti jelentésükben, de ezzel egy időben valami nagyon fontosat is közvetítenek. Kissé dilettáns és egyszerű a fogalmazás, miközben érzed, hogy végig egészen másról is beszélhetne. Éppen ez a titka. Mindig a kinyilatkoztatás peremén marad; a teaszag és a porcelán is megmarad annak, ami.

„Amikor forró, megvárjuk, hogy kihűljön. Fújni is szoktuk / és szuflánk hullámokat képez a porcelán peremén. / Valami vékony dolog összeköt minket. Fontos, hogy / megrepedjen, / de el ne törjön.”

Primo¾ Èuènik, Teaszag

A nyelv reflexiója egy következő olyan tematikus középpont, mely a kötet több szereplőjénél megtalálható. Ezek a szerzők, ahogyan Kos találóan fogalmaz, ugyancsak a városi költészet szószólójaként lépnek színre, de jóval konzervatívabb lapokkal játszanak. Jure Jakob verseiben a dramatikus, melankolikus tónus az elhallgatásba, elhalkulásba helyeződik.

„Szavaid / elhalkulnak, / egyre súlyosabbak; / folyton elmosódnak / a kimondott / s a titkolt szavak / közti határok.”

Jure Jakob, A határon

A fiatal szlovén költészetet bemutató antológia címét Meta Kušar gyönyörű Selyem és len című verséből kölcsönözte:

 „Nem fogok a küszöbön aludni, / mert minden itt van: a len, a selyem, a csillagok, / a pite és a bardollino, Scamorza. / A megbocsátás és a mondataid. / Az esetlenség mimikri.”

Beszédes és nagyszerű ez a címválasztás. Úgy gondolom, hogy a szlovén fiatalok versei idegenségükben is ismerősök, szerethetőek és megszólíthatóak. Éppen ezért, „mert minden itt van”, várom velük kapcsolatban a folytatást. Toma¾ ©alamun magyar nyelven megjelent köteteit követhetnék másoké is.
Várom a folytatást: Harcos esetében némi fenntartással, a szlovén költőkkel szemben fenntartások nélkül.