Felügyelő úr, az istenért, már mindent bevallottam. Én A. Dyval találkoztam.
Vadultunk vígan Váradon, / bár P. Árizs az én Bak. Onyom.
Nem érti?
Bordóit iszunk Bordeaux-ban,/ amíg lötyög a hordóban.
Ezt se? Akkor inkább próbálkozzunk így:
Kannást ittunk Annával, / három egész kannával ,/ s ha a detox kienged, / jól mutat majd a kereszt / fejünknél. Ugye mondtam, de miért ordít? Felügyelő úr, én nem bontok rendet, legfeljebb ágyat, azt is csak, ha van. B. Artók velünk volt, bevallom, de nem á-rizst (mi az a P?) evett, hanem fényezetlen B-rizst. Az meg nem bűn, ugye? Hozott magával arab rablóhúst, lóhúst, persze. A Zoltánka meg ü-t, echte panyigait, Sándortól csórta, desszertnek, kézenfekvő. De ü-t lopni nem bűn, miért üt? Ad magának a helsinki bizottság… meg a P. Árizs környéki békék… (Megint ez a P!) Maga nem tud a P-től elszakadni? Más három P-hez ragaszkodik, magának minek ez a negyedik. Pénz, paripa, pegyver — vagy mi. De hogy jön ez Árizshoz? A rizshez. Fel nem foghatom. Nem játszom a hülyét, kikérem magamnak. Amikor ordítoztam, akkor az az akácos út nem volt kikövezve. Határozottan pormentesítetlen volt. Sáros. Lehet mondani, mondta is A. Dy. Várad az én sárosom, / sáros az én városom. Vagy nem ezt mondta, jó, a B. Artók se zenésítette meg, naná. Majd dó-mi-szó, a dodekafónia korában, leülök, rendben van, csak tegye le azt a telefonkönyvet. Ki látott ilyet, még hozzám vágja. Maga nem az istenek barátja, felügyelő úr, nem a sors kivételezett gyermeke, nem egy unter dem Mann. Titokban sem, jól tudom. A lényeg, hogy kockakőnek nyoma sem volt, sípolónak sem, lájtosról most hallok először. Ha rendőrfejjel találkozik, kockasajttá változik. Már megint fenyeget, felügyelő úr? Én együttműködöm éppen, nem érzi? Nem az én bajom. Mi közöm nekem Misk Olchoz? Együtt ültünk markecolásért, részeg nyitányokat fosztogattunk az operafesztiválon, de az már elévült. Misk már megjavult, mióta megbénult a lába. A többi Olcról nem kezeskedem, talán a P. Olcról, ő fel van függesztve… (Ez is P., akkor mégse.) Gyar Mati most tereli be a szűzprimadonnát a művészbejárón — ő aztán nem egy felforgató elem, nem P. Éla. B. Éla. Az, ugye, más. A barátja se P. Udi, ugye, R. Udi — sehol egy P. Nem tudom, miért lovagol ezen. Én még az operafesztivált is svábosan mondom, oderafesztivál, majd Temze, nagyokos. Úgy kerülöm a P.-t, mint Harangláb a kukoricagölödint. Úgy ám. Ez volt a negyedik, felügyelő úr, ezentúl hallgatok. Ha elmegy a tenor hangja, ne engem hibáztasson, én szóltam, az ukránok keze van a dologban. Nem pukránok — de lakat a számon. Ügyvédet szeretnék. Meg kétszer két decit, kétszer. Nem P. Álinkát, gondolhatja. R. Umot. B. Rizsben is azt adtak, B. Artók nekem adta az övét, persze A. Dy nem. Nem a derékszíját, ember! De miért beszélek én magának? Zárjon be, reggelire hozasson tükörtojást. P. Aprika nem kell. Addig felperzselik az oderafesztivált a főnixmadarak, naná, majd a turulok, nyárelőben… És akkor én leszek a hibás, meg a B. Artók, ugye, P. Árizsról már nem is szólván. Holott nincs a teremtésben bűnös, csak Ön, igen, maga, felügyelő úr, maga faragtatja titokban kézreállóvá a köveket is. Vajból, naná, de kikeményítteti! Aláírom, anyja neve, két példányban. Mondhatná a városatyáknak, Oderafesztivál helyett tarthatnának Amstel-fesztivált, folyó az, bár némelyek Rajnának nevezik. És nincs benne P. Hogy én teszek bele? Rágalom, viszontváddal élek, vagy mivel.
K. Ékszakállú lesz az ügyvédem, ha szabadul. Hogy miért ül? Adócsalásért, naná, majd népirtásért, zsarukám.