Tisztelt Publikum! Attól tartok,
zavart kelthetnek ma az Art-ok,
egy B. fedőnevű hetedik
szobába zárta be hölgyeit.
Őt hétszer szülte meg az anyja,
mert gyanakodott a magzatra,
hogy hasonlít az ő kreálta
bariton hangú Kékszakállra.
Kit anya szült az mind csalódik
végül, csak Macduffnak a jó itt,
ki zsarnokot ölt kék hajával,
s már alkotója újra tárgyal:
most egy Schiller-darab, mit átszab
P. Árizs úr nagy városának,
hol nincsen messze Fontainebleau,
s a műben francia csak egy nő,
és az volt nyelve is, Liberté,
e szó is; de a szín iberré
lett téve, míg Carlos és Posa
duettje franciául szól ma
(bár később mindezt Itália
nyelvén hagyta jóvá Thália).

Míg Händel csak Londonban vert tanyát,
Gluck s Offenbach Párizsba lopta át
magát, hol finomabb a kelme,
s csiszoltabb az opera nyelve,
egyetemesebb s nemzetibb,
mint drámáké. Mindegy nekik,
vagy inkább csak nevetség tárgya
Lessing és Gottsched bősz vitája,
hogy schrecklich, gross vagy fein und zart,
bár minden városban van két párt,
kik fújolnak, de majd kivívja
sikereit a komponista.
Csak Bizet volt, aki már nem
bírta ki, hogy bukott a Carmen,
s már egy évre rá Bécsben ünnep
volt a darab, hiába szűnt meg

dobogni szíve, átcsempészte
finoman őt az öröklétbe
a hegyekbe szökő cigánylány -
csak a csempészötöst citálnám,
a kártyahármast, Habanérát,
a cigánydalt, a cigeretta-
kórust, s még ott a Seguidilla,
torreádordal, Micaela
kínja, vergődő Don Joséja.

S az is lehet, Párizsból átkel
Miskolcra Musette és Marcel,
és itt rontják statisztikánkat:
ki tudja, hanyadszorra válnak.
De fölöttébb valószínűtlen,
hogy itt szeresse Mimi hűen
Rodolphe-ot, a szegény költőt -
mások itt az ismerős nők,
értem, ki e verset írom nem,
halnának meg még papíron sem.

S mert Euridikém a vágyam,
leküld Gluck, s ott, az alvilágban
magához koldusok kara von
a Tiszai Pályaudvaron,
a sínek: az alvilág folyója,
közel már a türelmi zóna,
a valóságból kupi lett, a
lelkem vadássza Giulietta,
Coppélius egy eleven
guminőt készített nekem,
Massenet Charlottét küldi értem,
Purquoi me réveiller…? — kérdem,
kábít a vers a mámorig,
Stella más karján távozik,
csak Múzsa hűséges, tiszta nőm,
ha elzavartam is, visszajön;

távoznak Artók s Árizs urak —
hétköznap jön, tisztul a tudat.